– EU + EFTA (Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc) + Észak Amerika (USA, Kanada, Mexikó) régióban 31-ből 31-edik (2021-ben is utolsók voltunk)
– van még egy besorolás, az országok bevétele szerint, ebben csoportok vannak, mi a “high income”, azaz magas bevételű országok között vagyunk, 43-ból 43-adikak (2021-ben 46 ország volt ebben a csoportban, abból a 45-ikek voltunk)
(érdekesség, tudom a kutyát nem érdekli, Hollandia mindhárom besorolásban ötödik, tavaly mindháromban hatodik volt)
Bosnyák magyar két jó barát
lyobban tejjesít
Darab szar vagyunk az EU szívében.
románia már ebben is előz…
“Jönni fog a pénz..”
Év eleje vagy év vége? Nálunk az sem mindegy..
törökök mindjárt kapnak egy kis demokráciát
[deleted]
Azóta már full narancssárgák vagyunk…
5-10 évvel ezelőtt lehetett látni a nyugat és kelet európát elválasztó vonalat, ami kb a német-osztrák-olasz határ volt ahova néha beleestek a csehek. Magyarország mellett elhúzott a régiója minden tekintetben.
Mi vagyunk a kavics a cipőben, a záptojás a tahósági áras 10es pakkban, a szúnyog a nyári éjszakában, a hangos kisebbség, Európa fehér cickányai, a rosszgyerek az iskolában, a hangoskodó tahó a tömegközlekedésen, a megvetett ugyanakkor megtűrt idióta kretén agyhalott távoli rokon aki mindenbe beleüti a pofáját amihez nem ért.
Végtelenül elszomorít hogy titkolni kell külföldön, vagy valamilyen online térben hogy magyar vagy mert vagy lesajnálnak vagy lenéznek, vagy csak simán kiröhögnek.
Ezek a bs térképek bakker… legalább lehet köpködni újra báár lehetne bőven kötekedni:)
– Ha bulgária azonos skálán tengődik mint mi akkor ők miért nincsenek baszogatva? ( Tudom mert kussba vannak… btw tisztába vagyok az ottani dolgokkal és rosszabb a szitu ott mint itt korrupció szinten)
-Ha a bosnyákok azonos skálán vannak velünk akkor miért kapnak tagjelölti státuszt?
– Ha Lengyelo. és Szlovákia azonos skálán vannak akkor legyenlo.-t mire fel baszogatták és baszogatják jogállamiság címen?
– Romániát ilyen skálában látni elég komolytalan.
-Kedvencem ukrajna skálája és a nagy melldöngetés , hogy legyenek tagok ők is.
-Olaszo. skáláját lentebb kell venni 1 árnyalattal mert ugye most ők is közelednek a “Hostile” jelző felé.
Az összes európai demográfiai térkép ever: nyugat zöld, közép-kelet sárga, kelet piros. Svájc: szürke
Nem is kellene feliratozni ezeket a szarokat teljesen fölösleges, mind ugyanilyen.
Mi számít jogállamnak?
A románok kit szoptak le a jobb értékelésért?
RÚL OF LÓV
Itthon minden rendben van, de szerintem is jobb lenne, ha az államunk is hasonlóan működne, mint az ***Egyesült Arab Emírségek***, ami majdnem ***40*** helyezéssel előttünk van!
Elnézést, de én azt hittem Ukrajna teljesen EU kompatibilis, őket kéne bevenni, minket meg kirúgni. Most mi is van?
Nézopont kérdése mit nevezunk jogallamisagnak. Én pont azokat festeném vorosre, amelyek most itt zoldek.
A legjobban az Észak-Macedóniával azonos szín ír le minket. Ebben az országban 2018 ban börtönre ítéltek egy korrupt gazembert, aki 10 éven keresztül lopta szét az ország vagyonát.
Őt úgy hívták, Nikola Gruevszki.
Az ítélet előtt a köpcös menekítette külföldre a haverját, azóta itt él és virul.
Macedónia nem egy nyugati mintaállam, nem a demokrácia bölcsője (pár napot volt szerencsém eltölteni ott nemrég)
Egy balkáni kis ország kiskirályát jogi úton elítélik több évre , akit mi kihúzunk a szarból. Mikor lenne elképzelhető, hogy itt bárki , bármikor felel a tetteiért bíróság előtt? Mit várunk?
22 comments
Mostanaban versenyeznek ezek a terkepek sztem, hogy hogyan lehet a legszarabb szinskalat haznalni
– [szósz](https://worldjusticeproject.org/rule-of-law-index/global)
– [magyarország statisztikái](https://worldjusticeproject.org/rule-of-law-index/global/2022/Hungary/)
tldr pici demokratikus országunk:
– világszinten 140-ből 73-adik (2021-ben 69-edikek voltunk)