Ukrán képviselő mit ugat bele a NATO dolgába, mikor Ukrajna nem NATO tag?
Valamint Németországot és Franciaországot is – tette hozzá Ukrajna.
Ettől majd biztos szívesebben szavazunk igennel, ha majd felmerül Ukrajna NATO csatlakozása
– El is mentem a NATO-központba, Brüsszelbe, és jelentettem a NATO-főtitkárnak, hogy baj van – mondta Orbán Berlinben, majd úgy emlékezett vissza a háború kitörésére, hogy *„az történt, amire számítottunk”.*
Ukranok kicsit vissza vehetnének az arcukból. Az őket segíti Európa, mi is szívunk miattuk. Cserébe kicsit lehetne viselkedni.
Látom ő is ott tanult diplomáciát ahol a Fidesz
tud valaki valamit erről a képviselőről? Csak mert mondjuk a mi országházunkban is ülnek kretének, akiken fel sem húzzuk magunkat, mert “csak a szokásos”
Az összes szomszédot fel kell venni a NATO-ba, és akkor Magyarországot sem tudja megtámadni senki, mert hogy idejusson, át kellene mennie egy tagállamon. 😀
NATO: Hungorks ki, Ukrajna be
EU: Hungorks ki, Ukrajna be
Shengen: Hungorks ki, Ukrajna, Románia, Bulgária be
Ezt csak a vak nem látja, és már nagyon itt volna az ideje.
Azért az komoly, hogy benn sincsenek még se az EU-ban, se a NATO-ban, de ez a képviselő úgy gondolja, kívülről oszthatják az észt mindkettőnek
Azért az jó, ha az ember tudja, hanyas a kabát. Na ez a barom például nem tudja.
Lehet hogy ezután a komment után darabokra szedtek, de nincsenek benne az Európai Unióban és még a NATO-ban sem, mégis kívülről osszák az észt és állandóan követelőznek, semmi sem elég nekik. Tisztelet a kivételnek, de egyébként én voltam önkénteskedni kb. 1 hetet egy ukrán menekült szálláson, és ugyan ezeket tapasztaltam egyébként, amiket nyilatkozik ez a kedves képviselő is. A köszönöm egy nem létező fogalom, csak adjál adjál adjál, aztán kb. levegőnek néz. Lehet hogy nem jó hasonlat, ezért elnézést is kérek. De úgy gondolom, hogy ez már sok.
Milyen kedvesek, azonnal küldjük nekik USA hitelt amit mi fizetünk vissza☺️☺️☺️
nem is értem hogy lehetnek olyan magyarok, akik nem szimpatiználnak Ukrajnával
Nem kell és nem lesz kizárva.
Ukránokkal vagyok de tudják már hanyas a kabát.
Értem hogy Orbán 1 G de kis országként amúgy se sokban tudnánk segíteni érdemben. Akkor ne velünk foglalkozzanak a csuti majom minden szankciót megszavaz…
Innentől kezdve abba lehet hagyni az uszítást. Kis porszem vagyunk teljesen súlytalan ország
21 comments
pedig most kaptak sapkát
Ez biztos sokat segít majd a kapcsolatokon

Átlagos képviselő arrafelé: [https://www.youtube.com/watch?v=fT65rlutaC8](https://www.youtube.com/watch?v=fT65rlutaC8)
Azért az jó, ha az ember tudja, hanyas a kabát. Na ez a barom például nem tudja.
Lehet hogy ezután a komment után darabokra szedtek, de nincsenek benne az Európai Unióban és még a NATO-ban sem, mégis kívülről osszák az észt és állandóan követelőznek, semmi sem elég nekik. Tisztelet a kivételnek, de egyébként én voltam önkénteskedni kb. 1 hetet egy ukrán menekült szálláson, és ugyan ezeket tapasztaltam egyébként, amiket nyilatkozik ez a kedves képviselő is. A köszönöm egy nem létező fogalom, csak adjál adjál adjál, aztán kb. levegőnek néz. Lehet hogy nem jó hasonlat, ezért elnézést is kérek. De úgy gondolom, hogy ez már sok.
Milyen kedvesek, azonnal küldjük nekik USA hitelt amit mi fizetünk vissza☺️☺️☺️
nem is értem hogy lehetnek olyan magyarok, akik nem szimpatiználnak Ukrajnával
Nem kell és nem lesz kizárva.
Ukránokkal vagyok de tudják már hanyas a kabát.
Értem hogy Orbán 1 G de kis országként amúgy se sokban tudnánk segíteni érdemben. Akkor ne velünk foglalkozzanak a csuti majom minden szankciót megszavaz…
Innentől kezdve abba lehet hagyni az uszítást. Kis porszem vagyunk teljesen súlytalan ország
Anyád
Sok volt neki a vodka
KA