>Az indoklás szerint 2020. március 19. napján tett feljelentésében valótlanul azt állította, hogy a vele szemben intézkedő rendőr bántalmazta, valamint becsületsértő kifejezésekkel illette.
>
>A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség [sajtóközleményében](http://ugyeszseg.hu/valotlanul-allitotta-hogy-bantalmazta-a-rendor-vademeles-szabo-balint-onkormanyzati-kepviselovel-szemben-csongrad-csanad-megyei-fougyeszseg-sajtokozlemenye/) azt írja, a szegedi önkormányzati képviselő 2020. március 18-án Szeged egyik forgalmas kereszteződésében gépjárművével megállva akadályozta a villamosközlekedést, mely miatt vele szemben a helyszínen rendőri intézkedésre került sor.
>
>Másnap megjelent a Szegedi Rendőrkapitányságon, ahol szóban, valamint a Legfőbb Ügyészségen, írásban is feljelentést tett. Ezekben előadta, hogy őt a vele szemben intézkedő rendőr a **térdhajlatánál megrúgta**, valamint a **rendőrautóból kilógó lábára annak ajtaját többször is rácsukta**, illetve az intézkedés során **becsületsértő kifejezésekkel** illette.
>
>Ezeket a nyomozás során, többször, tanúként is fenntartotta. A bizonyítékok alapján – mivel azok minden kétséget kizáróan cáfolták a feljelentésben előadottakat – a nyomozást megszüntették.
>
>A Szegedi Járási Ügyészség Szabó Bálint önkormányzati képviselőt hamis vád bűntettének elkövetésével vádolja, a bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni – közölték.
Ha egyszer megjelennek az űrlények és elviszik az “univerzum legnagyobb kóklere” díjátadójára , én bizony nem fogok meglepődni.
2 comments