na, akkor most talán az eddigiekhez képest csak pár nappal később fognak az egyedülálló tanárok éhen halni. Kivéve, hogy ez még az inflációt sem követi le, szóval valójában még addig sem fogják kihúzni.
még néhány év és a pedagógus kezdőfizu eléri az én évekkel ezelőtti gyakornoki fizumat
Azt várom, hogy teljesen összeomoljon a közoktatási rendszer a pedagógus hiány miatt és akkor kénytelenek lesznek rendbe rakni a béreket, pont ahogy az orvosokkal nemrég.
Az megvan, hogy ez mekkora megalazas a tanaroknak es a pedszakszervezeteknek? Javaban azt hittek, hogy valami targyalason vesznek reszt, ahol alkupozicioban vannak. Hat nincsenek, egyszercsak benyogte a viktator, hogy ez van, 10%, szevasztok! Sajnos jol araztak be a szakszervezeteket, mert ennyi az erejuk, ennyire kepesek. (Semmire) De biztos vagyok benne, hogy ezt is lenyeli a pedagogusok tobbsege, ahogy minden eddigit is. Es bonuszkent a kormany meg ezt el is adja dicsosegnek es sok embert felhergel kozben a pedagogusok ellen, hogy micsoda halatlan csurhe.
Gyere haza fiatal! 🙂
Kerdes: ki a faszom megy pedagogusnak??
Magyarország előre megy? Nem, hátra.
Kinek mit intézett a kormánya
Nettó 260 is kevés lenne
Nagyjából annyit, mint én 6 év munkaviszonnyal szakápolóként.
Sírhatnékom van, de nem emiatt, hanem hogy lassan nem marad itthon fiatal mert emellé még megbecsülés helyett is csak a szembeköpést adják.
“Alázkodj meg és örülj hogy van munkád!” Mikor kopik már ki a köztudatból ez a felfogás?
Tanuljon mindenki, mert annyit fog tudni a gyermeke, amennyit a szülő meg tud neki tanítani! Itt is ketté fog szakadni a rendszer: a tehetősek majd járatják gyermekeiket magániskolákba, a többieknek pedig marad az állami gyermekmegörző.
Na végre kitudnak venni egy szobát a városban a tanárok is.
Nettót nem is merik kiírni.
Az fasza. Mostmár csak 100 ezerrel kap többet egy közönséges betegszállító, amihez csak 8 általános kell. Lol.
Ha jól számolok (mindenféle kedvezmény nélkül) ez így 207 ezer igaz? Sajnos ez óriási fejlődés a nettó 146 ezerhez képest.
16 comments
Előre megy [az oktatás összeomlásába].