Ki a faszt érdekel már a kamu önigazoló faszságuk.
Senkit sem érdekel a kamukonzultáció, mindegy milyen számot hazudnak be a végén. Hiteltelen.
Imátkozzunk.
Hiszek az egy Istenben, mindenható Putyinban,
mennyben és rezsi Teremtõjében.
És a Vityában, Putyin egyszülött Fiában,
aki a oligarcháktól született az idõ kezdete elõtt.
Isten az Istentõl, rezsi számla az MVMtől,
valóságos Isten a valóságos Istentõl.
Választották, de nem pótólható,
a Putyinnal egylényegû és minden általa lett.
Értünk emberekért, a mi nyomorunkért, leszállott a várból.
Megtestesült a Soros erjébõl Varga Judittól
és féreggé lett.
Gyurcsány Ferenc alatt keresztre feszítették,
kínhalált szenvedett és eltemették.
Harmadnapra föltámadott az Nemzethy Hitvallás szerint,
fölment a karmelitába, ott ül a Lukasenka jobbján,
de újra eljön szegénységre ítélni élõket és holtakat
és országának ott lesz vége.
Hiszek a Szijjártóban, Pintérben és éltetõnkben,
aki a kínai hitelből és Erdogantól származik,
akit éppúgy utálunk és megvetünk
mint a Sorost és Brüsszelt,
Õ szólt a nemzeti konzultációk szavával.
Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli nemzeti együttműködés rendszerében,
Vallom a fideszt a bûneim megtámogatásáért.
Várom a holtak föltámadását
és az eljövendõ örök életet. Közbeszerzés.
Az ember reménykedik, hogy hátha vicc, de nem… az a barom aki kitölti, vajon mit remél tőle? Az egész nyugati világ azt mondja, hogy: -Ja jó, akkor visszavonjuk a szankciókat?
Ha valaki panaszkodni akar a világra, megteheti a neten, pénzbe se kerül…
Bevezetik Magyarországon először a magyar kripto Euró valutát. Hatósági áras lesz! Nemzeti konzultációban lehet a fix árról dönteni. Költeni nem lehet sehol, de hatósági áras. /s Ez egy vicc akart lenni.
December 22-től január 8-ig tart majd a közoktatásban a téli szünet – jelentette be Gulyás Gergely. Azért döntött így a kormány, mert így spórolunk az energiával.
Szentkirályi: Az őszi szünet rovására hosszabbodik a téli. A kormányszóvivő kiegészítette Gulyást, aki a bejelentésében elmulasztotta jelezni, hogy az őszi szünet rovására lesz hosszabb a téli szünet.
~30.000kg fát elkonzultálunk arról hogy szeretnénk-e fagyhalált fagyni? Wow
Valaki segítene? Ez a jótétlélek azt mondja, hogy “a dollár erősödése van a forint gyengülése mögött”. Akkor ez ennyire kihat az euró-forint árfolyamra is?!
>De négynapos munkahétben és négynapos tanítási hétben nem gondolkodnak az energiaválság miatt, hiszen a Covid-válság is szétzilálta a közösségeket, ezért fontos, hogy most normális menetben lehessen munkahelyre és iskolába járni.
# Kurvára hideg van, de legalább a közösség fasza ¯_(ツ)_/¯
Úgy látom, a liberális, nyugati, brüsszeli, amerikai mellett felkészülhet az új szitokszó a fideszes elit köriben: a dollár.
Elég durva, hogy ahhoz képest, hogy válság van, a Fidesz úgy viselkedik, mintha semmi sem történt volna. Minden lopás, minden kommunikációs trükk mehet tovább, mintha nem lenne, valódi válságkezelő intézkedés meg nuku. Kíváncsi leszek mi marad Magyarországból tavaszra…
Én meg tényleg leszarom.
ha beleverem a faszom -szo szerint- es ugy visszakuldom, tarthatok retorziotol?
13 comments