
Nevetséges, hogy a szegény családok segítésére is az embereket kérik fel.
Erre vannak az önkormányzatok és a 12 éve uralkodó idióták. Az idióták ezért kapják a bért, hogy minél kevesebb család legyen.
Ja, hogy ezek csak lopnak, értem.
Akkor talán 4 évente ezt át kellene gondolni.
50 comments
Kíváncsi lennék, hogy ennek a NONPROFIT szervezet vezetőjének jobb autója/háza van-e, mint apámnak, akinek mondhatni bejött az élet, nem milliárdos, de nem kell gondolkozzon, hogy spóroljon-e bármin is. Mivel általában az a helyzet, hogy jobb 🙂
Edit: szóhasználat
Lölő szokott dobni egy kis alamizsnát, na nem sokat, xsak kb ami kerekitési hiba az ő mércéjével.
Persze a mi pénzünkből.
elelmiszerfelesleget kapnak bakker, a kurva eletbe mar
Nézőpont kérdése. Én vettem 3 tábla csokit, 2 doboz Milka szaloncukrot, két nagy zacskó tésztát, két kiló rizst, meg egy karton tejet.
A tolvajok nem adnak semmit ezek ek a nyomorultaknak úgysem, és attól, hogy tudjuk, hogy igazából nekik kéne, még nem kell elsajnálni ezektől, ha megtehetjük.
A szociális és jóléti intézkedések a béka segge alatt vannak, és igen, csak azokra számíthatnak a rászorulók, akik náluk egy pár fokkal nagyobb létbiztonságban élnek.
Mi is kaptunk tegnap 3 boltban is ilyet. Pont ezt beszéltük a párommal, hogy a probléma nem fog megoldódni attól, hogy néhány ember adományoz a kijáratnál. És egyébként sem a hétköznapi emberek feladata lenne a megoldás. Mostanában kb mindenki szorongva vásárol és nem csak az extrém rászoruló családokban nem lesz idén szaloncukor.. Kicsit nyomasztó, hogy a bolt kijáratánál is ott állnak és várják az adományt, közben meg a legtöbb vásárló ember is rég lemondott az alap élelmiszerekről is.
Mekkora gecik, hogy karikatív dolgot csinálnak és segítenek az embereken. Mindjárt hányok basszus. Ételt adnak szegényeknek???? És tőlünk kérnek?? Mocskok.
En szoktam segiteni. Engem az jobban bant, amikor latom, hogy sokan vallalnak ugy gyereket, hogy nem tudnak gondoskodni roluk. Lehet, persze, olyan helyzet, hogy onhibadon kivul kerulsz oda, de ilyenkor tele van az internet olyanokkal, akik a gyerekekkel akarnak mindent osszetarhalni.
Spoiler: az adományok nem jutnak el a címzetthez
Ha óvszert veszek az apjának az ér?
szettep/osszegyur es kuka. kesz, ennel a 3 mp-nel tobbet felesleges ezzel foglalkozni szerintem. (btw igazad van)
Hát, ugye hosszú évek óta együttműködik a Tesco-val a MÉB, csak ugye most átdolgozták a törvényeket, ami miatt kb ellehetetlenülnek, és a rendszer is sokkal bürokratikusabb lesz, ami inkább rontani fogja a hatékonyságot.
Szóval nem, nem igazán segítenek nekik.
https://www.szabadeuropa.hu/a/elemiszermentes-torveny-semjen/31610686.html
> Erre vannak az önkormányzatok és a 12 éve uralkodó idióták.
a magyar állam és az önkormányzatok:

Miért pont a 1.5%-os tej a jó?
Ahh a híres európa motorja amire mindenki irigykedik! Főleg a nemlétező Németországban összefagyott nyugdíjasok árva gyerekei! /s
Vettem nekik egy milka csokit. It ain’t much but it’s honest work.
Élelmiszerbank minden országban van.
Lehet sipánkolni hogy az államnak kell megoldania, de kevés gyerek éli túl a következő 4 évet kaja nélkül, ezért segítenek az emberek direkt ahelyett hogy csak várnak 4 évet.
Inkább mentenének élelmiszert naponta, amit naponta kidobálnak a hypermarketek ha lejárt, ha nem. Nem ez lenne a karácsonyi lista, garantálom.
Hát, nemtom, miután az állam nagy pofával bejelentette, hogy kiszállnak minden szociális szolgáltatásból, úgy hogy az ukrán menekülteket is csak a sebtében összeállt NGO-k látják el, egyre inkább magunkra vagyunk utalva, szal én bedobtam ezt-azt nekik, csal nem lopják el, azt az állam szokta nálunk.
Azért veszik el fizetésünk 1/3-át hogy utána mi vegyünk rizset a szegényeknek yes
Én azt nem értettem soha, hogy miért nincs olyan állami berendezkedés, ami nem a lakosság vagyonát törekszik a lakosságnál lévő pénzből jól elosztani, hanem csinál egy többlépcsős adórendszert. Ez a fajta ellátásért gyűjtögetés szerintem egy az egyben a kormányok alkalmatlanságát tükrözi. Nem vagyok idealista, nem hiszek semmilyen utópiában és nem akarok turkálni senki zsebében, de két milliós bruttóra, öt milliós bruttóra, stb, már igazán lenne értelme pár százalékkal magasabb adókulcsokat állítani.
Szerintem ma Magyarországon 2 milla bruttó az, amivel már el lehet lenni. Abból, hogy 540 az adó vagy 600, szerintem ott már annyira nem tétel. De annak, akinek 540 és 600 között kell NETTÓT választania, nagyon is sok pénz 60ezer. Az egyiknek a 10%, a másiknak a 0,5% sincs! Bocs, ha nem teljesen vág témába, de na.
Most voltam bevásárolni, itt álnak az üzlet előtt 3-4en és kunyerálnak, ráadásul 4-5 kisgyerek (max 10 éves) akiket odaküldenek az emberekhez, elég szánalmas.
Jó, bocs de ezen ne háborodjunk már fel. Persze, menjenek az önkormányzatokhoz, de az, hogy adnak egy szórólapot, hogy hogyan tudsz adakozni HA SZERETNÉL, az nem lehúzás.
Nem fogja megoldani az egész problémát, de pár embernek segíthetsz.
Én is vettem részt olyan adakozáson, ahol ilyen élelmiszert vettünk páran és egy ismerősünk vitte el egy faluba ruhákkal, játékokkal együtt. A fényképeken látni a falu lakóinak az arcát és a mosolygó gyerekeket felbecsülhetetlen. Lehet nem lesz örökre megoldva a bajuk, de egy kis időre segítettünk.
>Akkor talán 4 évente ezt át kellene gondolni.
Elnézést, hogy mit kéne csinálni 4 évente? Nem értettem
Imádom Házmesterisztán legújabb kollektiv megnyilvánulását.
*Nem az én/mi dolgom/unk. Adjon más. Adjanak a gazdagok. Adjon az állam. Nem jó módszer. Ellopják. Ő tehet róla… ésatöbbi ésatöbbi.*
És még azt sem mondhatom hogy nincs olykor némi igazság ezekben az állításokban.
A károgók csak egy dolog felett siklanak el: valóban vannak nyomorult emberek, akiknek jól jön a segítség.
És ilyenkor az ember félreteszi az okoskodást és segít. A háttérben nekem ateistának is irányadók Máté, Márk, Lukács és János urak könyvei, mert ebben a kereszténység tényleg újat hozott.
Ezért én mindig adakozom valahogy, mert megtehetem. És nem haragszom azokra, akik nem.
És persze a lehető legalaposabban utánanézek, hogy jó helyre menjen az adomány… 🙂
A faszt zavar ez téged ha nem akarsz nem adsz vannak nálad is szerencsétlenebbek.
En is kaptam egy ilyet. Vettem nekik ezt azt, remelem oda megy ahova mondjak hogy megy
Nekem őszintén szólva nagy segítség, hogy van ilyen kezdeményezés, és örülnék, ha nem csak karácsonykor lenne. Nagyon szimpatikus, hogy élelmiszert gyűjtenek, ezek után nekem nincsen szívem azzal vagdalózni, hogy biztos célba sem ér az adományom. Azt gondolom, ha esetleg elő is fordulhat, hogy az adomány csokikból más is fogyaszt,számomra nem kifogásolható, ugyanis egy alapítványi adománygyűjtő, szociális munkás számomra ugyanolyan rászoruló adott esetben, hiszen ők sincsenek agyon fizetve. Szóval örülök, hogy segíthetek.
Van egy probléma, és a megoldás felé dolgoznak. Ha te ebbe nem akarsz beszállni, nem kötelező.
Sajnos nekem sem hétköznapi, és már ünnepi sem…
Őszintén, én tényleg szeretek és szoktam segíteni, természetesen a lehetőségeimhez mérten. Viszont idén már nekem is egyre több dolgot kell visszaraknom a polcra, és örülök, ha magamnak és a családtagjaimnak, szeretteimnek meg tudom venni azt a pár dolgot, amire szükségünk van. Nagyon nehéz úgy adni, hogy lassan már friss gyümölcsöt, zöldséget, sajtot is csak úgy mer venni az ember, ha véletlenül akciós az adott termék. És igen, tudom, hogy mindig is volt karácsony előtti gyűjtés a rászorulóknak, de idén rém kellemetlen ez az egész, amikor egy doboz tej is lassan 500 Ft.
Nem tudom hogy hol éltél az elmúlt 4-5 évben de karácsony környékén mindig ott vannak a nagy szupermarketek bejáratánál az ételgyűjtő aktivisták.
Általában mindig vettem pár holmit amit leadhattam náluk.
Tudom hogy menő az edgy humor, az a röplap amit a kezedben tartasz az kb. eddig minden évben ugyanolyan dizájnú volt.
Tudom hogy neked derogál a szegényeknek adományozni viszont ne tedd a nevetség tárgyává az aktivisták munkáját mert ők legalább tesznek valami hasznosat.
Nem értek egyet, nyugodtan jótékonykodhatsz te is. De ha te nem is, szerencsére vannak akik szánnak erre.
Ez az egyik legidegesítőbb része a vadkapitalizmusnak, mindig a “kisembertől” várják el, hogy ugyan adjon már egy kicsit a még nála is kisebb embereknek, adakozzanak, segítsék a communityt, dobjanak össze a gofundmen életmentő beavatkozásokra ahelyett, hogy egy bizonyos mennyiségű tőkével vagy jövedelemmel rendelkezők ajtaján kopogtatnának.
Hallod, magamat is alig bírom eltartani. (Tudom, tudom dolgozzak többet! Viktorunk is megmondta….) Családbarát kormányunk ennyire foglalkozik a családokkal……legyen 7 pulyád, majd az állam eltartja :/
Szerintem semmi nevetséges vagy felháborító nincs benne, az egy dolog, hogy ez nem az átlag parasztember dolga lenne, de ha nincs más, aki gondol a szegényekre, akkor nem fognak azzal jól lakni, hogy majd Lölőke meg Viktor. Ha rájuk várnának, akkor fixen éhenhalnának.
Szégyellem magam, de miután április 3-án és előtte többször mondták nekem azt, hogy nekik az “Orbán Viktor küldött húst, levelet is írt, ezt tőle kaptuk” illetve a 13. nyugdíjat sőt anno még az “Erzsébet Utalványt is szemelyesen Orbán Viktor küldte”, valahogy óriási ellentétek dúlnak bennem a téma kapcsán.
Iskolakezdéshez és karácsonyhoz továbbra is küldök dobozt.
A helyi állatmenhelyet is támogatom, de miután a választások előtt ők is beálltak a helyi képviselő mellé egy képre meg promóra, egyszeri és elenyésző adományért, azért nem tudok már úgy hozzáállni a kérdéshez, mint előtte.
En vettem egy rizst es egy lisztet, ha te nem vettel akkor nem vettel, de igy most jobb, hogy kiirtad magadbol? Maskor is volt ilyen, ez nem ujkeletu
Annyira egy néplélek lenyomatt ami itt a kommentekben megy. Ha te nem akarsz segíteni akkor az állam miért tenné? Az állam a benneélôk összesége.
Miért nem az alap beállítàs, h mindenki a maga módján segít? Miért Kelly mindig másra tolni, h ez nem az én dolgom, hanem Orbán, Lölö, kormány…
Mikor a háború kitört Ukrajnában, a kormány létrehozott egy telefonszámot, amit felhívva tudsz pénzt adni a kormánynak, hogy abból segítse a menekülteket…
Elfelejtkezve arról az aprócska tényről, hogy az EU amúgy is adott erre a célre nem is kevés pénzt, illetve, hogy az első 6-7 hétben baszott a kormány rá magasról és a civilek próbálták ellátni a fővárosba megérkező ukránokat. Mi lett aztán ezen civilek jutalma a kormánytól? Elhajtották őket a getzhybe…
Ennyit erről a kormányról, meg igazából az országról is.
Egytől tízig mennyire kurvaanyámat, ha azt mondom, hogy Orbán szerint csak többet kéne dolgozniuk?
Zárójelben mondom, hogy engem is dühít, hogy egyedülálló felnőttként mindenki helyett is adózok, és arra nem képes a rezsim, hogy ebből adjon a rászorulóknak. Igaz, ők is rászorulhatnának. Mondjuk egy lóf..
Ha megteheted és akarsz is akkor segítesz, ha nem teheted meg akkor nem. Ezen nincs semmi felháborító. Sajnos már csak civilektől, esetleg néhány vállalkozás közreműködésével kapnak segítséget a rászorulók.
Drága kormányunk és holdudvara meg dögöljön éhen ha már 12 éve basznak a problémával foglalkozni.
Nem nevezném az egyik felet sem idiótának, de egyetértek a felháborodással – főleg, hogy az országnak egy ultraszegény részéről származom.
Mindazonáltal vegyük figyelembe, hogy sokszor azok adnak leginkább akiknek amúgyis alig van, mert tudják milyen nélkülözni. Ezek az emberek szívesebben fognak adni, mert kézzelfogható adományt adsz át – nem pénzt, ami kitudja hova kerül.
extremely unpopular:
én nem akarom mondani de az ilyen családoknak csak akkor kéne segíteni ha már okosabbak mint egy darab szar, mert csak több gyereket csinálnak, akik szenvednek. 🙂
több kaja ingyen edukáció nélkül -> dugjunk miért ne, hopp még két gyerek becsuszott nem baj majd segítenek a hülyék (segítenek is -.-“)
+1 száj évente
és 15 év múlva az a két nyomorba született haszontalan követi az otthon (nem) tanult dolgokat és csinál még több gyereket mint egy masina, és mivel ezeknek általában 5-8 gyerekük van
elég gyorsan sokat kell etetni 🙂 egy biztos, én nem fogok adományozni olyan helyre ahol tudom hogy feleslegbe megy.
Helyette támogatom az óceántisztitást, fák ültetését, kutyák ivartalanítását.
Disclaimer: Magyar Élelmiszerbank önkéntes vagyok évek óta, szóval a véleményem szubjektív és részrehajló.
NEM képviselem az Élelmiszerbankot, amit leírok, az az ÉN saját véleményem és tapasztalatom, csak civil önkéntesként segítem a munkájukat.
Viszont az is lehet, hogy pont én nyomtam az OP kezébe a sérelmezett szórólapot. 😀
Az Élelmiszerbank nem állami gittegylet, hanem civil, non-profit szervezet. Normális esetben pl a boltokban vagy gyártóknál keletkező élelmiszerfelesleget szedik össze és osztják szét partner szervezeteken keresztül, szóval ezért nem lehet velük általában találkozni a mindennapokban, ha szerencsés az ember, és nem tőlük kapja a mindennai betevőt.
Karácsony előtt van mindig egy ilyen direkt adománygyűjtés, ahol magánszemélyek is hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy a nélkülözők asztalára étel kerüljön karácsonykor.
Több információ itt:
[https://www.elelmiszerbank.hu/hu/rolunk/kik_vagyunk.html](https://www.elelmiszerbank.hu/hu/rolunk/kik_vagyunk.html)
Tökéletesen egyetértek azzal, hogy az államnak nem lenne szabad hagynia, hogy a polgárai oda jussanak, hogy ne tudjanak ételt venni, de szerintem mindannyian ugyanabban az országban élünk, tudjuk, mi a csízió. Ilyenkor szoktak a civil szervezetek színre lépni, és elvégzik azt a munkát, amit az államnak kellett volna, de hagyta a problémát leesni.
Nyilván ha a gazdáink kevesebbet kokainoznának jachtokon 12 éves ladyboy-ok seggéről, és a pénz nem a Kajmán-szigeteki bankszámlára vándorolna, nem lenne szükség arra, hogy az embereknek egymáson kelljen segítenie így.
Azt is megértem, ha valaki azt gondolja, hogy a mindenféle szutykok ne az én pénzemen hízzanak, hanem dögöljenek éhen. Mindenkinek szíve joga azt gondolni, amit akar, ebben az esetben nem neked szól a szórólap, helyezd el egy szuelektív kukába, vagy add vissza az önkéntesnek, aki a kezedbe nyomta.
Viszont ha te nem a fenti csoportot erősíted, akkor már egy tábla legolcsóbb csokival, egy májkrém konzervvel, vagy egy zacskó rizzsel vagy tésztával is lehet megcsinálod valakinek az estéjét, pl egy szegény kisgyereknek, akinek amúgy a karácsony nem különbözne a többi naptól, ugyanúgy fázik és éhes.
Magamról annyit, hogy szegény körülmények közt nőttem fel, és nekünk senki sem segített. Én felnőttként pont ezért segítek, pl az Élelmiszerbanknak, hogy másoknak ne így kelljen élnie, mint ahogy nekem kellett.
Jöhetnek a mínuszok meg a kioktatás arról, hogy mindenki a maga sorsának kovácsa, és azért szegény, mert lusta dolgozni. 😀
https://www.reddit.com/r/hungary/comments/tw53bo/empátiát_csak_fenntartásokkal/
Én azon az állásponton vagyok, hogy persze hogy veszek pár csomag tésztát meg bébiételt ilyenkor, de maga a helyzet iszonyatosan felbasz.
Nem az hogy adományokat kér egy civil szervezet, nekik az a dolguk. Hanem hogy kibaszott fűtött gyepet vettek valami fostos stadionba az adómból, amikor itt tartunk.
Na a poszt meg a top hozzászólások tökéletesen megmutatták, hogy mennyire szánalmasan is kétszínű az erhu meg a közössége!
​
Politika topikokban folyamatos a szolidaritás elvárása, légy te is…érezz együtt te is…
​
Aztán ha valódi tettekre kerülne sor, akkor meg jön, hogy ‘a kisembert’ nyúzzák ezek a galád segítő szervezetek, nem hagynak nyugodtan vásárolni, kotont kéne nekik osztani nem száraz tésztát, miért nem a ‘tőkést’ abajgatják, miért engem? Most én mondjak le a netflixről meg az apple tvről vagy a heti moziról\foodpandáról\kifliről, hogy a csóróknak segíthessek hát ott vannak a gazdagok meg azok a mások, akárkik csak ne ÉN!
​
Szerencsére a Bords Evere meg a Lurpakra még futja.
​
szerk: csodálom, hogy a hajléktalanellenes jogszabályok idején az erhu nem szervezett pogromot egy jó kis köztéri lincselésre, szemmel láthatólag ugyanolyan érzelemvezérelt emberállatok, mint a narancsos brancs!
Nyugaton hagyománya van a polgári jótékonykodásnak. Karácsony környékén különösen, de egész évben is. A munkahelyek sokszor matchelik a te adományaidat, azaz ha adsz 100 dollárt egy karitatív szervezetnek akkor ők is adnak 100-at. Ez egy jól működő rendszer, **mert van középosztály, akinek fussa erre is**.
Ezt próbálják Magyarországon emulálni középosztály nélkül. Good luck.
Én minden évben segítek nekik, ők a kedvenceim, mert arra jutottam, hogy rízst meg tésztát tök macerás ellopni és pénzzé tenni, szóval sokkal jobb eséllyel jut el egy rászorulóhoz.
Ami viszont furi volt, hogy idén már se liszt, se olaj, se cukor, se só nem volt a kívánság listán. Tehát már a sütés nem téma, csak a tál vízben főzhető dolgok…
Engem mindig meglep az emberek hozzáállása az adományozáshoz. Én mindig úgy fogom fel, hogy van egy lehetőségem, hogy segítsek, persze nem kötelező élni vele, senki nem tart pisztolyt a fejedhez. Mi is kaptunk Auchanba, a kasszánál lekaptunk 5-6 szelet csokit és kifele odaadtuk. Nekünk belefért ez a kb. ezer forint és még talán valakinek örömet is tudunk szerezni. Lehet, hogy a gyűjtő ember fogja megenni a paraván mögött, de akkor legalább neki volt 2 jó perce amíg megette. Ha mindig másra mutogatunk, hogy az ő dolguk lenne, akkor sose fog semmi változni. Nem kell emberfeletti dolgokra gondolni, de plusz egy csomag liszt azért sok embernek beférne. Sőt általában azok nem képesek egy kis lépést sem tenni, akiknek bőven beleférne a pénztárcájába.
Engem jó érzéssel tölt el és nem azon gondolkodom mit kezdenek vele, mert az már nem az én karmám. Megpróbálok megfelelő platformokat választani a adakozásra.
Tavaly a munkahelyemen kérdeztem körbe, hogy valakinek van-e esetleg kedve a “nemluxustáska” kampányhoz csatlakozni, és akkor egybe elviszem az összes táskát. Ami kígyót békát kaptam a nyakamba, hogy aki oda jut, hogy erre szüksége van az meg is érdemli és stb. Itt elhatároztam, hogy én sose leszek aktivista, aki lelkesít az adományozásra. De nem esik le a karikagyűrű az ujjamról, ha ilyen kis apróságokba én is teszek valamit. És persze van aki nem teheti meg, megértem, de továbbra sem kötelező az adományozás.