Érdekelne, mert mostanság sokat nyomaszt lelkileg, hogy ti a nagyszüleitekkel milyen gyakran találkoztok? Nálatok is megy az érzelmi zsarolás? (Valahol érthető, egyedül vannak) de Mo-n tényleg ilyen nyomasztó megöregedni?
Érdekelne, mert mostanság sokat nyomaszt lelkileg, hogy ti a nagyszüleitekkel milyen gyakran találkoztok? Nálatok is megy az érzelmi zsarolás? (Valahol érthető, egyedül vannak) de Mo-n tényleg ilyen nyomasztó megöregedni?
33 comments
Szerintem nagyon nehéz a mai világban idősnek lenni. Még a fiatalok is magányosak, nemhogy az öregek, akik már egy munkahelyre sem kell, hogy bejárjanak. Régen hatalmas összetartás volt, az egész falu ismerte egymást, mostmár sokan a szomszédjuk nevét sem tudják.
Igen, de így teljesen az elmagányosodás felé tartunk. Nekem nagymamám full egyedül van 85évesen, minden percben azt várja mikor hívom, amit teljesen megértek, de közben simán szorongok miatta, mert messze lakik és eszembe jut, hogy ez az egy öröme van. Mondjuk ha eddig nem is, emiatt már készítem magam lelkileg, hol is hogyan akarok megöregedni 😀 Mert ez így brutál beforgató.
Nem csak megöregedni nyomasztó Magyarországon.
Pont ma beszéltem a 93 éves Mamával. Nagyon kivan, mert a család nem érdeklődik iránta. Egyedül van egész nap. Én felköltöztem a Fővárosba. Mindig ment, hogy sosem megyek haza. De mikor most a kórház után alig volt aki ápolja nagyon maga alatt lett. Eddig is magányos volt, de most jött rá, hogy mennyire. Szegény ma azt mondta, hogy már így nem akar élni. Minek van még itt. Teljesen megértem
Ja,megy,de mi ezen túl vagyunk ,én nagyszüleimmel 15-19 éves koromban nem voltam hajlandó találkozni,ez megtette a hatását,azóta örülnek ha meglátogatom őket,de pl anyámæt ugyanúgy cseszegetik.
Faszt nyomasztó,de ezek a szoc rendszerben nőttek fel és ahogy eltűnt a rendszer eltűntek a “barát”aik,társaságuk is.Ezért is politizál annyi nénike,anélkül hogy egyáltalán emlékezne rá miről beszél.Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni azzal hogy vannak lehetőségeik bármit kezdeni magukkal.VISZONT ,nem nyomasztó hanem nyomorúságos megöregedni,különösen ha nem tudtál félretenni magadnak (ami szinte garantáltan igaz a nagyszüleinkre),ugyanis a nyugdíjból megélni és élvezni az életed,nem lehet.
Tudom, le leszek pontozva, de 2019 karácsonyán voltam náluk utoljára. 2020 elején indult a covid, akkor kórházban dolgoztam, így az ők érdekükükben nem mentem. Azóta pedig a saját érdekemben nem.
Sajnos szomorú leírni, de nekem így a legjobb. Nagyon toxic légkörük és attitűdjük van és 2019 végéig millió esélyt adtam nekik, de folyamatosan megmutatták, hogy kár volt. A saját mentális egészségem már fontosabb.
[deleted]
RemindMe! 50 years
Én viszonylag gyakran, mert egy telken laknak anyukámmal és egyszerre meg tudom őket látogatni, illetve közel laknak (csak anyai ágról tartjuk a kapcsolatot).
Szerintem a magyar vagy inkább a kelet európai nyugdíjasok lényegesen beszűkültebb, zárkózottabb életet élnek mint a nyugati országokban. Ez persze pénzügyi magyarázattal bír, illetve egy ránk maradt rendszerváltás előtti szocializáció maradványa is. Nem utaznak , nem érdeklődőek, nem nyitottak a világra és az új dolgokra, egy szűk világképben ragadtak. Szellemileg és fizikailag is sokan elhagyják magukat. Ebből kifolyólag még nagyobb lesz a szakadék generációk között, ami valahol természetes is. Marad a család, akik sokszor teherként tekintenek rájuk, aminek ezer oka lehet, megromlott kapcsolatok, eleve lehet rossz szülők voltak stb, amiből az érzelmi zsarolás marad mint egyetlen eszköz valamelyest magukhoz kötni a családtagokat.
Én sok idős embert sajnálok, mert láthatóan a normális kategóriából valók, de egyedül maradnak, leépül a baráti kör, a szociális háló. Szerintem ha jó a viszony, aki megteheti segítse a nagyszüleit minél többet, és fogadja el, hogy sajnos az ő realitásuk a világról már más mint a mienk, de meg lehet találni a közös hangot.
Mielőtt kiköltöztem volna külföldra igyekeztem heti 2x találkozni velük (ha időm engedte, többször is).
Nagyapámmal régen nagyon közel álltunk egymáshoz, de mióta elváltak a politikai nézeteink, nem néz rám ugyanolyan jó szemmel. Leginkább dédmamám és nagyanyám miatt látogattam őket. Mindketten jelentős szerepet játszottak a fejlődésemben.
Mindhárman elvannak, nem mondanám őket magányosnak. Mindig vannak látogatóik és ők is mindig látogatják a régi ismerősöket. Ergó, nem lehet őket magányosnak tekinteni.
A lelki nyomasztást nagymamám részéről sosem éreztem, viszont nagyapám és dédnagyanyámnál annál jobban. Dédinél megértem, 95 lesz idén. Viszont nagyapámnál a csőlátás és a lesi piálás hatalmas szerepet játszik.
Ettől független, amikor otthon vagyok próbálok minél több időt velük tölteni. A mostani ünnepek sem lesznek különbek.
Furcsa latni, amit nehany ember ir. En heti 2-3 alkalommal megyek hozzajuk, nekem nem teher, orommel megyek, nagyon szeretek veluk/ naluk lenni. Mondjuk konnyu, hogy egy varosban lakunk. Segitek nekik mindenben, amiben tudok, de ok is megadtak nekem es a tesoimnak is mindent egesz eletukben. Az osszes unokajuk (7) megy hozzajuk rendszeresen, szoval ok is hasonloan ereznek mint en. Sok mulik azon, milyen volt a kapcsolat. En orulok, hogy van lehetosegem meg veluk lenni.
Az az iszonyat, hogy úgy csinálják folyamatosanhogy nem is értik az “érzelmi zsarolás” fogalmát.
anyai oldalon levo nagyszulokkel mindennap. gargyult fideszesek, de pölö azért tisztelem őket, hogy ők voltak az egyetlenek akik nem vernek gyereket, es engedtek mindket gyereknek, hogy az legyen beloluk amik szeretnenek lenni. ők rendesek, es szeretnek, naluk nottem fel, mert szuleim karrierizaltak.
apameknal mas volt a helyzet, oregapad is geplakatos vót te is az leszel. az o csaladjukban apamnak van egyedul erettsegije, es ezert szeretnek, hogy abbahagyjam a tanulast erettsegi utan, es menjek gyarba dolgozni. de peldaul iden ballagó unokatesom kituno tanuló, matematikai tehetseg, es nem mehet gimnaziumba, mert “elpazarolt 4 ev egy szaros erettsegiig” hanem szakmunkasnak engedik csak. szomorú, hogy nem tudjak felfogni, hogy elmult az allamszocializmus
Evente 2x, nyaron 2-3 hetre, es karacsonykor 1 honapra hazajon az anyai nagyanyam, csak o el mar, ilyenkor igyekszem legalabb ketnaponta meglatogatni.
Felepitett Budapesten egy eleg jo egzisztenciat, megalapozta, stabilizalta a jovomet anyagilag, kifizette a teljes egyetemi tandijamat, es kozolte, hogy “bocs, de en nem birok Budapesten elni 40 ev utan”, es visszament a romaniai hazaba, ami egy kisvarostol par kilometerre van, egy hegyen.
Karacsonykor es nyaron hazajon, amugy mindennap csetelunk (ilyen hogy vagy, mit csinaltal ma kategoria), egesz evben kint hesszel, aktivkodik, gombat szed, fat hasogat, kerteszkedik, stb. 76 eves, jol tartja magat, szerintem 10 ev legalabb van meg benne, vagy tobb.
Barcsak lathatnam meg oket. Ennyi a velemenyem errol. Addig nezzetek oket , amig lehet
Mióta megszülettem egy 2szintes családi házban lakunk, nagyanyámmal az alsó szinten. Néha nem kellemes a vödrét kiüríteni, meg tököm tele van amikor munkából hazaérve kikiabál a tv elől hogy kérne kávét, de én szeretem a nagyanyám. Benne van az öreglányban az a “nekem van igazam mert én vagyok a nagyanyád” habitus, de nem gyakran jön elő. Most már csak örül hogy láthatja a kisunokáit, büszke a gyerekeire, meg nézi a tv-t.
Szerintem a legnagyobb probléma, hogy a legtöbb magyar ember rohadt üres, semmilyen életet él, és ebbe öregszenek bele. Kb az a program hogy boltba meg kocsmába járunk, és ünnepekkor zabálunk. Nincs igazán kultúrája itthon semminek, de őszintén szólva nagyon pénz sincs arra, hogy bárminek kultúrája alakuljon ki. Nincs polgárosodás. Az estéket el lehetne éppen ütni olvasással, színházzal is – el se kell menni már a színházba, mert otthon a youtube-on rakás minden ingyen megnézhető. Lehetne sétálni, kirándulni, sportolni (igen, időskorban is), társasozni, rejtvényt fejteni. De egy csomó embernek minderre nem alakul ki igénye, mert generációk óta kulturális nyomorban él a család minden tagja. Nem feltétlenül az ő hibájuk.
Na de, az ilyen családokban lesznek érzelmi zsaroló gecik a nagymamák-nagypapák, akik a család baszogatásán, meg zabáltatásán kívül semmi egyéb programot nem tűznek napirendre. Ha nem mész, akkor sértődés van. El se tudják képzelni, hogy lehetne másképp időt tölteni, eszükbe se jut semmi egyéb hobbi. Persze sokféle időtöltésre pénz sincsen. De igény se. Na, hát így elég szar megöregedni.
Én anyummal élek, mama a szomszédban. 85 éves. Fizikailag úgy fogalmaznék, korának megfelelő állapotban, semmi kritikus, de nem nagyon engedjük kimenni. Mentálisan viszont hihetetlenül friss, progresszív, és intelligens. Nagyon sokat beszélgettem vele kiskorom óta (most 21 vagyok) és szerintem ezzel is hozzájárult a mentális frissességéhez. Nyilván létezik az időskori elbutulás, és ő saját magát nagyon gyakran vén szarnak nevezi (nem az nyilván, de nagyon kritikus maga felé) de szerintem ha folyamatos kontaktusban vannak az öregek fiatalabbakkal, és azok nem “nézik le” őket, az rengeteg tesz azért, hogy frissek maradjanak agyilag.
És mielőtt valaki megkérdezné, gyűlöli, GYŰLÖLI a fideszt és orbánt. (És nem is dékás nyugi)
Magyarorszag nyugati szelen elek sok eve. Ebben az evben ugy alakult, hogy julius eleje ota most tudtam hazamenni eloszor, es semmi baj nem volt nekik ebbol. Sot! Mar szeptemberben mentem volna, de ez meg az kozbejott, igy nem tudtam, en ereztem szarul magam, es ok mondtak ezerrel, hogy semmi baj, mert is lenne ez baj? Hala eg, szuper nagyszuleim vannak, es nyilvan, ahogy tudok, megyek is haza hozzajuk, akar csak egy gyors hetvegere. 🥰
Már csak a túlvilágon
: (
Amíg találkozhattam velük, sose volt ilyen , elég önállóak voltak.
Meg is mondta nagymamám, hogy nem kell neki segíteni, mert nem akar odajutni, hogy rászoruló legyen.
Sajnos én nem ismertem a nagyszüleimet egyik ágon sem.
Szüleimet is csak rövid ideig. Apám 10 éves koromban halt meg, anyám pedig épp rá 10 évvel később.
Így visszamenőlegesen nem tudok nyilatkozni.
De…
Már magam sem vagyok 20 éves. Mondjuk még lélekben igen, de testben már lvl55.
Tapasztalatok, ha esetleg érdekel valakit.
– Igen, már ebben a korban is vannak nehézségek. A régi ismerősök, barátok közül elég sokan eltávoztak.
– Generációs probléma. Szándékosan próbálom kerülni beszélgetések közben a “Bezzeg az…” kezdetű mondatokat. Még így is nehéz a kommunikáció.
– Mivel nehezen közlekedem, autóm meg nincs, így elég sokat vagyok egyedül. Szomszédokkal nem igazán beszélgetek, mert a nagy részük menthetetlen fidesz hívő, én meg ateista.
– A kommunikációm jelentős részét az internetes írogatás teszi ki. Ez utóbbiról tudok inkább csak jobban beszámolni.
– A korombeliekkel nehezen megy a kommunikáció. Mindenki be van csontosodva a saját világába. A fiatalabbakkal meg még nehezebben, mert szerintük a vén szarházinak (értsd: én) semmi keresnivalója nem lenne az adott csoportban, vagy minek szól hozzá egyáltalán.
– Az idősebbek nem értik, hogy miért hallgatok olyan zenét, amilyet, miért nézek anime-t, miért nézek, olvasok sci-fi-t. Miért nem járok zenés-táncos szórakozóhelyekre (kocsma), miért nem rajongok a fociért (sosem szerettem)
– A fiatalok ugyan olyan értetlenül állnak, sőt megbotránkoznak, mikor kiderül, hogy gyakran hallgatok olyan zenét, amit ők is hallgathatnának akár (azért nem hallgatják, mert mondjuk japán pop zene és nem ismerik, meg különben is…fúúj)
Ugyan ezen okból néztek ki, néznek ki olyan csoportokból is, ahol anime témával kapcsolatos a beszélgetés. “Fúúúúj, vén gazember!” “Itt lesi a fiatal lányokat!” Meg ennél durvább beszólások is. Egyrészt a jó történetek miatt nézek anime-t, másrészt meg nem érdekelnek a kislányok. Sosem érdekeltek. Mások véleménye a történetről. Ez az ami érdekel.
– Mondhatnám a politikát is, de nincs értelme. A hívők csak a saját maguk mantráját mondják. Mindegy hogy fidesz, vagy MZP, esetleg DK drukkerek, hívők. Én egyikkel sem szimpatizálok, így csúnyán néznek rám. Ha nem akarok veszekedést generálni, akkor csendben maradok.
– Mondhatnám a különböző barkács, macskás, vagy bármi más csoportokat. Magyar csoportok “jellegzetessége” hogy borzasztó hamar kiutálnak, ha a csoport vezetésével, vagy a “kedvenc” tagokkal esetleg merészelek nem egyet érteni. Ugyan ez a helyzet, ha kiderül, hogy nem 100K HUF feletti barkácsgépekkel dolgozom itthon és merek olyan képet posztolni, ahol ez látszik. Azonnal megy a cseszegetés és a kiutálás. Kedvenc példám: Macskás csoportból azonnal kidobtak és majdnem feljelentést is akasztottak a nyakamba (rendőrségi), mert le mertem írni, hogy nálam a macskák kinti tartásúak. Télen-nyáron a szabadban élnek. Ha hideg van, akkor meg a kazánházban van nekik hely berendezve és ott alszanak. Erősek, egészségesek. Védik a területet a rágcsálóktól, meg a többi macskától.
– Néhány nemzetközi csoportban vagyok benne. Kínosan kerülöm a magyar vonatkozású megjegyzéseket és igyekszem a csoport nyelvén megfogalmazni a mondandómat. Megjegyzem, sokkal elfogadóbbak, mint bármelyik magyar csoport.
Így szép lassan elszakadok a társadalomtól, mert nem látnak szívesen, nekem meg nincs kedvem veszekedni.
Néha írok ide, meg általános témában FB csoportba és kb ennyi részemről a közösségi élet.
Ha esetleg a szövegből nem derült volna ki, évek óta egyedül élek már. Van hogy egy hét is eltelik hogy élő szóban beszélek másik emberrel.
Gondoltam, megírom, hátha elolvassa valaki a “másik oldalt” is.
Higgyétek el…nem könnyű.
Elnézést! Megint hosszú bejegyzés lett.
Már csak a mamáim élnek. Ők vidéken, én Pesten, de hétvégéken sokat vagyok otthon, igyekszem meglatogatni őket, de nem mindig sikerül. Marad a telefon. Az egyikük Szia utan fél órát sorolja, hogy mi fáj. Ott megy az érzelmi zsarolás is, de több mint 20 éve özvegy, tudom, hogy magányos. Ő elég nehéz természetű is. A másikkal sokkal könnyebben kijövök, Ő nem az a panaszkodos típus.
Nagymamám 87 éves, átélte a második világháborút, 56-ot volt egy komoly rákos megbetegedése, eltemette a fiát.
Én mindig csodáltam és mai napig csodálom mert rettentő erősnek látom. Nekem ő egy példakép mert mindezek mellett is mindig jó volt hozzánk és rengeteget köszönhetek neki. Most is életvidám sikerült ezt megőriznie ami számomra egy csoda. Ma már velünk él szerencsére, így van társasága nincs egyedül. Bármi van itt vagyunk vele. Amíg nem élt velünk egyedül volt sokat és láttam rajta hogy nagyon hiányoztunk neki. Sokkal jobb hogy velünk él.
Tényleg sajnálom az időseket akiknek nem jut elég társaság. Egyszer mi is leszünk öregek ha minden jól megy, nem tudjuk mi vár ránk.
Nem sűrűn, de én vagyok az egyetlen unoka, aki nincs a közelükben. Sajnos mélyebb beszélgetést egyikükkel sem tudtam soha folytatni, a papám csak a munkáról, kertről és a zsidókról tud beszélni, a mamámnak meg sosem voltam elég jó, “miért nincs még jogsid” “miért nem házasodtatok még össze” “miért nincs gyerek” kategória és nem is szívesen beszélek vele emiatt. A szemében az unokatesóm a szent, mert neki van 2 gyereke (az amúgy mellékes, hogy mindig máson élősködik, két külön apától vannak a gyerekek és a gyermekjólétisek elvették tőle a gyerekeket, mert egyáltalán nem foglalkozott velük)
Draga nagymamam 🖤 egy igazi superwomen volt. Megozvegyult, de kirandulni jart, zarandoklatokra, himzett dolgokat arult. Nem nyuszorgott, hogy milyen keves a nyugdija, megoldotta. Idopontot kellett kerni hozza, nem otthon varta, hogy valaki menjen hozza. Teljesen kepben volt, a temetesen tobben voltak, mintha 40 eves lett volna. A masik ezzel szemben non stop a multat siratja, egy igazi martir, tukmalja mindenkire a kajat, ha kell ha nem. Ha nem mennek hozza az unokatesomek(ok fiatalabbak) akkor megy a zsarolas meg a hiszti. Ha eljon hozzamk egy napra, akkor is csak a hisztizes,hogy bezzeg o volt a legjobb mama. Szerintem ez vegtelenul sajnalatra melto.
Már meghaltak, de mivel egy házban éltünk, ritka volt az olyan nap, hogy ne találkoztam volna az anyai nagyszüleimmel.
Nagypapám a halála előtt pár héttel még kiment a méheihez, meg folyton barkácsolt. Nagymamám amíg tudott, kertészkedett, biciklizett, meg mindketten jártak egy nyugdíjas csoporttal túrázni.
Sajnos időskorban is hatalmas társadalmi különbségek vannak
Alapvetően jó és közeli a kapcsolatom mindkét Mamámmal. Viszont egyikükkel vagyok mostanában krízisben. Mikor még otthon laktam, olyan hetente találkoztunk, telefonáltunk is közben. Mikor elmentem egyetemre, utána is sok évig heti egy hívás megvolt és találkozás néhány hetente. De az utóbbi pár évben annyira fárasztó vele beszélgetni, hogy nehezen tudom rávenni magam. Szeretem őt, de nagyon sok az unásig ismételt siralma, kicsit üldözési mániás is, mindig szabadkozik, hogy a terhünkre van és hogy nem elég jó (értsd: sajnáltatja magát), nyomaszt azzal, hogy csak tudni szeretné, mi van velem, de közben amúgy nem figyel rám, amikor mesélnék neki valamiről. 15 éve hallgatom nagyjából, hogy milyen rossz, hogy már nincs szükségünk rá (kiskorunkban iskolai szünetekben ő vigyázott ránk, ha a szüleim nem voltak szabin), és ő csak azt szeretné, hogy mellette legyek, és milyen rossz, hogy messzire költöztem. Nem tudom, érti-e, hogyha a szomszéd utcában laknék, akkor sem ülnék a szoknyája mellett minden nap? 8 éve hajtogatja, hogy majd eljön meglátogatni, még sosem sikerült. Szóval ez most nehéz, még keresem a határokat, mennyit tudom beengedni, hogy nekem se legyen sok de neki se kevés.
Másik mamámmal nincs ez, de ő meg magától nagyjából sosem hív fel, mindig nekem kéne észben tartani, ez is frusztráló néha. Meg ő kicsit nehéz személyiség sajnos, mindig ilyen volt. Csak az a jó, ahogy ő csinál valamit. Nem nagyon barátkozik.
Szerencsére mindketten eljárnak egy-egy moziba, színházba, olvasnak, kis kézimunka, egyikük segít gondozni a mi kertünket, elutazik rokonokhoz évi néhányszor. Pár évvel ezelőttig mindketten utaztak, külföldre is. De sajnos mára az idő nagy részében még így is tök egyedül vannak, szomszédokkal érintkeznek csak napi szinten, barátaik halnak el mellőlük. Ez nehéz.
Fater szülei nagyon örülök, hogy hamar rájöttek hogy nem ártana nekik egy kis társaság meg szociális program. Elkezdtek járni társas tánc órákra és nagyon szeretik és sok új barátot szereztek rajta keresztül. Most meg már járnak velük kirándulni meg társasozni úgyhogy szerencsére jól érzik magukat.
Emellett nagybátyámék külföldön élnek és nemrég született babájuk úgyhogy oda is járnak sokat unokázni. Papa még a spanyol nyelvet is próbálgatja tanulgatni Duolingoval mert miért ne.
Persze azért a vasárnapi ebéd még mindig kötelező!:D
Imádom a nagyszüleimet félreértés ne essék. Nagymamám egy tündér. De valóban tényleg nyomasztó amikor hazamegyek és folyamatosan jön a megjegyzés hogy jaj miért nem eszel többet, alig tudok aludni mert biztosan éhezel bent a városba mióta elköltöztél (?). Ha pedig pont felszedtem pár kilót akkor pedig jön hogy látom mostanság jól eszel (meghiztal). Valahogy sehogy sem jó, és mindig van valami megjegyzés. És tudom hogy ez nem rosszindulat, de tenyleg bántó tud lenni.
A legszomorúbb amit mostanába tapasztalok hogy a nagy szüleink akik nem kaptak a saját szüleitől az elég figyelmet és szeretetett, azok tőlünk várják el, hogy megadjuk nekik, márpedig sajnos mi unokák nem tudjuk megadni nekik azt amit nem kaptak meg regen. És ez nem is várható el. Mert egy gyerek és egy unoka nem tud szülő szerepbe kerülni és nem is kerülhet.
Külföldön a nagymamák együtt ebédelnek, színházba járnak stb., itthon alig látok/ismerek ilyen nagyszülőket sajnos (természetesen az anyagi helyzet egeszen mas)
Nagyszüleimet nagyjából 4-5 alkalommal látom egy héten, de szinte nincs nap, hogy ne hívjam fel őket.
– Gyakorlatilag velük nőttem fel, így nagyon közeli a kapcsolatunk. Rendkívül érdeklődőek, és tájékozottak. Mindig, mikor elmegyek hozzájuk beszámolok róla, hogy mi történik mostanság velem, akár olyan szinteken is, hogy mi újság a barátokkal, mit tervezünk csinálni barátnőmmel, stb.
-Nagyim nemrég megkapta tőlem a régi iPhone-omat, szóval most azt tanulgatja. Nem egyszerű a folyamat, gyakran elege lesz belőle, de szerencsére kellően kitartó hozzá, hogy másnap újra a kezébe vegye, és próbálkozzon. Aztán sokszor felajánlom neki, hogy ha időm engedi, akkor elviszem vásárolni, és közben is tudunk beszélgetni, meg aztán mindig kialakul valami vicces szituáció, amin jól szórakozunk. Sok nehéz helyzetben volt már ott mellettem, nagyon jól ismer, és kifejezetten jó tanácsokat tud adni, ez mindig sokat segít.
– Nagypapám kifejezetten vicces, élete a humor, és nagyon aranyosan űzi is. Napi szinten tör borsot nagymamám orra alá nagyon aranyos módon, így aztán sosem unatkoznak. Nagypapám szakmáját tekintve asztalos, és hobbi szinten én is nagyon szeretek fával foglalkozni, így aztán ha csinálok egy projektet, akkor rendszeresen jön és segít, vagy ha éppen nem tud, akkor csak érdeklődik, aztán jókat szoktunk beszélgetni erről is.
-Van egy autójuk, amit már párszor nekem szerettek volna adni, de nem engedtem, mert így legalább van lehetőségük kimozdulni messzebbre is néha. Amikor jobb az idő néha körülsétálják a helyi tavat, elmennek fagyizni, vagy elutaznak az ország másik végére egy másik idős házaspárhoz, akikkel egy nyaralás során találkoztak pár éve.
-Bár az utóbbi évben látom rajtuk, hogy mentálisan már nincsenek olyan jó állapotban, mint korábban voltak, de megpróbálom megtenni a tőlem telhetőt. Unokatestvérem is látogatja őket, bár ő jóval ritkábban, de hatalmas szeretettel. Nagyon szeretnek velünk időt tölteni, és mi is velük. Tizenéves korom vége felé is előfordult, hogy inkább velük töltöttem a szilvesztert, mint barátokkal. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen nagyszüleim lehetnek. (81 és 76 évesek)
Amíg élt minden nap felhívtam a nagyanyámat.
Mindent megbeszéltünk. Hetente mentem hozzá. Anyám helyett anyám volt.
A halálát is megéreztem, más volt hangja.
Home officet kértem, ott voltam vele végig az utolsó két napban.
Lehet hülyeség, én kegyelemként éltem meg, hogy nem egy telefonhívásban értesültem róla.
Örülök, hogy foghattam a kezét és vele lehettem, amikor elment, nem kellett egy hideg-rideg kórházban egyedül meghalnia.
Lehet idegesítő az aggódásuk, sokszor kellemetlen, hogy zsörtölődnek. Egyszer mi is ilyenek leszünk.
A még élő nagyanyám 97 éves, minden másnap megyek, beszélgetünk. Ő pl irigység nélkül elismeri dolgaimat, dicsér, jól esik. Igazi matuzsálem, szeretem őt is nagyon.
Az én nagymamáim a 2 véglet. Az egyik 80, netflixezik meg HBO maxozik, okostelefonja van, hetente látogatom én is meg a többi családtag is, teljesen önállóan él (azért nagybevásárlásokra elmegyek vele hazacipelni a csomagokat), memtálisan teljesen friss és egy nagyon nagyon kis aranyos néni (és annak ellenére 80 teljesen jól átlátja a politikát, utálja is a fideszt), legutóbb kint volt a tanártüntetésen is.
Másik mamám viszont toxikus, elmar maga mellől mindenkit, senki meg semmi nem jó amit a család ad, de a szomszéd meg istenítve van, minden konteóra felül és folyamatosan a fidesz/konteó témákat nyomja, vagy hogy a szomszéd miért tökéletes. Őt is szeretem, de nagyon nehéz vele
Anyai ágról való nagyanyám konkrétan 5 méterre lakik tőlem a szomszéd lakásban. Hetente 1-2x látom maximum 10 perc erejéig. Sajnos elviselhetetlen természete van… Mindig mindenben igaza van, elsunnyog dolgokat, és durcizik, ha valami nem úgy van, ahogy azt ő szeretné. Kiskoromban (kb. 10-12 éves lehettem), mikor mentem hozzá locsolni rámvágta az ajtót, mert hogy őt nem szabad meglocsolni kölnivel… Nem utolsó sorban a politikai nézetei miatt sem szívesen töltök időt vele.