Ok, de van mikrás, vagy buzi ovodas, nyugat-europai fagyoskodas? Naugye.
Hát akkor megdöglünk. Ez sem fogja megütni az ingerküszöböt, gyurcsányoznak majd egyet és meg is van oldva.
Ebben az országban mindig orvoshiány lesz, amíg a jelenlegi állapot marad. Szar fizu, lenyúlják a pótlékot amíg a képiselők saját fizujukat az orvosi bér többszörösével *emelik*, minden kórház aktuális paraszt boomer fideszes orvosbárója pedig tesz róla, hogy a fiataljaink megbánják a pályaválasztásukat.
Majd allamositjak es feltoltik kozmunkassal, mi a gond… /s
Az enyém 80 körül van, még budapesti szinten is kiemelkedően nagy számú praxist visz (köszönhető ez a jó hírének, és hogy az agglóból is ide járnak hozzá). Azért nem hagyja abba, mert nincs szíve több ezer beteget ellátás nélkül hagyni, pedig igazándiból már tele van a szütyője az elmúlt időszakkal. Főleg a covid óta bevezetett aztán azóta is fenntartott adminisztrációs nyomásból.
Múlt hét pénteken kórházba ment anyukám. 11:30-tól 15:00-ig volt a rendelés, anyukámnak 11:30-ra volt időpontja. 14:00-kor kezdte fogadni az orvos a betegeket, és persze közölte, hogy nem lesz kítolva, 15:00-ig fogad betegeket. Anyukám szerencsére sorra került, de csak elküldték egy másik osztályra időpontra. Az tegnap volt reggel 8-ra. 8:30-kor mondták neki, hogy nincs orvos, és adtak neki új időpontot péntek reggel 8-ra.
Ami az egészségügyben zajlik, az egy vicc.
Én már csak annyit teszek félre, hogy bármi történjék, legalább egy tisztességes temetésem legyen.
7 comments