> egészségi állapotuk miatt megváltozott munkaképességű munkavállalók részére – akik nem tudják tovább ellátni korábbi munkájukat – cégen belül könnyebb, vagy egyszerűen csak más feladatot és munkakört ajánl fel a munkáltató. Amennyiben mégsem tud más munkakört felajánlani, tisztes végkielégítés fejében mondhatnak fel a dolgozóknak. A kormány által javasolt törvénymódosítás értelmében a munkáltatónak lehetősége lenne végkielégítés nélkül, illetve a felmondási időre való jogosultságától megfosztva szüntetni meg a munkaviszonyt.
Úgynevezett családbarát kormány! Nem baj ha meghalnak az emberek a szétcseszett egészségügy miatt, csak ne az Audi Merci BMW-t érje a kár!
> Mérce
Örüljünk annak, hogy van hol dolgozni.
Szabadságra nem kell menni, lesz majd idő pihenni a sírban.
Betegen is be kell járni dolgozni, nagyapám is bejárt.
És így tovább, ezeket hallgatta az egész ország éveken keresztül, szóval nem alakult ki az a kultúra, hogy ezen felháborodás legyen.
jó, hát a munkások hátán fát lehetne vágni, és orbán rendre meg is teszi…
A magyarok lassan megértik, hogy a szittya nagykönyv szerint a jobbágy nem része a nemzetnek…
Na ha most sem indul meg KÖZÖSEN a jó nép akkor ezután bármi lesz azt érdemeljük, egy szavunk sem lehet! 😡🤬😡
Én nem azt mondom hogy ez nem túl jó újságírás, és lehet szimplán csak nem látom, de
>A Magyar Szakszervezetek Szövetségének ma reggeli közleményéből kaptunk képet a Munka törvénykönyvének tervezett módosításairól, amelynek egyik pontja felhatalmazza a munkáltatót, hogy bizonyos esetekben megtagadja a fizetett szabadság kiadását a munkavállaló által kért időpontban, a még kegyetlenebb pontja pedig a megváltozott munkaképességű munkavállalók végkielégítés nélküli felmondásra való kényszeríthetőségét tartalmazza.
Ennyit ír a tervezett módosításokról. Nem írja le *pontosan* hogy volt megfogalmazva (akár a közleményben, akár a törvénymódosításban), és azért elég fontos hogy ez vagy idézve legyen a cikkben, vagy a “ma reggel közleményéből” rész egy link legyen a közleményre.
Kivéve a taxisok.
Ez valamelyik kínai céggel kötött szerződésben van, hogy kicsit “finomítani” kell a törvényt? Ez hogy a retekbe fér bele a fideszes emberek fejében az előre megyünk, nem hátra jeligébe? “Igazuk van, annál jobb, minél könnyebben ki lehet baszni a beteg alkalmazottat, én se szeretném, ha tovább alkalmazna a cégem, mint feltétlenül muszáj, külön örülök, hogy most akár a teljes szabadságommal is rendelkezhet a főnököm, sőt, ki se veszem.” vagy mi?!
9 comments