Gondolom sakkozni nem tud, mert akkor láthatta volna előre ezt a lépést…
Nem 6 millával tartozott? Korábban a telex ezt közölte.
Ez történik ha hagyjuk nyerni a sötét parasztot.
Ez nagyon gyászos, ugyanakkor esetleg el lehet gondolkozni azon, nem lett-e volna jobb szövetségi fiszfaszkodás helyett elmenni dolgozni. Tücsök-hangya, miegymas.
Elolvasva a cikket, azért ez közel sem egy fekete-fehér helyzet, szerencsére a 24 sem próbálta annak beállítani, de azért ez a romantizálás az úr irányába nevetséges! Szelektív levélbontogatás, rég nem látott (inkább nem mint igen elhunyt család), titokzatos fogadott lány, nem látott örökség, élményparki és klagenfurti álláslehetőségek, de Ő maradna Kőbányán és a sakktáblán eligazodik, de a való életben azért kissé link, jóvanazúgy, ejj ráérünk arra még embernek tűnik.
Érdemes a cikkből nyíló előzményt is elolvasni. Egy elég fura figura, aki kereste is a bajt, meg rá is talált, és jött is a lassú lecsúszás.
Tudom g$ci vagyok, de sosem értem ezeket a kilakoltatós hisztiket. Ha nem fizetném hónapokig, évekig a számláimat, akkor engem is kilakoltatnának. Ha használok valamit, akkor annak ára van és pontosan tudom, hogy a jövő hónapban is fizetnem kell majd érte = megoldást kell találnom a problémára, ha nem tudom ezt megtenni. Ezek a kilakoltatások nem egyik napról a másikra történnek, nem is beszélve arról, hogy általában a behajtó is hajlandó különböző alkukba belemenni mint részletfizetés, haladék, ha egyértelműen látszik, hogy valaki fizetni szeretne.
Tenyleg sajnalom a bacsit, lathatoan nem teljes szellemi frissessegben el. Eleve kapott allast-lakast Nemetorszagban, de inkabb ezerketszaz forintert plakatot ragaszt?
Sajnos ilyenkor mar nehez segiteni rajta, a sajat ugyeit intezni keptelen. Ha most kapna ajandekba egy lakast, az is eluszna egy-ket ev alatt. Csak valami olyan megoldas johet szoba, ahol felugyelet alatt el. Mondjuk a nemet munka korulbelul ilyen lenne.
8 comments