
“AZ “INTEGRITÁS HATÓSÁG” ÉS AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG KÖZÖTT “CSAK” ANNYI A KÜLÖNBSÉG, MINT A MASZTURBÁLÁS ÉS A SZEX KÖZÖTT. Okozhat némi élvezetet az előbbi is, de eredménye csak az utóbbinak lesz.
A kormány tegnap gyorsan benyújtotta azt a törvénytervezetet, amivel ki akarja szúrni az EU szemét a támogatásokért kuncsorogva. Pont olyan lett, mint vártuk- ettől aztán nyugodtan lophatnak tovább. Néhány gyors észrevétel a tervezetről:
– már a hivatal neve is mindent elárul a komolyságáról: Korrupcióellenes Hatóság helyett szemérmesen “Integritás Hatóságnak” hívják, hogy ne zavarják meg vele a drága választópolgárok fejét. Tulajdonképpen őszinték is, mert pont ennyit fog érni az egész
-Általánosságban is elmondható, hogy hatóságnak alig lesz elrettentő ereje, a fideszes politikusok csak röhögni fognak rajta. Ha a hatóság véghez is visz egy korrekt vizsgálatot, a végeredmény annyi lesz, hogy szólhat a Versenyhivatalnak, a Közbeszerzési Döntöbizottságnak, amelyekről már gyönyörűen láttuk, hogy mennyit érnek. A Hatóság nyomozni nem nyomozhat (nem nézhet meg emaileket, nem hallgathat le telefonokat), ahhoz szólnia kell az ügyészségnek …Annak Polt a vezetője- ennyit erről. Van egy cinikus pont is: szólhat az EU Ügyészségnek- aminek ugye nem vagyunk a tagjai és nem járhat el Magyarországon…
-Persze még egy kiherélt hatóság is lehetne kellemetlen, ha megfelelő vezetője lenne. A javaslat azonban tesz arról, hogy ennek minimális legyen az esélye. Annyi kizáró okot illetve elvárást fogalmaz meg (talán a legszebb: “nemzetközi háttérrel kell rendelkeznie”), hogy szinte borítékolható, hogy Orbán asztalán már ott van a gondosan kiválasztott díszpinty neve- pl. a Nemzeti Közszolgálati egyetem valamelyik docense- ha a korrupt Patyi András a Kúria alelnöke lehet, akkor ide is fognak találni valakit. A törvény szerint pl Horváth Andrásnak esélye sincsen a pozícióra, pedig ha valaki, akkor ő még egy ilyen hivatallal is érhetne el eredményeket. De ugye nem ez a cél.
-Talán az egészről elég lenne annyit mondani: a vezetőt Novák Katalin nevezi ki,aki a jelöltek közül az Állami Számvevőszék vezetője által kiválasztott és javasolt személy lesz..
-Vannak kis trükkök is benne: a Hatóság nem vizsgálódhat ott, ahol a Közbeszerzési Döntőbizottság már vizsgálatot folytat…. Ha véletlenül mégis ugrálna a gondosan kiválasztott elnök, akkor gyorsan indít egy vizsgálatot a Döntőbizottság és már nincs is baj az adott ügyben
-A hatóságnak így is lehetne korrupcióellenes eredménye, ha a vizsgálatait nyilvánosságra hozná. Erről viszont szó sincsen, a 47.paragrafus ezt kifejezetten tiltja. Ehelyett annyi történik, hogy az eltiltott gazdasági cégektől vezet nyilvántartást és évente készít majd egy senkit sem érdeklő nyilvános jelentést arról, hogy “vannak problémák, de jó irányba tartunk”. (Ebben a tekintetben hasonlít az OLAF-hoz, mert ott is csak akkor kerül nyilvánosságra a jelentés, ha azt a kormány is akarja. Ha nem, akkor az egyébként nagyon részletes OLAF jelentés az íróasztalnak íródott)
-Természetesen a javaslatról még lehet kicsit részletesebben írni. De az első ránézésre is látszik, hogy a javaslat alapján ettől a hatóságtól egyetlen korrupt politikusnak sem lesznek álmatlan éjszakái. Ha pedig az EU ezt elfogadja az Európai Ügyészség alternatívájaként, akkor pont annyit ér, mint amit Orbán gondol róluk,”
https://www.facebook.com/100044349103240/posts/pfbid0RmF1Q4KPn4A7d6w5RqvyvKYYv22yngpNWzBYi5bisG6heoWB5MRerobiAJrssWkFl/
6 comments
Azaz? Redditor vagyok..
Eh b****meg, hát mindjárt magamhoz nyúlok…
/s
Nehéz volt, de sikerült rá kiverni
Chadházy
Igaza van. Sajnos az EU efölött is szemet fog hunyni és benyalják, hisz mégis csak kell a németeknek az az autógyár.
Ezt nem kellett volna, fideszes haver már így is azzal szívat, hogy az ellenzék csak a faszát veri, most majd hallgathatom, hogy még azt se jól csinálja.