Ameddig 11 fő kormányzati tag, addig semmi értelme ennek és remélem az eu is látja majd ezt.
Ez jópofa, csak nem tudnak majd mit kezdeni semmivel, hiszen “*amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája*”, így mindent szépen levédtek viszzamenőleges törvényekkel.
Na akkor:
A munkacsoport “különösen nem kaphat megbízást arra, hogy egyéni kötelezettséget vagy felelősséget állapítson meg”
A munkacsoport “nem avatkozhat be a Hatóság tevékenységébe”
A Hatóság ugyan a munkacsoport jelentését az éves elemző integritásjelentés elkészítésekor “figyelembe veheti, de ahhoz nincs kötve és nem köteles azt figyelembe venni”
A munkacsoport az éves jelentését megküldi a kormánynak, amely a javaslatokat 2 hónapon belül megvitatja, de nem köteles azokat megfogadni, bár, a javaslat végre nem hajtását indokolni kell
A munkacsoport nem kormányzati tagjai jogosultak “árnyékjelentést” készíteni, amit nyilvánosságra hoznak és megküldenek a kormánynak, de ezt a kormánynak nem kell figyelembe vennie
A munkacsoportban való tagság “nem jogosít fel a Hatóság tevékenységéhez való hozzáférésre”
A munkacsoport tagjai az ott végzett “munkájukért díjazásban és költségtérítésben nem részesülnek”
A munkacsoport tagjai a munkájuk során “tudomásukra jutott minden törvény által védett titkot, így különösen üzleti titkot kötelesek megőrizni.
Szerintetek van értelme ennek az egésznek?
Csoda hogy az EU tagjai nem fetrengenek a röhögéstől.
“Jönni fog a pénz..”
Vajon mennyit fog pártunk és kormányunk felajánlani nekik zsebbe, hogy tartsák a szájukat?
Majd lesz felettük egy testület akik döntenek a végrehatjásról vagy sem, fidesz káderek lesznek mind mint polt petya, színjáték az EU-nak. Legyetek tökösek és lépjetek be az EU ügyészségbe, a színjátékot meg felejtsük már el.
Nesze semmi, fogd meg jól.
Mennyi kenőpénz cserélt ezért gazdát?
Biodíszletek Orbán színházában ugyanúgy, mint az ellenzéki képviselők az országgyűlésben.
Szóval akkor már ekkora a szartenger, hogy bármit meg tesznek. Csak küldjék már a pénzt!!
13 comments
Ha Hadházy Ákost tennék be, azt talán komolyan tudnám venni.
illetve
>!Reszkető Petra!<
Kezdhetnek is ezzel a könyvvel:
[https://transparency.hu/hirek/elkeszult-korrupcio-fekete-konyve/](https://transparency.hu/hirek/elkeszult-korrupcio-fekete-konyve/)