
Írom ezt úgy, hogy engem személy szerint *már* és egyelőre *még* nem érint a közoktatás. Ugyanakkor megdöbbenéssel látom, hogy szülők, nagyszülők teszik magukévá a kormány narratíváját, miközben a saját gyerekeik, unokáik életét közvetlenül befolyásoló kérdésről van szó.
Nem vagyok tehát sem tanár, sem diák, de állampolgárként és leendő szülőként az alábbiakat követelem a kormánytól:
1. Tanárok bérrendezése. Ennek a kívánatos módját a PDSZ és a PSZ is [kidolgozta](https://eduline.hu/kozoktatas/20211005_pedagogus_szakszervezetek_kovetelesei). Azt kiemelném, hogy a mindenkori minimálbér felszorzásával lehet ezt csak megnyugtatóan rendezni, a mostani rendszer egy 2014-es alapból számolódik, amiből automatikusan következik, hogy a bértábla alján lévők “levágódnak”, és ergo a minimálbért kapják. Ez elfogadhatatlan. Egyúttal elutasítom a kormány kommunikációját a bérrendezés kapcsán, mondván, hogy ez az EU-s kifizetésekre várunk, nincs rá keret, stb. A bérrendezést legkésőbb 2016-2018 környékén el kellett volna kezdeni, mert már akkor látszott, hogy nem jó alapokon nyugszik, és előbb utóbb ehhez a helyzethez fog vezetni. Azokban az években “szárnyalt” a gazdaság, kismillió dologra volt pénz. Erre miért nem volt? Ne most kezdjen el forrás után kutatkodni a kormány.
2. A tankerületek, KLIK és az egész 2012-es közoktatási “reform” minimum erős felülvizsgálata, de inkább eltörlése. Az iskolák anyagi és döntéshozatali jogainak szélesítése: egy iskolaigazgató dönthessen személyi ügyekben és tudjon már venni egy csomag krétát, ha kell! A kormány nyilvánvaló célja a központosítás és ennek a területnek a hatalmi “bedarálása” volt, és ma már világosan látszik, hogy miért rendkívül káros az egész rendszerre.
3. Tanárok jogainak helyreállítása. Legyen sztrájkjog és normális érdekképviseleti lehetőség. Részben a 2-es pont is segítené ezt a tankerületek megszüntetésével, visszaszorításával.
4. Oktatási Minisztériumot! Elfogadhatatlan, hogy ma Magyarországon csak államtitkári szinten van képviselve ez a fontos terület, melynek feje ráadásul Pintér Sándor, akinek köze nincs az oktatáshoz (egyébként ugyanez vonatkozik az egészségügyre is). Nyilván lehet magyarázkodni, hogy ennek miért nincs jelentősége, de legalább szimbolikusan biztosan van: így fejezi ki a kormány, hogy ez a terület neki mennyit ér.
Lehetne folytatni a sort a tanárképzés vagy a Nemzeti Alaptanterv problémáival, az egyetemi alapítványokkal, CEU-val, a nyelvtanulás háttérbe szorításával. Mégis, a fenti 4 dolog megoldásával már nagyban javítani lehetne a jelenlegi katasztrofális állapotokon.
Itt az erhun azt hiszem nincs nagy ellenszele az ilyen gondolatoknak, de azért fontosnak tartom kiemelni, hogy mindenki tegye meg a tőle telhetőt, hogy a környezetét próbálja jobb belátásra bírni a témával kapcsolatban, mert sajnos a kormány teljes gőzerővel azon van, hogy tönkre tegye az oktatást. Engem nem vígasztal, hogy már “régen is szar volt”, egy 12 éve kormányzó kétharmados politikai erő virágzó oktatást tudott volna teremteni. Ha akart volna. Csak nem ez volt a cél. A cél egy lezüllesztett, elbutított társadalom, ahol a tömegek nem beszélnek idegen nyelven, nem tudnak kritikusan gondolkozni, tájékozódni a világban. Ők teljesen jók lesznek a gyárakba, meg behúzni az X-et a Fideszre, mert meg lehet nekik mondani, hogy miről mit kell épp gondolni, kitől kell “megvédődni”. A felsőosztályt megvették kilóra, akik meg középen vannak, vagy elköltöznek, de ha nem, a szavazatuk nem fog sok vizet zavarni.
Bízzunk benne, hogy ezúttal a kormány elszámolta magát, és kiugrik az a béka a forró vízből…
19 comments
Sajnos fosnak az emberek. Holnap kirúgnak sok 100 tanárt, dehátjóvanazúgy. Vagy valaki szerint amelyik ma tiltakozik annak megmarad a munkaviszonya? Kétlem. Gecik a tankeres vezetők nagyon.
Szülők, nagyszülők?..
Egy tanárt ismeretek de az is zsinórban harmadjára húzta be a gecinagy X-et a rossz helyre…
Számomra az megdöbbentő, hogy emberek meglepődnek azon, hogy az emberek nincsenek oda a tanárokért. Számomra mindig is alap volt, hogy az emberek többsége *gyűlöli* a tanárokat. Itt nem valami népszerű társadalmi csoportról van szó, a tanárok népszerűsége a rendőrökkel és a taxisokkal vetekszik társadalmi szinten, úgyhogy szerintem semmi meglepő nincs abban, hogy nem ugranak szolidarítani velük. (Ill. még akkor se lenne meglepő, ha Magyarországon amúgy bárki hajlandó lenne szolidarítani bárkivel.)
Netado, csok, rezsicsokkentes, migransok, 0 felelossegvallalas, hogy egy par valaszt irjak a posztban szereplo kerdesre
Sorosista szankcioparti tanarokra semmi szukseg. A tobbi szerint pedig minden a legnagyobb rendben a kozoktatasban.
( azabaj hogy tenyleg igy gondoljak, van nehany orbanista tanar ismerosom…)
Unalmasak mar a tanarok 🥱🥱
Ha az elmúlt 10+ évben nem egy kő alatt éltél, akkor már meg kellene legyen a konklúziód: nem tudja, soha nem is tudta és 99%, hogy soha nem is fogja tudni egy oldalra állítani.
Az egyetlen reális lehetőség, hogy minden államilag fenntartott essential service (szemétszállítás, egészségügy, MÁV, Volán, BKK, stb.) beleáll ha esélyt lát és a tanárok is köztük lehetnek.
Minden negyedik ember funkcionális analfabéta, miről beszélünk? Még az r/hungary burokjában is sokszor futunk bele, hogy hosszabb cikkeket el se olvasnak, mert úgysem tudják értelmezni.
Találkoztam én olyannak, ahi teli szájjal szidta a tanárokat, mert tüntetnek, sztrájkolnak, de a gyerekei már magániskolába járnak, merthát az oktatás egy kalap szar.
Évekig ment mindenhol (így rhu-n is), hogy tanár = közszféra = állam = kómcsi = rósz meg hogy az autoritást, tekintélyt utálni kell, majd csodálkoztok, hogy nincs meg a támogatottságuk?
NEM bántani akarom a mozgalmat, csak pár gondolatmagot elvetni:
A tanárok saját maguk és az oktatás helyzete miatt állnak ki, nem pedig az ország egyéb ügyei miatt, így csak azt a réteget tudnák megmozgatni, akik valamilyen úton-módon kapcsolódnak az oktatás témájához.
A szélesebb társadalmi rétegeket nem kifejezetten érdekli az oktatás ügye, a legtöbb embernek meg igenis, hogy vannak ellenérzései a tanárokkal, oktatással szemben, ami sokszor személyi, sokan örülnek hogy megszabadultak a tanáraiktól, és a közoktatástól. A pályaalkalmatlan tanár se vész el, nagyon sok volt diák, vagy szülő emlékszik, vagy van kapcsolata olyan tanárral, aki mellé tüntetni akkor se menne ki, ha puskával kergetnék. (lásd a rossz tanáraid posztot itt.) Ez igenis valós probléma és hátráltató tényező.
Tehát egy rétegprobléma nem fog megmozgatni egy tömeget. Nem, ez nem azért van, mert fideszes vagy mert szar ember (nb, elég rossz kommunikáció ez a nincs velünk az ellenünk van attitűd) hanem szimplán nem érinti, nem érdekli.
Pusztán szolidaritási alapon meg ne várjuk, hogy egy ország mozdul meg, hogy csak puszira, azért hogy ANNAK a konkrét rétegnek az ügyét elősegítse, eldobja a saját munkáját és menjen tünteni, kockáztasson esetleg szankciókat vagy az egzisztenciáját, tisztelet a néhány altruista kivételnek aki megteszi. Az ember, főleg tömegekben nem ilyen állat. Ha van motivációja kimegy, ha nincs, nem mozdul meg.
Az oktatás társadalmi szerepe sosem a tanított tananyag volt. Vagy újító-gondolkodókat nevel ki, vagy olyanokat akik képesek beállni a sorba és követni a szabályokat. Nálunk melyik fordul elő? Mikor termelődött ki az a bátor vezéregyéniség, aki képes maga mellé állítani embereket, akik őt követni tudják?
Amikor azt olvasom, hogy csak pár ember áll fel, és még a, oktatási réteg sajátjait se tudják maguk mellé állítani a tüntetők, akkor az a gondolatom támad, hogy elég gyengécske, elnagyolt önszerveződés lesz. Úgy meg nem lesz a tömeg széles e nagy, hogy aki nem csatlakozik csak mert jelszavak, meg oktatás, egy fentebb erkölcsösség nevében, az az ellenségünk, aki kritikát fogalmaz meg (nem fikáz) ellenségünk, és igazából bárki az ellenség aki nem ugyanazt, ugyanúgy, ugyanott akarja, azzal pont hogy elmarja a mozgalom maga mellől ezeket az embereket. (Emiatt nem sikerül a nagypolitikában a bizonytalan szavazókat se meggyőznie egyik vagy másik pártnak sem, mert nem kínál, hanem rögzít, eszed-nem eszed nincs más.) Nemcsak hergelni kell tudni, hanem megoldani is. Sokan, a szélesebb spektrumból meg annyia depolitizáltak, hogy már nem lehet hergelni sem (lásd bizonytalan, vagy a “nem megyek el” szavazók).
A sztrájk, az egy munkabeszüntetés. Ez a neve, ami egész jól leírja a dolog természetét. Nem 1.-2. tanórára, nem délután 4 óra utánra szól, hanem addig ameddig változás nincs. Összeomlóban az oktatás? Omoljon össze akkor. Főnixnek is el kell hamvadnia ahhoz hogy újraéledjen…
Az sosem jó, ha csak a másik félre van mutogatás, hogy ezt vagy azt törölje, rendezze. Önvizsgálatot is kell hogy tartson a pedagógus társadalom.
Ezt a sokmindenséget a legnagyobb tisztelet mellett mondom, úgy, hogy a minisztériumi szint rendezésével egyetértésem van, de nem csak az oktatás van ilyen helyzetben (és itt visszacsatolok arra, hogy be lehetne vonni a környezet-és természetvédelemmel foglalkozókat, mert azoknak sincs miniszterük, például.)
Az, hogy nincs mit enni, mert nincs rá pénz az sokkal közérthetőbb. Majd amikor felfogja az ember, mikor nem lesz se kenyér se felvágott… Áh, miket képzelgek! Van az a réteg aki éhenhalna mintsem megváltozzon.
Én már teljesen feladtam, teljes mértékben a tanárokat támogatom, de mivel itt szavazatom úgyse számít semmit szinte, én inkább fogom a családot és elköltözünk. Az, hogy a lányomnak nem lesz oktatása (még nincs 1 éves se), az tette a pontot a dolog végére. Hiába állnánk ki a tanárok mellett, egyszerűen nincs jövője semmilyen szinten az országnak. Mivel az ország annyira romokban, hogy még ha ebben a pillanatban lenne kormányváltás, 6-7 év alatt sem lehetne annyira rendbe rakni, hogy az oktatás és az egészségügy nyugati színvonalon legyen.
Rezsidémon pl egesz jol osszerendezte a tobbseget egyoldalra. Vagy a migransok.
Ha annyi tízezresem lenne ahányszor ezt mondta valaki az elmúlt 1 évben egy témára, már lenne 4 euróm
Nem a társadalmat. A pedagógusokat sem tudja egy oldalra állítani.
Ameddig nem kezdenek el akasztófákat állítani és használni a nép gyermekei, változás csak akkor lesz (van esély rá) ha más kerül kormányra. Felesleges azt várni, hogy lemondana a kormány. Éppen ezért felesleges ez a sok “tüncizés” bár teljességgel megérthető. Ezeket az optimizmus hajtja, ülnek a meleg fosban (felkelnek és bemennek tanítani, néha felszólalnak a helyzet ellen) reménykedve, hogy lesz változás miközben 8 osztályt kérő munkakörökben kevesebb órában és felelősséggel többet kereshetnének…
​
Szarba hagynák a diákokat? Igen. Szükséges lenne, hogy TALÁN legyen változás? Igen. Megteszik? Nem úgy tűnik…
De persze az is érthető, hogy ha valaki tanár szeretne maradni és ez a hivatása nem szivesen változtat. Az ember amúgyis nehezen változtat a megszokott dolgain.
Te eddig hol éltél? Természetesen nem fogja tudni.
Majd amikor előbb fogy el a fizetés és a zsíros kenyér, mint a hónap. Addig mindenki leszar mindent, max. nyomnak egy dühös szmájlit a fészen. Csicskagyász egy nép ez. Kádár népe, hej!