Az apját védve késelt a kazincbarcikai rendőr 15 éves fia – Suhancok csapata támadt a tinédzserre és barátnőjére

27 comments
  1. Ha hagyta volna megverni / falhozbaszni magát, akkor nem kellett volna késelnie. Gyilkossági kísérlet, önös érdek, case closed, 15 év.

    /s, még mielőtt

  2. A lényeg:

    >A bandavezér közölte, hogy Zétény választhat: vagy megveri, vagy felkeni őt a falra. Ekkor már a rendőr is látta, hogy itt sokkal többről van szó, mint kamaszok egymás közötti szócsatájáról, így szolgálatba helyezte magát. Megkérte a kámzsás fiút és barátait, hogy menjenek el vagy igazolják magukat. Ez azonban csak olaj volt a tűzre, pillanatok alatt verekedés alakult ki a zsaru és a banda vezére között.
    >
    >– *A rendőr nemrég nagyon komoly műtéten esett át, ezért volt otthon, betegállományban. Természetesen így a harcot sem bírta túl jól, hamar a földre került. Ekkor a másik három fiú is belerúgott. Zétény ezt látva, előkapta 8 centis bicskáját, majd megszúrta a bandavezért. Egyszerűen úgy érezte, tennie kell valamit, mert különben meghal az édesapja* – folytatta a drámai történetet az ügyvéd.

  3. Őő.. a btk szerint ha engem éjszaka csoportosan illetve “felfegyverkezve” megtámadnak akkor büntetlenül eltörhetem az összesnek a nyakát.

    Illetve embertárs védelmében is kifilézheted mindet.

    Nem értem mit rugózna ezen a szitun a bíróság főleg hogy az adott egyénnek mérlegelnie sem kell.

  4. Csoportos, hivatalos személy elleni támadás, nem látnék semmiféle morális problémát még abban sem, ha mindegyiknek átvágta volna a torkát.

  5. Kár hogy nem a torkára ment. Fasza hely lehet amúgy Kazinbarcika ha a mekibe is bicskával kell járni:D

    Biztosan dühösek voltak hogy matek fakt után nem adta vissza a vonalzót.

  6. “Valószínűleg a bíróságnak sem lesz könnyű dolga, hogy igazságot szolgáltasson”

    Anyád. Már most látom, hogy a gyerek meg lesz hurcolva. Hogy pusztulna bele a rohadt bíróság és törvényhozás, hogy még engem csuknak le ha megvédem magam. (mérgezett bor ügye is vicc, és itt is rá fog a gyerek baszni)

  7. ez jogos önvédelem, túlerővel szemben teljesen okés.

    Amerikában van ahol stand your ground van, ott le is loheti ezeket a fenébe, és a fél ország ünnepelné mint hőst

  8. Én úgy tudtam, hogy aki redőrre támad az mindig a lehető legsúlyosabb büntetést kapja.

    Úgy látszik ebben az országban már ez sem szent.

  9. >A Blikk információi szerint a megszúrt fiú már sokkal jobban van, maradandó károsodást nem szenvedett.

    Kár.

    Nem vagyok nagy támogatója általában, de az ilyen taknyot remélem addig veri a szülő amíg mozdul; bár sajnos van egy érzésem hogy a nagy gengszter keménykedés a küszöbig tart, otthon megy anyuci pici ártatlan báránykája. Vagy az illető olyan *mint a telefonom töltője*, ebben az esetben meg sem lep ez az egész eseménysorozat…

  10. Kibaszott vicc hogy még a srácot gyanúsítják miután négyen, símaszkban rájuk (köztük egy rendőrre) támadtak.

    Remélem felmentik a négy hulladékot meg leültetik a picsába.

  11. Kár, hogy ezek még lélegeznek. Amerikában próbáltak volna meg baszakodni éjjel, csoportosan egy rendőrrel meg a kiskorú fiával…

Leave a Reply