Ez amúgy szép húzás a két párttól. Sajnos így is el fogjak fogadni, de legalább csinálni próbálnak valamit
Azért durva egy ilyen jellegű átalakítás. Mi a f*sz ez? Még európában élünk?
Ahhoz képest, hogy ez mekkora horderejű dolog, nagyon kevés figyelmet kap.
Ez gyakorlatilag intézményesíti a hoztátartozóknak kaja hordást a kórházba.
Remélem nem csak egyszeri gyerekcsíny ez most
Hát ez gyönyörű.
Felkészülhetnek:
– akiknek a fogyatékos gyereke állami intézményben van, mert másképp már kezelhetetlenek, állandó felügyelet kell hozzájuk
– akiknek bármelyik rokona egészségi vagy mentális okokból szintén hasonló intézményben van
És ez csak két csoport akik hirtelen eszembe jutottak.
Már nem maradtak kulturált érveim ennek kapcsán. Elmegy az összes álkeresztény nagypofájú autokrata faszfej, akik egyfajta mini amerikáról álmodnak (természetesen csakis kőrepublikánus paraméterek alapján) a mocskos, tetves, szánalmas, gyereket nevelni nem tudó, szabadon választott szülejének a valagába.
Fussatok, bolondok… Az “itt élned, halnod kell”-ből már lassan csak a “halnod” marad.
Nezzuk a jo oldalat, cserebe biztos csokkentik a fizetesekbol levont szocialis hozzajarulast s
Megdöglex
Tök jó hogy olyanok döntenek a rászorulók sorsáról akik évek óta olyan fizetést adnak maguknak, hogy fogalmuk sincs hogy milyen kevés pénzből élni
Valaki, ha szépen kérhetem tudna mondani egy konkrét példát erre a törvényre?
Amikor elolvasom mintha virágnyelven fogalmazták volna és majdnem mindent bele tudok gondolni.
Ez már tényleg a balkán
erről mit kell tudni vagy mi történik?
Holnapra már kész is a kúrmányrendelet, hogy egy parlamenti vita nem tarthat tovább 10 percnél cigivel és szarással együtt.
# Megdöglex.
​
was that so hard?
Egyébként van még olyan foglalkozás, ahol te határozod meg a saját béredet?
> A módosítás úgy írná át az 1993-ban elfogadott szociális törvényt, hogy az állam csak végső esetben segítene a rászorulókon, amikor már a családtagok, az önkormányzat és a karitatív szervezetek is kudarcot vallottak. A módosítás azt is kimondja, hogy az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, amire eddig nem volt példa.
Soxeretettel küldöm mindenkinek, aki szerint a Fidesz baloldali/szoci/komcsi.
17 comments
Még most is tart
Vajon beírják túlórának? 🤔