Tavaly vásároltunk egy új építésű lakást. Nem hencegni akarok, ha nem sikerül előtörlesztenünk, akkor 56 éves leszek mikorra kifut a hitelem. Ma kicseréltem az eredetileg berakott szappantartót. Korábban is voltak már érdekes dolgok, de ez már gáz (fotó)! Nektek is vannak ilyen tapasztalataitok?

34 comments
  1. Szerintem megtaláltàl egy iksz10 millós lakásban egy 1000 forintos hibát, ès most mehet a minden szar felkiáltással a szokásos magyar rinya.

  2. A kiírás után azt hittem valami komoly gond lesz. Az, hogy véletlen a tipli mellé ment a csavar nem az.

  3. Pár évig laktunk egy újépítésű lakásban. És ez valahogy a 2000es évek végén épült.

    A teraszt újra kellett járólapozni, mert szar volt a vízszigetelés és szivárgott be a falakba a víz és az alsó szomszéd plafonja ázott.

    Mikor bontva lett a fal, akkor egy tégla helyéről két sörösdoboz pottyant ki.

  4. Csak ilyen tapasztalataim vannak. Metrodomos újépítésű lakásokba nem győztem menni javítani. Volt, ahol a vezetékelést baszták el, volt hogy nem volt rögzítve az erkélyen a korlát, volt hogy a légkondi cseppvízcsöve visszafele lejtett és még reggelig sorolhatnám.

  5. Újépítésű lakásban lakunk (szerencsére csak béreljük).

    * A lift olyan szar, hogy sokszor inkább feljövök gyalog.
    * Nincs fűtés a kibaszott lépcsőházban, ezzel végülis együtt is lehetne élni, de olyan búbánat hideg van, hogy az nem igaz.
    * A fűtés gyakorlatilag pont olyan, mint egy panelban: vagy 0, vagy max, átmenet nincs.
    * Az egyik ablak nem zár rendesen.
    * Lötyög a korlát a teraszon
    * A lépcsőházban valamelyik lámpa állandóan villog, ha kicserélik, másnap villog egy másik.
    * Csomó helyen beázik a lépcsőház
    * A kukatároló az épületen belül van, ami tök jó, ellenben nem záródik rendesen az ajtaja, így nyáron olyan szag van a bejáratnál, mint egy dögkútban.

  6. Nálunk is volt elég sok érdekesség.

    A kedvencem: Mi a wc-n és a fürdőn kívül mindenhova laminált padlót kértünk. Azt nem vették figyelembe, hogy nem lett szintkiegyenlítőzve sehol és ahelyett, hogy szóltak volna a kivitelezőnek lerakták úgy. Természetesen az eredmény az lett, hogy többcentis eltérések voltak mindenhol és konkrétan lejtett a padló. Persze visszaszedettük, először a kivitelező szenvedett rajta de végül megcsinálták. Nem lett így sem tökéletes, de elfogadtuk.. Az egyik fal mentén a szegőt egy kétméteres szakaszon konkrétan 5 darabból rakták össze.

  7. Epitoipar vallalkozo vagyok/voltam. Dolgoztunk alvallalkozokent bel es kulvarosi “hypermodern” tarsashazakban es altalaban az elozo vallalkozok rossz munkajat javitottuk. Sokszor kb csak a mi kis csapatunk volt magyar az epitkezeseken
    Vedd le az eloszto tabla fedelet es nezd meg milyen igenyes munkat vegeztek.. ez altalaban mindent elarul a tarsashaz kivitelezojerol/befektetojerol.

  8. Mit gondolsz, az a rengeteg “építési vállalkozó” miből gazdagodott meg? Mindenen spórolnak, mindenhonnan megpróbálnak még kipasszírozni egy-két mézédes, megbaszható fillért. A legolcsóbb szakképzetlen munkaerőt alkalmazzák, a legsilányabb minőségű anyagból dolgoznak.

  9. Nekünk az előző lakás volt újépítésű. Földszint, kertkapcsolat, boldogság. Pár év alatt elkezdtek vizesedni a falak. Építtető mindig mókolt valamit, küldött szakikat, akik elmondták sokszor ellentmondásos véleményünket. Minden évben leadtuk a hibát. Azóta eltelt 15 év és minden maradt a régiben.

    Amit érdemes tudni, hogy minden földszinti lakással baj volt a házban. A társasház hívott ügyvédet, majd úgy döntött, hogy nem megy perre, gondolván az építtető megszünteti a cégét. Aztán vége lett a garanciális időszaknak, majd a szavatosságnak is és a társasháznak kellene a szigetelést megoldani. Innentől kezdve jó magyar módra egy két lakó behülyíti a többieket ês lakógyűlésen egymás torkának ugranak. Odáig fajultak a dolgok, hogy több lakógyűlésre is az ügyvédemmel mentem. Az akkori közös képviselő mint ember aranyos volt, de ha a lakók összeugrottak, hátrébb lépett, ahelyett hogy irányította volna az eseményeket.

    Részemről az egészet megpróbálom felfogni, mint tanulási folyamatot. Meg kellett ismernem az építőipar szigeteléstechnikáit és megismertem a jogi lehetőségeit a történetnek.

  10. Mi frissen felujitottat vettunk, es azota is tepem a hajamat, hogy mekkora szarrago toketlen banda csinalta a felujitast, es milyen idozitett bombakat talalunk evekkel kesobb is. Amin lehet, sporoltak, mekk elekeztek, hihetetlen.

  11. 2020ban költöztünk új építésű csodába. Jó helyen van, elférünk 3 gyerekkel, de a műszaki átadásnál 1 A4es lapra nem fért fel a hibák listája. Egy részét sikerült a kivitelezővel kijavíttatni, de valami elképesztő gányolás ment, a garanciális javításokat végző cég már csődöt jelentett.

  12. Nem új építés, régi bérházban felújított lakás:
    – vezetékeket nem cserélték mindenhol (főleg a villanyóraszekrényből bejövő mért vezetéknél volt gáz, ott egy kötés egyszer ki is gyulladt)
    – központi fűtésből kimaradt a tágulási tartály
    – ablak mellett egy részen mintha papírból és rágógumiból lenne a fal (nem áll meg benne a tipli sehogyse)
    – fürdőszobai lámpa lötyögött, mert csak úgy tipli nélkül be voltak dugdosva a csavarok a falba
    A vezetékeken kívül nem nagy dráma, de azért a tiplinél már komolyan nem értettem, hogy most azon a tíz forinton ment a spórolás vagy csak nem volt kéznél és a legközelebbi Praktikeres körig elfelejtette.

  13. Vettünk egy lakást. Első éjjel mikor ott aludtunk, hatalmas vihar volt. Sógorék is ott lettek elszállásolva, nálunk a lakásban.

    Éjjel tizenegykor kértek egy vödröt. Pislogtam, minek kell.

    Baszki!

    Az ágyuk közepére csepegett a plafonról a víz. Frankón beáztunk.

  14. Én egy 2008/9es építésű Ferencvárosi 2 szobás terasz-kertes lakásban lakom már 6 éve. A lakást 2015ben vettük, addig.l tudta a fejlesztő eladni (aztán jött Budacash/Questor meg a boooom). A kerti csapok kívül semmi problémám nem volt, át is csak azért, mert éveken keresztül nem használták rendesen, ezért évek után rosszul zárt és inkább cseréltettem. Swietelsky volt a kivitelező.
    A problémák később jelentkeztek a szomszedos építkezések miatt, szinten Swietelsky projekteket. Taskasodas a koronán, most kb egy éve próbáljuk kinyomozni ki lehet ilyen esetben illetékes a nagynevű kivitelezőnél 🙂
    De nem adjuk fel, mivel volt kárfelmérés kétszer is, egyiket a következő kivitelező csinálta és megvannak a 2015os fotók az akkori allapotokrol.

  15. 2 ismerős vett újépítésűt és mindkettő azt mondta, hogy totál ugyanaz, mintha panelban laknál, csak drágább. Egyik mondta, hogy hallja, ahogy a felette lakó használja a WC-t és még azt is meg tudja mondani, hogy férfi vagy nő. Másiknál konkrétan kihagytak egy szennyvízcsövet: azt hitték, hogy penészedik a fal, kibontották és csak tele volt szarral.

  16. “Új építésű” lakás/ház szöveg az csak reklám. Olcsón felhúznak 1 házat/lakást és drágán eladják.

    Aztán csodálkoznak az emberek h mé vannak gondok az “új építésű” lakással/házzal elvégre “drága” volt szóval csak “jónak” kéne lennie.

    Ott basszák át az embert ahol tudják. Magyarnak magyar a farkasa ez magyarország. Ezé érdemes megvizsgálni alaposan a lakást mindig.

    Sajnos ilyen a magyar építőipar a maffiaállamban.

  17. 2019-ben atadott ujepitesu lakassal szenvedtem kb. fel evet mielott inkabb megvalltam tole. Egy par pelda:
    – lathatoan ferden lett kialakitva az egyik fal a lakasban ami miatt eselytelen lett volna az egyik szobaba tomeggyartott butort berakni.
    – radiatorokra ‘okos’ termosztatok lettek szerelve amik neha megadtak magukat es full-ra tekertek a futest mielott elkoszontek az elettol. Manualisan nem lehetett ezutan elzarni a radiatort, csak ha elotte egy uj termosztatot felraktal helyette.
    – hianyzo konnektorok/kiallasok, egy reszet atfestettek/gletteltek, egy resze csak nem valosult meg.
    – mennyezeti beazasok, amiket tobb probalkozas ellenere sem sikerult orvosolnia a kivitelezonek
    – ELMU-nel a szomszed villanyoraja lett hozzarendelve a lakashoz amit az ingatlan eladasa utan 1-2 honappal sikerult csak helyrehozni

    Szerencsere egy nagyobb kivitelezotol vettem a lakast ezert sikerult garancialisan megcsinaltatni a kissebb dolgokat, bar inkabb toldozgatas szintjen mukodtek, elore latszott, hogy 5-10 ev tavlataban egy penztemetove vallt volna a tortenet.

  18. Ismerős frissen átvett 70 millás lakásában kiderült, hogy az emeltükre bizony nem kötötték be az áramot, úgyhogy csúszott egy kicsit a költözés 😀

  19. Én mindenhonnan azt hallom hogy a 2018-2020as boomban meg azóta épült lakások nagyrésze kibaszott silány, mivel egyszerűen nincs értelmes munkaerő aki felhúzná ezeket.

    Ellenben azt is mondták a a 2008ig épültek több kategóriával jobbak és inkább azokat érdemes nézni, már csak azért is mert legtöbb baj már kibukott és megjavították a 10es évek elején mikor még olcsó volt a munka.

  20. Családban 80+ misiért (hitel ofc) vettek egy házat BPn (4 “lakás” van a házban, külön kertekkel), lényegében még a tervezés alatt vásárolták és első lakók, pár hiba amire emlékszem:

    – szarul beépített sarokkád, amibe ha egy felnőtt beleül, pár milire elválik a faltól és befolyik a víz
    – szivárog a zuhanykabin
    – áramot szarul kötötték be, minden egy helyre megy. A mosogatógép bekötése után rendszeresen lebaszta a villanyt ha együtt ment az elektromos főzőlap és a mosogatógép
    – erkélyre kértek vízálló konnektorokat, ebből egyik sem lett az
    – ablakok néha beragadnak
    – padlófűtés nem működik mindig

    Természetesen kívülről/belülről nagyon szép letisztult a ház, csak hát a kivitelezőnek sikerült pár dolgot kispórolni. A felsorolt dolgokon kívül volt még millió dolog, testvérem àllítása szerint egy 5-10 misit ráköltöttek azóta a házra. Mindezt úgy, hogy kb 50-60 éves korukig fogják fizetni a hitelt és közben a mai napig derülnek ki hibák. Oh well.

    Teljesen kiábrándultam az újépítésű lakásokból, ahol albérletben laktam pl. rendszeresen repedezett a fal, nem volt térerő, stb. Sokkal jobb egy “bejàratott” 20-30 éves lakás, amiben ha valami szar is volt már valószínűleg ki lett javítva.

    Kitartás OP

  21. Dolgoztam egy építkezésen kb. 20 éve, végigkísértem egy több lépésben átadott épülettömb fejlesztését. Fővárosi, szép, új lakópark. A fővállalkozó nem fizette ki az alvállalkozókat. Azok egy idő után szépen elvonultak. Az adott szakasz munkálatainak nagy része ekkora már befejeződött, de még voltak megoldandó feladatok. Egy alvállalkozó maradt, nem tudom miért. Ő sem kapott pénzt, így a korábbi csapat helyett csak két embere maradt, két totál alkoholista szobafestő. Volt olyan eset amikor a kollégám segített az egyiknek a lépcsőházhoz vezető kb. 6 lépcsőfok megmászásában mert egyedül képtelen volt felmenni a vödörrel. A kollégám feltette neki a vödröt, az emberünk négykézláb felmászott, probléma megoldva. Mivel egyszerűen nem volt más munkás, ezek ketten szobafestés helyett vízvezetéket szereltek, padlót burkoltak, mindent csináltak amit csak kellett. Szakértelem vagy józanság egy pillanatra sem veszélyeztette az épp aktuális feladatot. Később a következő ütem építése közben beszéltem néhány tulajjal akik ebbe a részbe már beköltöztek és próbáltak információkat gyűjteni mert perelni akarták az építési irodát az extrém hanyagsággal elvégzett munkák miatt és mint normális, épeszű emberek egyszerűen nem értettek, hogy mi történhetett, hogyan lehetséges az ami velük történt.

  22. Asszonnyal 2019 adtuk a fejünk saját ingatlan vételre ~10 évnyi albi után. Az 5 vagy 6-ik útépítésű trágyadomb után elhatároztam, hogy semmit ami 2000 után épült ( építési vállalkozó haver gyorstalpalót tartott, mit és hogy kell nézni a potenciális házaknál ő mondta a 2000 határt). Végül vettünk vidéken egy szigetelt 150nm+-os házat cseszett nagy kerttel 20 Misi alatt ami szigetlet és részben felújított. Ami még kell azt mi csinalgatjuk rajta, de nem nagy gáz mert az eredeti epiteskor nem spórolták ki az anyagot.

    De egy két nyalánkság amit láttam:

    – Tetőablak sarki beáztak
    – ajtó keret és ajto között szögben hézag de az ajtó vízben/függőben
    – kád ujjnyi vastag szilózással szigetelve csempe felé, de a perem alatt pár centivel meg a kád alatt semmi csempe, de még vízzáró se
    – kotodobozban csokik hada, de ezért a fedelet már nem lehetett rarakni
    – vízkiállás meg csap között 1m difi, kurva hosszú bekötővel a furdobutor mögött megoldva

    Stb.

  23. Köszönöm a hasznos kommenteket. Ez csak megerősítette bennem, hogy inkább magam építkezem és nem fogom sajnálni azt a 2-3 milliót egy rámenős műszaki ellenőrre.

  24. Amíg ilyen szarokat megvesztek többszörös árakon addog ez is marad a színvonal. Meg ne vegyetek tervezőasztalról. Kéne egy lista a megbizható építettőkről, az egy igen rövid lista lenne. Azt is érdemes megnézni, hogy ne egy 3MFt-os friss kft-vel szerződj.

    A műszaki ellenőröket, cégeiket nem lehet számonkérni?

  25. Újépítésű lakás = sebtiben a legolcsóbb anyagokból összetákolt sz*r, spekulatív célzattal

  26. Nem érzem a méretarányt, de ha nem olyan nagy az a megpattanás a csempén akkor le se cserélném. a tipli meg teljesen okésnak néz ki. Egy tiplinek nem kell szépnek lennie, csak befeszülnie a helyére, ha nem a csempe fogja, hanem a tégla akkor ki se venném.

    Az új csavard majd ne hajtsd félre mint korábban tették.

Leave a Reply