A szlovák külügyminiszternek le kellett hajtania egy pohár gint, amikor meghallotta, kivel találkozott Szijjártó

9 comments
  1. ha a budapesti amerikai nagykövet találkozik a bírókkal, az politika

    ha a washingtoni magyar nagykövet találkozik a bírókkal, az protokoll

    a lenyaltfejű Ficoval közösen szidhatta Brüsszelt, míg a V4 külügyminiszteri találkozón ezért seggberúgták volna.

  2. Nagyon helyes, akárhová elmegy ez a faszfej, ami kultúrhely, nem ilyen Nyammnyammisztán, mást nem lehet tenni, mint egy jó turhásat ráköpni.

  3. >Káčer megemlítette, hogy még csak nem is az ellenzék vezérével találkozott, ráadásul „egy gerinctelen emberről van szó”, aki hithű kommunistából lett bérmálkozó katolikus, Amerika-pártiból Amerika-ellenes.

    Csak tudnám, hogy honnan olyan ismerős

  4. A patkánnyal kevert fajúak szerint kisebbségi magyarok helyi állampolgárságát elvenni aztán ôket kitoloncolni a nemzeti érdek példás képviselete, de a trianonos nyakrongy miatt nyafogni felháborító, és a kretén rajongóknak is fontosabb, mint hogy Fico leváltása után nem kapott prioritást ezen változtatni.

  5. Nekem is le kellett hajtanom egy pohár gint amikor meghallottam, hogy a Benes dekrétumokra hivatkozva még mindig földeket vesznek el a kisebbségben lévő magyaroktól.

Leave a Reply