Szokásos: A télre felkészültek, de hóra nem számítottak.
Story time: Pár éve egy közös projekten dolgoztunk a Magyar Közúttal, ahol többször is volt alkalmam beszélgetni azokkal, akik a gépeket vezetik és a tényleges munkát végzik. Nyilván szóba került az utak állapota és mondták, hogy tudják ők, hogy szar minden, de higyjem el, nem rajtuk múlik, fejétől bűzlik a hal. A gépek fele nem működik, alkatrészt nem, vagy csak nagyon soká kapnak.
Példának felhozták, hogy pár nappal korábban kellett volna két csavar meg két anya, hogy a gép még aznap délután bevethető legyen. Leadták az igényt, mire jött a válasz, hogy az legalább két hét, mert az igénynek végig kell mennie a bürokratikus láncon és nem lehet akárhonnan beszerezni. Végül a műszakvezető saját pénzen vette meg a párszáz forintos csavarokat és anyákat, hogy el tudják végezni az előírt munkát.
Azt is mesélték, hogy ősszel mindig úgy-ahogy működőképes állapotba kell hozni az összes gépet és látványosan felsorakoztatni őket. Jönnek az öltönyös fejesek, megcsodálják az állományt, készülnek a PR fotók, és látszólag minden a legnagyobb rendben, miközben az ott lévő gépek közül némelyik nem veszi a 2-est, némelyikből folyik az olaj, némelyik nem tölti az akkumulátort, stb. Természetesen ezeket nem lehet bevetésre kivinni.
Aztán leesik az első hó és jön a csodálkozás, hiszen a PR képeken volt egy csomó szép, tiszta hókotró.
AL
KAL
MAT
LAN
Üljön át másik hókotróba
BELUGYMIN
Bukarest jobban teljesít.
Amúgy tetszik a prioritási sorrend. Repülőtér 2. hely, kórházak a legvégén. Nagyagy.
17 comments
Magyarország, én így szeretlek!
Micsoda véletlen, hogy pont most hibásodik meg xD
Biztosan terheléses támadás történt
Karácsony 😤
Váratlanul jött, mint mindig.
Volt más alapbetegségük is.
Szokásos: A télre felkészültek, de hóra nem számítottak.
Story time: Pár éve egy közös projekten dolgoztunk a Magyar Közúttal, ahol többször is volt alkalmam beszélgetni azokkal, akik a gépeket vezetik és a tényleges munkát végzik. Nyilván szóba került az utak állapota és mondták, hogy tudják ők, hogy szar minden, de higyjem el, nem rajtuk múlik, fejétől bűzlik a hal. A gépek fele nem működik, alkatrészt nem, vagy csak nagyon soká kapnak.
Példának felhozták, hogy pár nappal korábban kellett volna két csavar meg két anya, hogy a gép még aznap délután bevethető legyen. Leadták az igényt, mire jött a válasz, hogy az legalább két hét, mert az igénynek végig kell mennie a bürokratikus láncon és nem lehet akárhonnan beszerezni. Végül a műszakvezető saját pénzen vette meg a párszáz forintos csavarokat és anyákat, hogy el tudják végezni az előírt munkát.
Azt is mesélték, hogy ősszel mindig úgy-ahogy működőképes állapotba kell hozni az összes gépet és látványosan felsorakoztatni őket. Jönnek az öltönyös fejesek, megcsodálják az állományt, készülnek a PR fotók, és látszólag minden a legnagyobb rendben, miközben az ott lévő gépek közül némelyik nem veszi a 2-est, némelyikből folyik az olaj, némelyik nem tölti az akkumulátort, stb. Természetesen ezeket nem lehet bevetésre kivinni.
Aztán leesik az első hó és jön a csodálkozás, hiszen a PR képeken volt egy csomó szép, tiszta hókotró.
AL
KAL
MAT
LAN
Üljön át másik hókotróba
BELUGYMIN
Bukarest jobban teljesít.
Amúgy tetszik a prioritási sorrend. Repülőtér 2. hely, kórházak a legvégén. Nagyagy.
Meghagyhatták volna az eredeti címet.[elkotxorjuk mi?](https://m.hvg.hu/elet/20211109_ElkXrtuk_ElkotXrjuk_Magyar_Kozut)
Ki hitte vhóna?:/
TÚRJAD A HAVAT BASSZAMMEGANYÁDAT
A 9-ből 8 vagy 100-ból? 😀
De legalább nem kellett átszállnunk egy másik autóba!
Gyurcsány vót! meg a márkizaji migránsai