Köszi, kormány! >!Hogy azt a rohadt kurva anyját mind a 133 gecinek!<
>A lakások 2010 és 2021 között átlagosan közel 40 százalékkal lettek drágábbak az EU 27 tagországában, Magyarországon ennél sokkal nagyobb volt a drágulás, több mint 120 százalékos.
Igen, igen, pontosan 120%! – Idegesen nevet budapesti dialektusban…
Budapesten élő fiatal diplomás vagyok. A nettó bérem novemberre 249.560 forint volt. Nincs családom, aki támogatna, nincs gazdag párom. Én már olyan leszek, akinek soha nem lesz saját lakása.
Van bármi szar dolog amihez nem asszisztálnak?
Csendben?
Mellkast döngetve inkább…
Egyébként én is mindig mondom, hogy a csok a gazdagoknak jó, nem az átlagnak. Anno a bevezetése után mi is csináltunk egy 10 lakásos társasházat egy vidéki megyei jogú városban. A 10 lakásból asszem 8 ment csokból és abból a nyolcból 1 család vette úgy, hogy oda is fog költözni. A többi 7 lakás befektetési célból lett véve. A helyi villamosművek vezetője konkrétan azt mondta, hogy ingyen pénz, hülye lenne kihagyni. Pedig van szép nagy háza…
Mondjuk a gecy népnyomorító és álkeresztény kormányától mást nem is várok, de azért azt csalódás egy kicsit olvasni, hogy a többi országban is szarnak a lakhatási válságra.
Mindjárt jön a sok mamahotelező szerencsétlen saját ingatlannal, hogy nem értik mi itt a probléma. Meg különben is, így mobilisabb az ember. 😀
12 comments
[deleted]
még ha csendben asszisztált volna

Annyira azért nem volt csendben
AirBnb korlátozás nincs, terv rá nem is volt.
[Ezt is megoldaná a telekértékadó.](https://www.reddit.com/r/GeorgeDidNothingWrong/top/?t=all)