“A magyar kormány a pénzügyminiszterek tanácsában megvétózta az Ukrajnának nyújtandó, 18 milliárd EUR-os uniós támogatást.
Ez minőségi váltást jelent az eddigi, Ukrajnával kapcsolatos magyar külpolitikában. Immár nemcsak beszél Budapest a vétó lehetőségéről, mint eddig, vagy tárgyalási alapnak használja (pl. az olajszankciók esetében, ami teljesen indokolt volt), vagy fenyegetőzik vele (mint Kirill pátriárka esetében, ami sem indokolt, sem elegáns nem volt, de legalább nem vétóztunk), hanem ezúttal konkrétan vétózott is Budapest.
Több súlyos probléma is van ezzel a vétóval.
1)Az első probléma szakmai. Ez a vétó teljesen elhibázott olyan értelemben, hogy egyszerűen nem elég erős. Ez a vétó ugyanis valójában nem fogja megakadályozni, hogy Ukrajna uniós pénzhez jusson. Az EU meg fogja találni a megoldást, hogy kölcsönt nyújtson Ukrajnának olyan módon, amihez nem kell minden tagállam egyetértése, tehát nem is lehet megvétózni. Ezt a cseh EU elnökség teljesen egyértelműen ki is mondta. (Volt már ilyen hitelkonstrukció, szóval nem a semmiből kell kitalálni.). Lassabb lesz, valamivel drágább lesz, de lesz.
Ergo, a magyar kormány úgy vonja magára a vétó minden politikai és erkölcsi költségét, hogy valójában még csak stratégiai kárt sem tud okozni vele, hiszen nem tudja megakadályozni, hogy Ukrajna uniós pénzhez jusson. Másféle pántlika lesz azon a pénzen, de lényegében ennyi.
2) Másrészt, a vétó az uniós politikában nagyon ritkán használt, nagyon nem elegáns eszköz. A tapasztalat az, hogy az igazán fontos kérdésekben emelt vétók ritkán maradnak következmények nélkül.
Nem vagyok biztos benne, hogy most, amikor zajlik a jogállamisági eljárás és euromilliárdok sorsa a tét, az a felelős magatartás, hogy belevétózunk az Ukrajnának szánt segélybe (ráadásul úgy, hogy még csak el sem érünk vele semmit, lásd fentebb).
3) Harmadrészt, ez a vétó erkölcsileg teljesen vállalhatatlan. Egyszerre nehezíti az ukránok sorsát (hiszen lassabban jutnak majd pénzhez) és nehezíti a többi uniós tagállam dolgát (hiszen a új, kormányközi alapú hitel biztosan bonyolultabb és jó eséllyel valamivel drágább is lesz).
4) Negyedrészt, az a magyar álláspont, hogy Budapest kész pénzzel támogatni Ukrajnát, csak éppen nem közös hitel keretében, hanem egyéni, tagállami alapon, az csak “füstfüggöny”, maszkirovka.
Egy bilaterális alapon adott hitel ugyanis teljesen másképp működik, mint egy össz-EUs hitel.
Többek között azért is, mert ennek a hitelnek a feltételeit a magyar kormány szabná meg, Budapesten múlna a folyósítás, annak ütemezése, ellenőrzése, stb.
Ez pedig az ukránok számára sokkal több kiszámíthatatlanságot rejtene magában, mint ha az EU-val kellene tárgyalniuk az uniós hitelről. Kijev attól tarthat, hogy Budapest kétoldalú nyomásgyakorlásra használna egy ilyen hitelt, és/vagy arra, hogy a kormányzathoz közelálló üzleti/politikai köröket hozzon helyzetbe Ukrajnában.
Nem mellesleg, magyar adófizetőként kénytelen vagyok hozzátenni azt is, hogy egy tagállami alapon nyújtott hitel a magyar költségvetésnek is drágább, mintha az EU maga venne fel hitelt, egyszerűen azért, mert az EU olcsóbban tud forrásokat bevonni, mint Magyarország.
5) Reménykedni egyedül abban lehet, hogy a magyar kormánynak ezt a ballépését még sikerül korrigálni legkésőbb a december 15-i állam- és kormányfők tanácsáig.
Ha nem, akkor sajnos előfordulhat, hogy az EU nem fogja jóváhagyni a magyar helyreállítási tervet (RRF), amit az RRF források 70%-ának végleges elvesztését jelenti majd, azaz mintegy négymilliárd EUR-t.
Összességében a mai vétó a magyar külpolitika jelentős, korábban nem látott mélypontjának tekinthető.
És ez még akkor is így van, ha valami csoda folytán sikerülne rendezni az EU és Budapest közötti, a jogállamisággal kapcsolatos vitákat, mivel a fenti 1-2-3-4-es pontokban megfogalmazott problémák ettől nem válnának semmissé.”
Léptünk egy jó nagyot a HUXIT felé.
Nyilván azért tolják ezerrel a szankcióellenes konzultációt, mert a szankciók meghosszabbítását és újak kivetését is vétózni akarják a jövőben. Nem látom, hogy ebből a lefelé tartó spirálból lenne kiút. Talán a koleszterin.
Ez csak egy ÚJABB lépcső lefele vezető spirálban. Méghogy É-Korea a legelszigeteltebb diktatúra?? Majd mi megmutatjuk hogy kell ezt csinálni!
Igazából Gyurcsány áll a vétó hátterében.
random külügyes fidesznyik: “fogd meg a söröm”
Hát igen. Gróf Teleki Pál valahol a messzeségben elégedetten csettint.
Egyébként valószínűleg ezért rinyáltak a németek meg Macron nem is olyan rég, hogy túl szigorú az EU Magyarországgal szemben. Jelképesen meglengették az euromilliárdokat a levegőben a zökkenőmentes ukrán segély ellenében.
Mihályunk pedig beleszart az alma közepébe.
De mióta is van külpolitikánk, jobb lenne rácz andris ezen gondolkodna. Mert beállni a sorba és azt csinálni, amit az eu vagy usa mond az nem külpolitika.
Varga csak annyit csinált, amit a gazdája mondott neki. Tanulja meg az EU, hogy egy korrupt középázsiai vezetővel mit lehet tenni: kifizetni.
Pontosan az ilyenek miatt válaszolom már a “where are you from”-ra azt, hogy “Europe”…
Eddigi legnagyobb mélypontja. Hangsúly az eddigin van
Szerintem meg nem ő vétózott, hanem az EGÉSZ fidesz, csak kifizettek neki egy jó kis összeget, hogy vigye el a balhét.
Ez a fidesz egyik módszere: egy embert kijelöl, így az ország csak őt fogja szidni, miközben a személy döntése az egész pártot képviseli.
Emlékeztek, mint amikor a kata törvény módosítását is egyetlen faszfej kezdeményezte, az a nem is tudom ki. Őrá csupán ráparancsoltak, hogy te viszed el a balhét, itt meg erre parancsoltak rá.
Annyira átlátszó!
Bunosok kozt cinkos aki hallgat
Gyurcsány most el leszel kapolva, megállj!
Nyomorult szégyen féreg ország ez. Következő állomás: fehéroroszország.
**a magyar külpolitika korábban nem látott mélypontja *eddig***
Ha Szájert anno a titkosszolgálatok buktatták le, hogy figyelmeztetést küldjenek Orbánnak, akkor itt hamarosan újra lecsúszik valaki egy ereszen.
Nem azt/azért vétóztuk meg, hogy ne hitelből legyen?
Duli-fuli Viktor
Mostmár akkor végre jön az EU-s pénz jól értem? /s
Nem tudom, szerintem a náci Németország támogatása és a zsidók deportálása ennél azért rosszabb volt. Értem én, hogy szar a Fidesz, de azért tartózkodjunk az ilyen idióta kijelentésektől.
21 comments
[Rácz András teljes írása:](https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid0ZNPDBgNyjnk7LcW4Kq7vg2EB5rsQ45V5N1xC4VaSUhgasPYaCXsFPFGBHzNnMfM3l&id=100038040974443)