>Egy moszkvai bíró is meghalt a krími hídon történt robbanásban – írja az rtl.hu a mku.ru híre alapján.
>
>Az orosz lap arról írt, hogy a 42 éves Szergej Vlagyimirovics Maszlov feltehetően abban a fekete autóban ült, ami a felvételek szerint épp a robbanás pillanatában ért egy teherautó mellé. Rajta kívül még hárman ültek Maszlov kocsijában, ami egy Cadillac Escalade volt. A cikk szerint Maszlov a Krím-félszigeteken található nyaralójából utazott hazafelé.
>
>Maszlov nagy jelentőségű ügyekkel foglalkozott. Korábban volt dolga Gazpromot érintő ügyekkel, legutóbbi ügyében pedig Ramzan Kadirov csecsen vezető lánya volt a vádlott. Maszlovot a brit bulvársajtóban függetlenként jellemezték, a Mirror egy jogi forrásra hivatkozva azt írta róla: szokatlanul független gondolkodású és megvesztegethetetlen volt, aki üzleti vitákat érintő kényes ügyekben döntött.
Minek ment oda? /s
Az ablak elfogyott, tea nem is volt.
Oh no. Anyway
Orosz telegram csatornán olvastam, hogy meghalt egy bíró is, már fura volt, most, hogy kiderült egy “független” bíróról van szó, teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy belső munka volt a híd robbantása. Most a közvélemény lángol, kb bármiféle ukrajnai pusztításra szívecskék tömkelege a válasz.
Kissé nagyobb erővel kellett kinoszogatni az ablakon, no. Előfordul, hogy erőlködik az ember amikor túl nagy darab szűk helyen akar kijönni.
>szokatlanul független gondolkodású és megvesztegethetetlen volt
Ez így azért érdekesebbé teszi a dolgot. Nyilván a véletlen egybeesésnek is van esélye, de nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy valójában a robbanás előtt vagy után pottyant a tengerbe.
Csak úgy, majd’ egy héttel később, hirtelen kiderült…
A vilag legkisebb hegeduje szol nyekergo hangon…
hárman haltak meg a hídon a ruszkik szerint, a bíróval együtt hárman voltak a kocsiban.
a végén még kiderül, h tleg false flag, h eltegyék láb alól a bírót? + persze false flag.
ja, aresztivics ezt tette ki:
– A “Word and Dilo” összehasonlító ütemtervet készített a légitámadásokról február 24-én és október 10-én.
Amint látható, az orosz csapatok már akkor csaptak le infrastrukturális létesítményekre.
És a tegnapi műtéthez hasonlóan nem lehetett pár nap alatt felkészülni.
A konfliktus intenzitásának fokozását Putyin előre eltervezte, és csak formális ürügyként adták be a krími hidat.
én azt nem értem, hogy mint csinált pont ott a vonat.
Mármint ha épp ment, akkor hogy állt meg egyik pillanatról a másikra, hogy épp ott legyenek a lángok ahol a robbanás történt. Vagy ha nem ment, akkor miért állt, és ki hagyta ott?
11 comments
4!-re allergiásaknak:

https://postimg.cc/c6nD8srm