>De volt olyan is, aki ennek ellenére elégedetten távozott. Lapunknak az egyik résztvevő név nélkül azt mondta: eredményesnek tartják a megbeszélést, mert elmondhatták a problémáikat, bár semmilyen konkrétum nem hangzott el. *Inkább összegyűjtötték a panaszokat, és azt ígérték: lesz folytatása a konzultációnak.*
Hát ez nekem inkább fenyegetésnek hangzik.
Imádom ezeket a meglepődéseket. Mintha ha az utóbbi x évtizedben, nem egy utolsó patkány lett volna az ember. Ugyan úgy hisznek még bármi ígéretnek, vagy hogy majd a bajban kapnak bármi segítséget, ne talán emberként kezelik őket. Tényleg nem értem hol a faszba éltek az utóbbi 12 évben.
Nem lepődtem meg, ez a szararcú sose akart tárgyalni velük.
Fel kéne végre fogniuk a pedagógusoknak, hogy eddig és nem tovább. Ez a szánalmas színjáték most arra volt elegendő, hogy tovább fárasszák a demostrálokat. Ha megalázott és nevetségessé tett, akkor miért hagytátok? Úgy tudtam nincs már jobbagyság, helo. Hihetetlen ez az ország…
> Szerinte nem lehet konzultációnak nevezni a pénteki találkozót, főleg hogy egy kötött rendszer alapján lehetett csak felszólalni.
> „Pintér a végén megalázott és nevetségessé tett mindenkit, tételesen végigment a problémákon, és tagadta azokat.”
> De volt olyan is, aki ennek ellenére elégedetten távozott. Lapunknak az egyik résztvevő név nélkül azt mondta: __eredményesnek tartják a megbeszélést, mert elmondhatták a problémáikat, bár semmilyen konkrétum nem hangzott el.__ Inkább összegyűjtötték a panaszokat, és azt ígérték: lesz folytatása a konzultációnak. Egy kistelepülés tanára szerint ebből az egyeztetésből elindulhat a párbeszéd, mert __a kritikus véleményeket is meghallgatták a döntéshozók.__
Szerintem az utóbbiból van több és ez a probléma. Hallani eddig is hallották fent, tudnak róla csak leszarják.
Ezen még meglepődik bárki, hogy Pintér így viseledik? Nekem az lett volna meglepő, ha hirtelen stílust váltana. Maga az esemény pedig szerintem inkább kirakat jellegű és az Uniónak szól, nem annyira a magyar oktatási rendszerért jött létre. Ha annyira meg akarnák oldani a problémákat már rég megtehették volna.
Úgy mégis mire számítottak?
És nem baszták szájba?
Akkor gratula a semmihez!
Mégis mi a szar ellentét lehet a videki es a pesti tanarok kozott?! Ez tenyleg erdekelne..
Oszt minek ment oda /s /s
A tanároknál szolgalelkübb, szánalmasabb emberfajtát nem láttam még. Minden egyes nap szarbavesznek és torkig sz_patnak x éve és még ezután is bohóckodtok. Ott voltam egy csomó tüntetésen, kiálltam értük, de egy generációt és önmagukat is szemenköpik minden egyes nap. Megérdemlitek.
Összegyűjtötték a panaszokat, azután pintér elküldte azokat dúródorcinak, hogy iktassa!🤷♂️
15 comments
Oké én ezt sohasem gondoltam volna…
A vegen? Az elejen meg a kozepen nem?
pedig az elején együttműködő feje volt
​