“tragédia”, brutális gyilkosság. Remélem élete végéig megkapja most az orvosi segítséget a büntetés-végrehajtás keretein belül.
ha depressziós vagy, akkor a logikus érvek semmit sem érnek 🙁
Szegény nő, szegény családja. Borzalmas.
Rettenetesen magukra vannak hagyva az új édesanyák. Se orvosi, se lelki segítség, semmi szociális háló. A nagyszülők hiába segítenek, vélhetően még ok is teljes munkaidőben dolgoznak, az anyuka napi ~10 órát magára van hagyva a csecsemővel. Ez egészséges pszichével is rendkívül megterhelő, hát még krónikus depresszióval.
Be kéne már vezetni hogy apa is otthon lehessen, minimum 3 hónap apasági szabadság kéne, amíg az új szülők beletanulnak abba hogy hogyan kell egy kisbabáról gondoskodni.
Durva dolgokat tud csinálni a depresszió.
És így vagy úgy, de itt lesz még egy halott. Amikor a csajnak leesik, hogy mit tett, akkor neki is vége. 🙁
​
(Ez, meg az ilyen esetek tisztára olyanok, mint amikor a scifi filmekben az AI-ra bízzák az emberiség irányítását, és az AI úgy dönt, hogy ki kell írtani a népet, mert csak úgy élheti túl.)
Másfél évig éltem külön a feleségemtől és feleztük az apró fiunkat – nagyrészt a szülés utáni depressziónak és a karanténnak köszönhetően… Rettenetes dolog a depresszió.
Édes kicsi lélek! Nagyon sajnálom, de az anyát is. Szülés utáni depresszióm volt/van nekem is, bár én hiába kértem/kérek segítséget, a család kiröhög és jönnek a hatalmas érvvel, hogy rajtam kívül millió nő meg tudja oldani… az első babàm iszonyú hasfájós volt, 0-24 ringatni kellett, nulla segítségem volt. A férjem általában akkor ért haza, mikor már aludtam a babával. Voltam akkora fasz, hogy meg akartam kímélni, hogy legalább ő ne legyen fáradt. Anyósom, ha jött “segíteni”, akkor elvárta, hogy kiszolgáljam és a gyereket se ringatta, mert ő hat hónapos koráig nem fog a kezébe babát… a védőnő meg s gyerekorvos csesztett a súlya miatt, naponta megnézték, holott teljesen normálisan gyarapodott. Ekkor amiatt iszonyú vékonynak láttam. Ha most visszanézem a képeit és látszik, hogy egy hurkás, kerekarcú baba volt… álltam én is a konyhában késsel a kezemben, mikor a gyerekem üvöltött a fájdalomtól, hogy milyen szar anya vagyok és inkább végzek magammal, hogy normális anyja lehessen. Teljesen elborult a fejem, majd mikor kitisztult, nem értettem, hogy gondolhattam ilyet. Borzalmas állapot, iszonyúan sajnálom a kicsit.
Borzasztó dolog ez, sajnálom az anyát és a gyermekét is.
Vajon mikor jutunk el oda, hogy a mentális betegségeket is olyan komolyan vegyük, mint a testi bajokat? Tartok tőle, hogy még hosszú út áll előttünk.
Nekem kifejezetten nem tetszik, hogy a nőt szinte minden felelősségtől feloldjátok itt sokan. Érdemes vizsgálni a társadalmi hiányosságokat és azt, hogy mi vezetett ehez a következményhez, de el kell ismerni az elkövető felelősségét is.
Ez a nő egy babagyilkos és felelős érte.
Ez egy borzasztó dolog lehet. A depresszió amúgy is egy megfoghatatlan dolog, az emberi elme totál kiszámíthatatlan, szerintem az orvostudomány olyan ága, amit a büdös életben nem lehet teljesen feltérképezni. Szörnyű, hogy egy egészen normális nő a szülés után megmagyarázhatatlan módon depresszióba esik, pedig ilyenkor kéne a legboldogabbnak lennie. Csak remélem, hogy ha egyszer esetleg kitisztul majd az elméje és szembesül vele mit tett, akkor valamennyire fel tudja dolgozni és minden segítséget megkap. Az a baj, hogy igazából az egész világon, nálunk meg különösen olyan kevés pszichikai segítségre lehet számítani, semmi szociális háló, pszichológus, pszichiáter is jóformán alig van, és egyre több a depressziós, pánikbeteg stb. ember. És még mindig sokan fel se fogják mi az a depresszió, azt hiszik csak valami rosszkedv, pedig egy borzasztó komoly betegség, és csak legyintenek rá.
9 comments
“tragédia”, brutális gyilkosság. Remélem élete végéig megkapja most az orvosi segítséget a büntetés-végrehajtás keretein belül.
ha depressziós vagy, akkor a logikus érvek semmit sem érnek 🙁
Szegény nő, szegény családja. Borzalmas.
Rettenetesen magukra vannak hagyva az új édesanyák. Se orvosi, se lelki segítség, semmi szociális háló. A nagyszülők hiába segítenek, vélhetően még ok is teljes munkaidőben dolgoznak, az anyuka napi ~10 órát magára van hagyva a csecsemővel. Ez egészséges pszichével is rendkívül megterhelő, hát még krónikus depresszióval.
Be kéne már vezetni hogy apa is otthon lehessen, minimum 3 hónap apasági szabadság kéne, amíg az új szülők beletanulnak abba hogy hogyan kell egy kisbabáról gondoskodni.
Durva dolgokat tud csinálni a depresszió.
És így vagy úgy, de itt lesz még egy halott. Amikor a csajnak leesik, hogy mit tett, akkor neki is vége. 🙁
​
(Ez, meg az ilyen esetek tisztára olyanok, mint amikor a scifi filmekben az AI-ra bízzák az emberiség irányítását, és az AI úgy dönt, hogy ki kell írtani a népet, mert csak úgy élheti túl.)
Másfél évig éltem külön a feleségemtől és feleztük az apró fiunkat – nagyrészt a szülés utáni depressziónak és a karanténnak köszönhetően… Rettenetes dolog a depresszió.
Édes kicsi lélek! Nagyon sajnálom, de az anyát is. Szülés utáni depresszióm volt/van nekem is, bár én hiába kértem/kérek segítséget, a család kiröhög és jönnek a hatalmas érvvel, hogy rajtam kívül millió nő meg tudja oldani… az első babàm iszonyú hasfájós volt, 0-24 ringatni kellett, nulla segítségem volt. A férjem általában akkor ért haza, mikor már aludtam a babával. Voltam akkora fasz, hogy meg akartam kímélni, hogy legalább ő ne legyen fáradt. Anyósom, ha jött “segíteni”, akkor elvárta, hogy kiszolgáljam és a gyereket se ringatta, mert ő hat hónapos koráig nem fog a kezébe babát… a védőnő meg s gyerekorvos csesztett a súlya miatt, naponta megnézték, holott teljesen normálisan gyarapodott. Ekkor amiatt iszonyú vékonynak láttam. Ha most visszanézem a képeit és látszik, hogy egy hurkás, kerekarcú baba volt… álltam én is a konyhában késsel a kezemben, mikor a gyerekem üvöltött a fájdalomtól, hogy milyen szar anya vagyok és inkább végzek magammal, hogy normális anyja lehessen. Teljesen elborult a fejem, majd mikor kitisztult, nem értettem, hogy gondolhattam ilyet. Borzalmas állapot, iszonyúan sajnálom a kicsit.
Borzasztó dolog ez, sajnálom az anyát és a gyermekét is.
Vajon mikor jutunk el oda, hogy a mentális betegségeket is olyan komolyan vegyük, mint a testi bajokat? Tartok tőle, hogy még hosszú út áll előttünk.
Nekem kifejezetten nem tetszik, hogy a nőt szinte minden felelősségtől feloldjátok itt sokan. Érdemes vizsgálni a társadalmi hiányosságokat és azt, hogy mi vezetett ehez a következményhez, de el kell ismerni az elkövető felelősségét is.
Ez a nő egy babagyilkos és felelős érte.
Ez egy borzasztó dolog lehet. A depresszió amúgy is egy megfoghatatlan dolog, az emberi elme totál kiszámíthatatlan, szerintem az orvostudomány olyan ága, amit a büdös életben nem lehet teljesen feltérképezni. Szörnyű, hogy egy egészen normális nő a szülés után megmagyarázhatatlan módon depresszióba esik, pedig ilyenkor kéne a legboldogabbnak lennie. Csak remélem, hogy ha egyszer esetleg kitisztul majd az elméje és szembesül vele mit tett, akkor valamennyire fel tudja dolgozni és minden segítséget megkap. Az a baj, hogy igazából az egész világon, nálunk meg különösen olyan kevés pszichikai segítségre lehet számítani, semmi szociális háló, pszichológus, pszichiáter is jóformán alig van, és egyre több a depressziós, pánikbeteg stb. ember. És még mindig sokan fel se fogják mi az a depresszió, azt hiszik csak valami rosszkedv, pedig egy borzasztó komoly betegség, és csak legyintenek rá.