Jézus faszom. Ember hogy gondolhat ilyet? Főleg egy tízévesnek?!
Később kiderült, hogy mindannyian testvérek és egy jót kacagtak a történteken.
*Brickleberry intró felhangosodik*
Nincs itt semmi látnivaló. Amúgy is védjük meg gyerekeinket a melegektől.
Magyarország 2022…🤮
Mi a kurva élet járhatott a beteg agyukban?
Ezt a nőt és akik jelen voltak mind pszichológushoz kellene vinni, mert segítségre szorulnak egytől egyig.
Gondolom az anyuka a magyar targaryen. Védi a vérvonalat.
Amúgy a tizenöt éves lány ellen meg mi a fenéért indul eljárás? Szerencsétlen gyerek épp úgy nemi erőszak áldozata, hiszen fenyegetés, saját épségének féltése miatt tette.
Ha az anyuka arra kényszerítette volna, hogy vele feküdjön le, az a lány ellen volna nemi erőszak. Csak mert az aktus más valakivel esett meg, ugyanúgy kényszer hatására történt.
az kom gec
Elég internet volt mára asszem
Nem vagy képes felfogni hogy megvédjük a magyar családokat?!?!
/s
Bocsánat, de mi a jó kurva isten
Az úgy miafasz
Megdöbbentő számomra, hogy ez mennyi ember számára vicces. A szemembe akadt néhány komment, volt aki több hozzászólásban fejtegette, hogy ő tudja mi a humorérzék, különben is, nevessünk inkább minthogy háborognánk ezen, ő nem besavanyodott… Gyerekek bántalmazásával kapcsolatban semmilyen formában nem viccelődünk.
Attól, hogy valaki milyen társadalmi környezetben van, nem lesz ez kevésbé felháborító. Ha tudnátok mennyi beteg ember járkál közöttünk, akikről nem feltételezné senki, nem hinnétek el.
Csóró gyereket már 10 évesen traumatizálni kell, mert egy éretlen ostoba proli az anyja…
Nem ennyire radikális a sztori, de a rokoni körömben van két normális, tanult apuka a 16 és 17 éves fiaikkal. Hallottam már beszélgetni őket arról, hogy prostit kéne fogadni a fiúknak, mert nagyon gáz, hogy ilyen idősen még nem voltak senkivel, bezzeg ők ilyen idősen…
​
Bocs de nem tudom kihagyni:
“Csá Jázmin” aki tudja… 😀
Mintha láttam volna facebookon valami hasonszőrű postát, ahol a család anyukája büszkén postázta hogy a 14 éves lányábú vér gyütt mikor meghágta az első férje(?). Ki volt rakva a véres lepedőről a kép. Na, de elég a gusztustlanakodásból! Így is sok volt az eredeti posta.
Sajnos több ilyen eset van, mint gondolná az ember. + sokszor a saját családi környezetben látják ezt, mi az alap és nincs lehetőségük megismerni, hogy ez nem a normális. (ehhez még hozzácsapható a családon belüli erőszakolás, verés, verbális abuse, ésatöbbi.)
Volt egy kollégám, aki mesélte, hogy a kiscsoportos lánya már akkor csak a szexre gondolt és az óvó néni szólt nekik, ő meg lerendezte annyival, hogy “hát ő ezt már megbeszélte vele, hogy majd akkor beleülhet valaki ölébe úgy, ha megtanult főzni, hiszen ő is 4-5-es volt, amikor először szexelt. ”
Ezekért is fontos lenne a megfelelő szexuális (és mindennemű hasznos) edukáció az iskolákban (de még felnőtteknek is), de hát nyilván fontosabb, hogy a tanárok ne lézengjenek, mer’ ki lesznek rúgva.
C
LEGO szettet kért a gyerek, csak félrehallotta. Megesik, kérem.
Normális ember attól is megijedne, ha ilyen ötlete támadna, ez a pedofil förmedvény meg nemhogy valid ötletnek tartotta, ki is vitelezte.
25 comments
Ez milyen kultúra?

Alabama vibes
Basszák agyon a börtönben.
Mi a retkes faszom ez baszdmeg.