Ferenc pápa szerint néhány társadalom belefáradt a demokráciába

4 comments
  1. Egyébként érdekes módon a demokráciák aranykora már elmúlt világszerte. A múlt század közepi-végi demokráciák működtek a legjobban, ahol azért elég széles szabadságjogokkal rendelkezett mindenki, de még létezett egy központi kormány, amelyiknek voltak elképzelései, céljai, tervei. Furcsa mód akkoriban azt gondolták, hogy a még több demokrácia majd még jobban működő államokat eredményez, de éppen az ellenkezője történt. Egy mai kormány (és igen, itt rád nézek, EU) gyakorlatilag közvéleménykutató cégként működik: folyamatosan szondázza a polgárokat és egyszerűen csak olyasmit lép, amit a polgárok többsége helyesel. Ennek pont az a vége, hogy az egész állam tehetetlenül vergődik, igazából semmilyen újítást, változást sem képes végigvinni, mert annak mindig vannak ellenzői.

    Ráadásul így egyszerűen átadtuk a kezdeményezést a társadalom leghangosabban óbégató elmebetegjeinek, bárki akinek elég pénze van ahhoz, hogy pár tucat propagandistát teljes állásban megfizessen, szinte bármit elhitethet a társadalom többségével. Így az a helyzet alakul ki, hogy ugye vannak kutatóink, látják a hibás intézkedéseket, tudják, mit kellene tenni, de a politikusok ezt leszarják, mer őket nem érdekli, mi lesz tíz év múlva. A jelenlegi lakosságnak pedig ez tetszik, hiszen így abban a kellemes érzésben fürödhetnek, hogy itt kérem a népakarat érvényesül. Amikor a valóságban senki által meg nem választott, egészen homályos forrásokból pénzelt fanatikus vallási szekták irányítják a közgondolkodást, a kormányok pedig egyszerűen igazodnak ehhez. Aztán a következő lépésben már maguk a kormányok biztosítanak közpénzt ugyanezeknek a propagandaszerveknek, mert ugye ezt szeretné a nép. Innentől bármilyen baromság, aminek elég kitartóak a terjesztői egy önmagát megerősítő visszacsatolásos rendszerré válik.

    Tulajdonképpen ez a faja demokrácia már nem is biztos hogy demokráciának nevezhető, az ugyanis feltételezi, hogy a polgárok megvitatnak valamit, tájékozódnak róla, majd érvek alapján döntenek róla szavazással. De itt ugye ilyesmi nem történik, csak elindul a suttogó propaganda, amihez a kormányok alkalmazkodnak, mert ugye a közvéleménykutatások azt mutatják, hogy… Ez inkább egyfajta kalifátus, mint némelyik muszlim országban, ahol majd a papság kitalálja, mit kell gondolni az embereknek, a jól bejáratott csatornákon napok alatt el is terjesztik a hülyeségüket, onnantól meg ugye a kormány alkalmazkodik, hiszen ez a népakarat. Sajnos ez a berendezkedés elképesztően sérülékennyé teszi ezeket az államokat például a külföldi befolyásolással szemben. Egy orosz trollgyár pár tucat emberrel a facebookon keresztül több vltozást ér el az EU -ban, mint a saját kormányaink.

    A következő logikus lépés egyébként az orbáni állam: ahol eleve megkeresik a polarizáló kérdéseket és a világon semmi mással sem hajlandóak foglalkozni. Ez például a jelenlegi EU politikának csak egy amolyan továbbgondolása, alapvetően nem tér el tőle, egyszerűen csak mi már elhagytuk a lényegtelen valóságot, ami a választópolgárokat úgyse különösen érdekli, a mi kormányunk már tényleg csak azzal foglalkozik, hogy minél nagyobb érzelmi töltetű kérdésekkel foglalja le az embereket, ahol a polgárok minél nagyobb hányada egyetért velük.

  2. Mert azt hiszik, hogy a multi csak demokratikus körülmények között tud kizsákmányolni, holott abban a nem demokratikus rendszer segíti a legjobban. Plusz az emberek a) egész életükben demokráciában éltek és elhiszik, hogy a másik rendszerben nekik is jobb lenne, b) soha életükben nem éltek valódi demokráciában.

Leave a Reply