de furcsa hogy közben heroes III-aztam a családi számítógépen és egy csomó epizód plotja beleégett az agyamba, nagyon tisztám emlékszem rájuk, és arra is, hogy mit csináltam közben épp heroes III-ban
Ennel jobb sorozat soha az eletben nem lesz.
Pont valamelyik nap jutott az eszembe, hogy de nézném újra😄 volt mindenféle színes tornacipőm meg ruhám pont Flor miatt😅
Nem, egyébként is, a neten biztos fent van, szóval bármikor végig nézhetném ha akarnám.
Én emlékszem egy dolog tudott hazacsalni az utcai ipiapacsozásból, ha kezdődött a csacska angyal, utána mentem vissza ki😂 A sorozat összes zenéje megvolt cd-n, és állandóan azt hallgattam. Én nagyon szerettem őket és képes voltam állandóan Delfina miatt mérgelődni
Különórára kellett mennem amikor az utolsó részt adták a tévében.
A webcamot felszereltem apám irodai székére és a 8 méterre álló ósdi tévé felé irányítottam, a tévét maxra tekertem, és az adás elött fél órával elindítottam a felvételt.
Mikor 3 órával késöbb hazaértem, lestoppoltam, és megnéztem a kb 6 pixeles, susogós, gagyi vacak felvételt. Alig lehetett érteni, mi történik.
A mai napig büszke vagyok erre, hogy meg tudtam nézni.
Nem néztem, helyette ment a “Kadétok és kollégisták” pár évvel korábban. Az volt a tuti. Meg a Szívtipró gimi.
😀
Mi volt ez? Hol ment?
En nem reg ujra neztem. Jo lenne ha elerheto lenne jo minosegben valahol. 😅🙂
Én az Árva angyalt néztem anyámmal.
Aaaaaa hát persze, Delfina, Malala, imádtam 😆 Mekkora törés volt az életemben, mikor hazáig futottam a napköziből, és arra a részre értem haza, hogy Federico meghalt😄
Sikerült elérni A mélypontot…..
En ezt kiskamaszkent is utaltam, annyira bugyuta volt

Nem, én dragon ballon nőttem fel mint egy normális gyerek.
>Ha adná a TV
A reddit doktor ‘Ok Boomer!’ szindrómát állapít meg.
Általánosban mindenki nézte. Emlekszem délután ment az rtlen, míg ugyanabban az időben a tv2n a Jobaratok. En mindig az utobbit neztem. Aztan végül megtekintettem par reszt, mert hat errol beszélt az egesz osztály, de számomra akkor is nézhetetlen volt
engem az még mindig érdekelne hogy az a német család miért pont Argentínában telepedett le
Nagyon hosszu es szogegyenes hajam volt tobbnyire magas lofarokban – a szomszedban lako (meglehetosen agressziv es bully) kislany meg elkezdett Delfinanak hivni emiatt ugyhogy 7-8 evesen titokban delutanokat zokogtam emiatt vegig dramaian. “Nem lehet, hogy en llyan legyek mint Delfina, o olyan GONOSZ 😭😭😭” 😂😂😂
alap, bar nekem a vad angyal volt mindig is a meta
A suliban mindenki nézte, ezért nekem is kellett. 😅 Ha délután nem tudtam nézni, a nagymamám volt olyan cuki, hogy bérbe nézte nekem, majd elmesélte. Szegénynek nem túl jó a névmemóriája, így elactivityzte nekem a cselekményt körülírással. 😂
Sonadoras ftw
Imádtam. Bár a youtubeon nem rég belefutottam néhány részbe, hát felnőtt fejjel azért már eléggé bugyuta volt itt-ott.
Ti miért néztetek ilyen szarokat?
Ez a sorozat tette ki a 12 éves énem kb 95%-át 😀 nem rég újranéztem (fent van az egész a YouTube-on!) és már nyilván nem köt le annyira, de nagyon kedves emlékek fűznek hozzá.
Nekem sok lánnyal ellentétben Facha volt a kedvencem, és követem is a színészt instán, akinek kb minden második sztorija erről a sorozatról szól, úgy tűnik ő sem tud kilépni a nosztalgiából 🙂
Annyira imádtam! Lehet, idegesítene, de újra nézném. Annyira jó időszaka volt az életemnek, amikor volt.
Az utolsó részt végig bőgtem.🙈
Gyerekként is cringe volta anno.
Gyerekként is idegesítő volt számomra. 🤷♂️
Her Malala🖤🤣
Irritáló egy fos volt
Nem néztem, viszont a sárga pólós gyereknek volt egy sorozata utána, a Jake és Blake, azt néztem, mert csak kora reggel adták, amikor én is készülődtem az iskolába, az ment a háttérben. 😀
Uuuristen de imadtam minden délutáni program ez volt
Az összes ilyen szar arról szólt, hogy van egy kb kukákból evő, vízóraaknában élő de aranylelkű és intelligens főszereplő nő meg egy ultragazdag, dollárt hugyozozó főszereplő férfi, akinek a családja maga az aljasság netovábbja. Na és ezek a végén összejönnek.
38 comments
Régen sem bírtam nézni
Imadtam! 😀
7 évesként még néztem, most már túl cringe lenne

Nekem nem engedtek hogy nezzem gyerekkent😅