Jó helyre kell tenni egy kis pénzt és máris mindent lehet…
Sajnos az egy egész jó rész. Továbbra is jó hely a 13, de a marinától a dagályig ezzel elintézik teljesen.
Egyszerűen ennyire nem lenne szabad beépíteni. Oda kellett volna park/óvoda/közösségi terek vagy bármi ami nem növeli a lakók számát.
Egyébként jelen állapotában sem jó(a konkrét terület nem a környék), de ezzel már szerintem tovább fog romlani az a rész
viccesen fest így a moszkva sétány mellett 😁
Az élethez kell egy kis szerencse is.
*Bözsike 68, Alsókucsmás, Fidzse*
Szóval akkor szabadon lehet azért kampányolni, hogy az AB-t a nyakuknál fogva függesszék fel valami alkalmas helyre, mert egy ilyen kampányolás, sőt, maga a felfüggesztés is “hipotetikus jövőbeli, még be nem következett, potenciális sérelmeket fogalmaz meg az általánosság szintjén”. Zsír.
Amúgy én csak azon csodálkozom, hogy ezen nagy oroszbarátiság közepette még senki nem vetette fel a moszkva tér visszanevezését..
Már most minden épület a másikra fúj, hogy kurva hangos minden, egymás fűtésrendszereit hallgatják. Ott egyébként másik TH is épül még éppen, szóval nem ez lesz az egyetlen.
Egyébként a Pearl-t a Rákóczi-híd mellett csodálom, hogy nem kapta fel jobban a sajtó: amiatt kellett a kötelező minimális egy főre jutó élettérre vonatkozó törvényt módosítani, hogy a török cimborák építhessék majd a jó kis kapszulákat.
7 comments