Kinek mit intézett a kormánya. Petike tavaly 15 évre szóló csodás gázszerződést kötött, közben gáz, az nem lesz, csak marha drágán, eladtuk az országot az oroszoknak. Hazaáruló mocskok.
Remélem a fagyban üldögélő fideszesek majd örülnek, hogy életüket arra tették fel, hogy az oroszokat szolgálják.
Napról napra egyre jobban kétségbe vagyok esve, hogy ilyen agyfasz megtörténhet a 21. században. Leheljétek be majd a vesebeteg gyerekeiteket is, amikor hazaérnek az iskolából.
Ezen az országon nem segít semmi. Ha ezt a telet fapofával végig tudják csinálni a fideszesek és tavasszal is nagy lesz a támogatottsága őfelségének, akkor ennyi… beton szilárd az Orbán rendszer és tényleg nem marad más, mint hogy bandukol az ember egy másik orazágba.
“Amit most hallok a baloldaltól, hogy a rezsit úgy kell csökkenteni, hogy kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, meg kevesebb gázt kell használni, ilyenkor van egy szó, amit az ember mond, csak az édesanyák iránti tiszteletből nem mondja hangosan”
itt kell élned, hogy elhidd
Fingani is ér?
Táncház mozgalom goes booom.
Haha, hülye németek meg fognak fagyni
Színházba járni olyan lesz, mint repülni. Egy órával hamarabb be kell csekkolni, hogy az előadás kezdetére már jó idő legyen.
Umm covid már senkit nem érdekel…?
Eleinte hűvös lesz utána meg kurva hideg.
Javaslat bővítése: vörösistenfaszára lelkesen lehelő szarbojlerekkel kell megtőtteni a kúttúrházakat
tisztalkodni is csak hetente egyszer szabad, hisz ahol budos van, ott meleg is van.
12 comments