Két covidos év alatt a bérletesek majd harmada eltűnt a budapesti tömegközlekedésből

8 comments
  1. Közéjük tartozom. 2020 márciusától nem vettem több bérletet, már előtte heti 2-3 nap bringával jártam munkába, onnantól kezdve ha épp nem itthonról dolgozok, bringával megyek munkába (illetve néhány havonta autó is előfordul). Először újra egyébként 2021 nyarán használtam bármilyen tömegközlekedést, félmaratonra mentem busszal és villamossal, azota 1-2 hónaponként van egy-egy eset, hogy tömegközlekedek. Vonattal 2020 február végén jártam utoljára, majd legutóbbi hétvégén ismét, ugyanolyan rossz tapasztalataim voltak az emberekkel, mint anno, úgyhogy nem törekszek rá, hogy vonattal menjek legközelebb.

  2. Kicsit több mint egy év teljes home office után májustól 50% HOra raktak minket vissza. Nem akartam BKVzni főleg az utazóközönség, meg a feltúrt hármas metró miatt kb egy órára nőtt menetidő miatt. Vettem egy elektromos rollert (ninebot g30 max), ha két évig nem veszek bérletet, mert évi 9-10 hónapot tudom használni akkor már nullán vagyok, fele annyi idő alatt érek be dolgozni, mint BKVval vagy autóval és sokkal jobb a margit szigeten keresztül rollerezni, mint egy fém dobozban pácolódni.

    Vettem volna biciklit is, csak azt elkapkodták előlem 🙂

  3. Szerintem ingyen kene adni pl a 14 even aluliaknak az tuti segitene a berlet eladasokat ha ingyen lenne… /s

  4. Nem tudom mindig ilyen volt-e (valószínűleg igen) de számomra is egyre kellemetlenebb használni.
    Egyetemista koromban imádtam, de mióta hazaköltöztünk és dolgozni járok vele, a BKV lett a legnagyobb visszatartó erő, hogy bemenjek az irodába.
    Külföldi párom van, aki esténként inkább bevállal +15p utazást, de metróval megy haza a 4/6 helyett, mert azon fél, de kötöttek már belém a 4/6-on barnább fiatalok reggel 8:45-kor is, a világosban -azóta nem tudom mi volt a bűnöm azt leszámítva hogy business casualban járok munkába.
    Pár éve szabályos dühöt éreztem és elitista faszarcságnak tartottam, ha valaki azt mondta hogy neki a “BKV nem opció”, de azóta teljesen megértem, mióta a M3 nem jár, nekem is egyre kevésbé.

  5. Sajnos a Green Go, a kocsi meg a roller nekem szinte teljesen kiváltja a BKK-t. hónapok alatt fogy el egy 10-es gyűjtőjegy.

Leave a Reply