SZABAD LESZ A RAKPART! Aláírtuk a pesti alsó rakpart fejlesztéséről szóló nyilatkozatot

9 comments
  1. Fantasztikus, és akkor most majd amellett, hogy még jobban bedugul a komplett város, a parton korzózó turistákat majd az odaterelt biciklisek fogják elgázolni.

    Éljen.

  2. News flash: Eddig is szabad volt, szinte minden nap lehetett rajta autózni, biciklizni és gyalogolni is.

    Edit: Pontosan melyik állításom nem igaz, ami miatt érvek helyett csak a downvote-ok jönnek?

  3. És ettől azért lesz jobb, mert…?

    Edit: Semmi érvetek, csak a downvote-ok? Ez lenne a szakmailag megalapozott döntés, hogy még a támogatói se tudják megindokolni? 😂😂

  4. Örülök, hogy sikerült kompromisszumot kötni, tényleg nagyon hiányzik már egy barátságosabb Duna-part.

    A közlekedés miatt elégedetlenkedőket meg nem értem, szerintem el sem olvasták a nyilatkozatot (amit egyébként a Magyar Autóklub, a BKIK és az Országos Taxis Szövetség is aláírt), miszerint a közúti forgalom csak fokozatosan, tesztidőszakok után lesz komolyabban csillapítva a projekt első részének megvalósulása után. Szerintem nem ördögtől való, hogy a 21. században legyen egy vízparti korzónk, amit nem a gépjárműforgalom dominál.

    Én már annak is örülni fogok, ha rendesen végig lehet sétálni vagy biciklizni a rakparton, de azért szeretném megélni, hogy autómentes legyen a nagy része.

  5. Az átalakítás nekem mindegy (nem megyek arra se autóval, se bicajjal, se gyalog), de butaság ezt “fejlesztésnek” hívni. A fejlesztés az, amikor jobb lesz valami anélkül, hogy valami más rosszabb lenne. Ez átalakítás, az autós közlekedés rovására lesz több és szebb sétálós hely. Ami nem rossz, de szűklátókörű fejlesztésnek hívni. Azzal lehetne talán csökkenteni az érdekcsoportok közötti ellentéteket, ha pontosabb lenne a kommunikáció.

Leave a Reply