A 99. kilépő momentumosnál is a sub: “megvette gyurcsány!”. A helyében én inkább fideszeseket vennék, de ti tudjátok….
Szégyen.
süllyedőből a zátonyra futottba, ügyesek ezek a megélhetésiek csak kevés a lehetőségük, most még a könyvdaráló társulat ami még prosperáló de kitudja lesz-e vagy 3 klónja a következő választásokig
Mikor ismerik fel, hogy alibizéssel nem húzhatják ki ’24-ig/’26-ig?
Fuuuu remelem akkor most igazán fellendül Sződliget……szeretném hogy legyen tánc meg univerzalis balhék amikre ki tudok menni.
lépjen ő döntése
Úgy látszik van az a pénz, amiért mszmp-ssé válik az ember.
Amúgy meg majd vesznek fel új tagokat… tudod így működnek a pártok.
Az Annák még benne vannak, nem?
calm down, nem kell parázni, azért lépnek át ennyien hogy belülről rágják szét a DK-t, majd ha szétesik, az akció végén visszalépnek a momentumba
Az nem baj, ha elválik a szezon a fazontól. Inkább most derüljön ki, mint kampány alatt.
Az elbukott választás után én is ezt mondtam, mármint hogy csak a DK-nak van (egy hangyányi) esélye megverni a Fideszt, önállóan indulva, összefogásosdi nélkül. Mégpedig pont azért, ami a cikkben is szerepel, vidéken rajtuk kívül nem igazán ismerik egyik pártot sem. Azt már csak én teszem hozzá, hogy nem is látom a hírekben, hogy van-e olyan párt, aki tesz valamit a vidéki ismertségért.
Finom a Gyurcsány fasza na…
They have lost momentum…
#aradt
Ezzel a tömeges DK-ba igazolással a Momentum végképp leírta magát nálam.
M
Lila DK-ból a kékfideszbe. Nice
A végen kiderül, hogy Donáth Anna gyereke is feritől van
Már ezerszer leírtam, a Momentum a DK ifjúsági tagozata. Ugyanaz a tartalom nélküli európázás megy, amire tudatalatt reagálnak azok akik voltak egy félévet erasmuson, vagy éppen városi huszonévesek voltak a kilencvenes években. Annyi különbség volt egy darabig, hogy Gyurcsány pártot szervezni tudott, a momentumosok meg Facebookra posztolni. A gyurcsánybotnál már sejthető volt, hogy hamarosan véget ér ez a különcködés és a kiszámíthatóan elbukott választás után meg is történt.
ha a szar a wc-ből átlép a kanálisba azt örömmel kell fogadjam, legalább nem nálam büdöslik (amúgy nem mind1? nincsenek már pártok rég, csak fizetett biodíszlet, statiszták, ezért is lett a neve DK: Dekorációs Kiegészítő, lesz majd mindegyiknek egy platformja és így megvalósul az összefosás)
Hulljon a férgese.
Aradt?
Amelyik politikus még akar valamit csinálni, és nem Fidesz ügynök, az megy át a DK-ba. Ennyi.
Szerencsére 22 áprilisa volt az utolsó, hogy a fos meg a szar (fidesz – dk) között kellett választanom jöhetnek a kutyák és az 5%, ezekre a tetvekre többet soha!
Amúgy hányan léptek át eddig? 4-en? Azért ez nem a világ vége. Abból 4-ből is igazából egyet ők basztak ki, egy másik meg annak a kirúgott embernek volt a titkára.
A Momentum mindig is a DK fiók pártja volt, hogy becsalja a fiatalokat a dohos szagú vén groomerek közé. Aprópénz az elmém.
26 comments