> A nagymama azt mondta, reméli, mindenki tanul az esetből, tanárok és diákok egyaránt.
A szomorú valóság az, hogy a diákok szarnak rá (sőt, jót röhögnek most rajta most is), a tanároknak pedig nincs eszköz a kezükben, amivel felléphetnek ellene.
Az iskolai bullying, mindig volt es lesz is sajnos mindenhol, de a kislany miert nem beszelt otthon nagymamaval, hogy bantjak, zaklatjak?
Mama nem latta, hogy szarul van, a kislany nem emlitette, hogy iskolat akar valtani?
A cikk emliti, hogy mar kisvardara jar, ahol sokkal jobb neki. Eddig miert nem jarhatott oda? Vagy mama megtanitotta neki, hogy okos enged szamar szenved es egyeb eletbolcsessegek?
Szornyu ez.
És megvannak-e a zaklatók?
Na szép felnőtt lesz belőlük…olyan szép ner-geci kompatibilis.
Borzasztó szomorú dolog, hogy valakinek 11 évesen idáig el kell jutnia. Szomorú, hogy hány gyerek kell reggel gyomorgörccsel, arra gondolva, hogy megint be kell mennie az iskolába, hányan rettegnek, hány embernek teszik végleg tönkre az életét a zaklatók, hány gyereknek fordul meg a fejében az öngyilkosság.
Az iskolák működését nagyon át kellene alakítani, mert nem normális a jelenlegi állapot az biztos. Ez kivételesen nem csak magyar, hanem világszintű probléma sajnos.
Az empátia teljes hiányáról árulkodó kommentek viszont jól tükrözik a magyar nép állapotát.
Gondolom a gyerekek közti zaklatást még mindig elintézik annyival, hogy 5 percet a fal mellett kell állni az udvaron.
Nagyon szomorú és sajnos egyáltalán nem ritka eset, még ha többségében idáig nem is fajul a dolog. Viszont a kommenteket sem lélekemelő olvasni. Úgy gondolom, hogy ebben az esetben elsősorban az iskolának és a szociális szolgálatoknak (pl. családsegítő) kellett volna fellépnie, a legszomorúbb az egészben az, hogy ezeknél az intézmények még csak feladatuknak sem tartják az ilyesmit, mert hát a gyerekek ilyenek, mit lehet tenni, zárjuk börtönbe a zaklató gyerekeket?
Pedig lennének megoldások, több is.
1. Miféle magyarázat az a tanárok/iskola részéről, hogy nem lehet tenni semmit? A gyökerénél kell elkapni a problémát – ha a tanár szeme láttára zaklatnak valakit, akkor a tanárnak igenis közbe kell lépnie – a zaklatókkal elbeszélgetni, méltányos büntetést alkalmazni, szülőket bevonni, ha ez nem használ, akkor pedig a szociális szolgálatokat, gyermekpszichológust bevonni, végső esetben a gyereket eltanácsolni az iskolából/speciális intézménybe küldeni.
2. Normális családsegítő és gyermekpszichológiai szolgálat, amely elérhető a gyerekek számára. Mind a zaklató(k)nak, mind a kislánynak szüksége lett volna rá, jóval korábban. A magatartásproblémás gyerekekkel (ezt most a zaklatókra írom) foglalkozni kell, megfelelő pszichológus vagy pszichiáter csodákat tehet, + a családokat is segíteni kellene abban, hogy hogyan kezeljenek, neveljenek egy problémás gyereket, mivel sokaknak alapvető ismeretei sincsenek. Az lenne a normális, hogy ha egy tanár nem tud mit kezdeni az ilyen gyerekekkel, akkor tudja hova továbbküldeni, ahol ilyen problémákra szakosodott szakemberek tudnak velük foglalkozni. Így pl. ki lehetne szűrni azokat, akik ténylegesen mentálisan betegek, nekik speciális intézményt találni, a többiek pedig megkaphatnák azt a támogatást, amitől a társadalom hasznos tagjaivá, és nem pl. bűnözővé válhatnak. Egy 11 éves gyerek túl fiatal ahhoz, hogy hibáztatható legyen, simán lehet, hogy maga a zaklató is (családon belüli) erőszak áldozata, ezért viselkedik úgy, ahogy. Ezt a családsegítő feladata lenne felderíteni és a családot a megfelelő megoldáshoz segíteni, legyen az terápia, specializált intézmény, kiemelés a családból, stb.
A kislány oldaláról nézve lehet, hogy ez a kislány is kért volna segítséget, ha tudja, hogy van hova fordulnia. Ehhez képest az iskolapszichológus intézménye mára megszűnt, a családsegítő szolgálatok pedig nem tartják ma Magyarországon problémának az iskolai zaklatást, illetve nem veszik komolyan a gyerekek mentális problémáit. Pl. nekem 14 éves koromban volt egy öngyilkossági kísérletem, amely után felkerestem a családsegítő szolgálat pszichológusát, hogy segítséget kérjek. A beszélgetés során két kérdést tett fel nekem a pszichológus: 1. Ér-e családon belüli fizikai vagy szexuális erőszak; 2. Most épp öngyilkos akarok-e lenni. Miután mindkét kérdésre nem volt a válaszom, azt mondta, hogy jöjjek vissza, ha ez változna, addig nem indokolt, hogy ott legyek. Ennyit erről. És ezt a lehetőséget is úgy kellett kinyomoznom, egy 11 éves kislány (főleg ilyen közegben) valószínűleg még ennyi lehetőséggel sem találkozott. De hát családbarát kormány.
A cikk vége elég érdekes:
> A riportból kiderült még, hogy megvan az esély arra, hogy a kislány felügyeleti jogát elveszik a nagyszülőktől. Annak idején a kislány szüleit nem tartották alkalmasnak a gyereknevelésre, ezért már újszülöttként elvették tőlük, és hamarosan a nagyszülőkhöz került. A történtek azonban mindent megváltoztathatnak, és a kislány anyja már be is adta a követelését a bíróságon.
Szóval a szülők, akiktől azelőtt elvették a gyereket mielőtt nevelhették volna meg egyáltalán nem tartották alkalmasnak őket, egy ilyen eset után vissza akarják kapni? Egy halál közeli trauma után alkalmatlan szülők akarják átvenni a nevelést?
Felsős koromban voltam egy lány osztálytársam, akinek valami baja volt, nem beszélt egyáltalán. Sokat gúnyoltuk érte, talán csak akkor vettük észre magunkat, amikor egyszer elsírta magát. A mai napig se értem, hogy miért voltunk ekkora pöcsfejek, bele se gondoltunk, hogy megvan az oka, amiért ilyen. Egyetlen jóindulatú lány védte csak, a többi osztálytárs vagy nem szólt, vagy a gúnyolók közé állt. Tudom, hogy legszívesebben fejbe rúgtatok volna, én is azt tenném az akkori önmagammal. De elgondolkodtam rajta, hogy talán csak egy felnőtt kellett volna, aki normális hangon, nem lecseszve, megmagyarázta volna nekünk, hogy nem szabad bántani, ne legyünk ilyenek, mert nehéz neki stb. Persze a felnőttek is túlságosan el vannak foglalva, hogy odafigyeljenek. Szar a világ emberek, próbáljatok tenni, hogy jobb legyen…
Az az igazság, hogy aki másokat zaklat az otthonról merít. A gyerek a szülő tükre. Egyszer a fiamat leköpte az egyik csemete a suliban, felhívtam az anyukát erre azt mondta nekem, “Csak nem gondolod, hogy erre tanitjuk?”… igazából nem gondolom, hogy erre tanítják…viszont nem is tanítják az ellentétjére sem. Szülői mulasztás, hogy zaklatóvá válik a gyerek.
Elöre bocsátom, nem leszek népszerü. Nehéz dolog ez a mobbing meg a csoportdinamika.
Adott ugyebár egy csoport, akik ha nem is köbe vésve, de megalkotják a saját belsö szabályaikat, és ezek nagyjából eldöntik azt is, hogy hogyan viszonyulnak a mássághoz. Valakihez, aki nem illik bele a csopoprtba, esetleg szembemegy azzal, amivel a csoport magát definiálja (pl. sportolók közt a kövér, rosszul mozgó kislány). Ha a csoport nem tartja értéknek a toleranciát a mássággal szemben, akkor bizony kigolyózzák maguk közül.
Aztán adott a “másik”, aki “felajánlja magát”, hogy zaklassák. Aki nemcsakhogy nem tud/akar a csoporthoz illeszkedni, de nem képes a másságát hitelesen képviselni. Pl. különbözö testi adottságok (szemüveg, szeplö, túlsúly), amiket a gyerek maga is szégyell, vagy ami miatt bizonytalan. Ha aztán ez miatt csúfolják, nem tudja egy vállrándítással elintézni.
És talán a legfontosabb szereplö a csoportért felelös vezetö (pl. a tanár), akinek leginkább az értékformálásban van szerepe. Az ö lehetösége lenne pl. a másság iránti toleranciát értékként képviselni, a csoportban az értékek megtalálását, egy pozitív, erösitö, támogató jellegü kommunikációt serkenteni, adott esetben ha szükséges a mobbingot szankcionálni. Ha a tanár figyelmetlen/hanyag/nemtörödöm/túlterhelt, vagy ami még rosszabb, beáll a kiközösítés mögé, esetleg maga is gúnyolja a gyereket, akkor gyakorlatilag felhatalmazza/felbújtja a csoportot a kiközösítésre.
A legegyszerübb megoldás kiemelni a bántalmazott gyereket a környezetböl. Sajnos valószinüleg jönni fog a következö, minden résztvevö megtanulja, hogy igen, így kell ezt csinálni. A bántalmazott megtanulja, hogy ö alacsonyabb értékü. A csoport megtanulja, hogy a másság az egy hiba. A tanár pedig, no ezt inkább hagyjuk…. Egy komolyabb megoldáshoz kéne egy egyéni terápia a bántalmazottnak, hogy saját magát jobban el tudja fogadni, ne érezze magát kisebbrendünek. Kéne egy csoportterápia a csoportnak (vagy egy kis nevelés toleranciából), és persze a tanárnak is kéne valami segítség.
Mindez egy társadalomban, ahol utáljuk a pirézeket….
Elég erős számomra, hogy egy ilyen eset után az a tanulság és hozzáfűzni való minden felnőtt részéről, hogy “ezért nem kell bántani senkit”. Nem tudom hány gyereknek kell még meghalnia, hogy ne ilyen félvállról legyintős legyen a reakció mindenkitől. Szegény gyerek pedig “többet nem fog előfordulni”, ergo magát hibáztatja. Csodálatos!
Mert otthon a sok parasztgeci kiskölököt nem sikerült megnevelni.
Itt az a probléma hogy 11 évesen valószínűleg fogalma nincs arról hogy családsegítő meg szociális munkás létezik, és ebben az esetben is tud segíteni, valószínűleg a nagyszülők se tudják.
Iskolapszichológus meg nincs mindenhol, hiába van előírva. Ha véletlenül mégis van, akkor 16 éves kor alatt csak szülői engedéllyel, a szülők rendszeres tájékoztatásával lehet látogatni. Ebben az esetben ez nem probléma, biztos vagyok benne hogy a nagyszülők mindent megtennének a gyerek jóléte érdekében pláne hogy pénzbe se kerül.
De sok hasonló eset van ahol otthon is bántják a gyereket, aki a család basztatása nélkül nem tud segítséghez jutni, mire igen addigra már sok esetben nem elég az iskolapszichológus.
13 comments
>A Bors stábja látogatta meg
Micsoda meglepetés…
> A nagymama azt mondta, reméli, mindenki tanul az esetből, tanárok és diákok egyaránt.
A szomorú valóság az, hogy a diákok szarnak rá (sőt, jót röhögnek most rajta most is), a tanároknak pedig nincs eszköz a kezükben, amivel felléphetnek ellene.
Az iskolai bullying, mindig volt es lesz is sajnos mindenhol, de a kislany miert nem beszelt otthon nagymamaval, hogy bantjak, zaklatjak?
Mama nem latta, hogy szarul van, a kislany nem emlitette, hogy iskolat akar valtani?
A cikk emliti, hogy mar kisvardara jar, ahol sokkal jobb neki. Eddig miert nem jarhatott oda? Vagy mama megtanitotta neki, hogy okos enged szamar szenved es egyeb eletbolcsessegek?
Szornyu ez.
És megvannak-e a zaklatók?
Na szép felnőtt lesz belőlük…olyan szép ner-geci kompatibilis.
Borzasztó szomorú dolog, hogy valakinek 11 évesen idáig el kell jutnia. Szomorú, hogy hány gyerek kell reggel gyomorgörccsel, arra gondolva, hogy megint be kell mennie az iskolába, hányan rettegnek, hány embernek teszik végleg tönkre az életét a zaklatók, hány gyereknek fordul meg a fejében az öngyilkosság.
Az iskolák működését nagyon át kellene alakítani, mert nem normális a jelenlegi állapot az biztos. Ez kivételesen nem csak magyar, hanem világszintű probléma sajnos.
Az empátia teljes hiányáról árulkodó kommentek viszont jól tükrözik a magyar nép állapotát.
Gondolom a gyerekek közti zaklatást még mindig elintézik annyival, hogy 5 percet a fal mellett kell állni az udvaron.
Nagyon szomorú és sajnos egyáltalán nem ritka eset, még ha többségében idáig nem is fajul a dolog. Viszont a kommenteket sem lélekemelő olvasni. Úgy gondolom, hogy ebben az esetben elsősorban az iskolának és a szociális szolgálatoknak (pl. családsegítő) kellett volna fellépnie, a legszomorúbb az egészben az, hogy ezeknél az intézmények még csak feladatuknak sem tartják az ilyesmit, mert hát a gyerekek ilyenek, mit lehet tenni, zárjuk börtönbe a zaklató gyerekeket?
Pedig lennének megoldások, több is.
1. Miféle magyarázat az a tanárok/iskola részéről, hogy nem lehet tenni semmit? A gyökerénél kell elkapni a problémát – ha a tanár szeme láttára zaklatnak valakit, akkor a tanárnak igenis közbe kell lépnie – a zaklatókkal elbeszélgetni, méltányos büntetést alkalmazni, szülőket bevonni, ha ez nem használ, akkor pedig a szociális szolgálatokat, gyermekpszichológust bevonni, végső esetben a gyereket eltanácsolni az iskolából/speciális intézménybe küldeni.
2. Normális családsegítő és gyermekpszichológiai szolgálat, amely elérhető a gyerekek számára. Mind a zaklató(k)nak, mind a kislánynak szüksége lett volna rá, jóval korábban. A magatartásproblémás gyerekekkel (ezt most a zaklatókra írom) foglalkozni kell, megfelelő pszichológus vagy pszichiáter csodákat tehet, + a családokat is segíteni kellene abban, hogy hogyan kezeljenek, neveljenek egy problémás gyereket, mivel sokaknak alapvető ismeretei sincsenek. Az lenne a normális, hogy ha egy tanár nem tud mit kezdeni az ilyen gyerekekkel, akkor tudja hova továbbküldeni, ahol ilyen problémákra szakosodott szakemberek tudnak velük foglalkozni. Így pl. ki lehetne szűrni azokat, akik ténylegesen mentálisan betegek, nekik speciális intézményt találni, a többiek pedig megkaphatnák azt a támogatást, amitől a társadalom hasznos tagjaivá, és nem pl. bűnözővé válhatnak. Egy 11 éves gyerek túl fiatal ahhoz, hogy hibáztatható legyen, simán lehet, hogy maga a zaklató is (családon belüli) erőszak áldozata, ezért viselkedik úgy, ahogy. Ezt a családsegítő feladata lenne felderíteni és a családot a megfelelő megoldáshoz segíteni, legyen az terápia, specializált intézmény, kiemelés a családból, stb.
A kislány oldaláról nézve lehet, hogy ez a kislány is kért volna segítséget, ha tudja, hogy van hova fordulnia. Ehhez képest az iskolapszichológus intézménye mára megszűnt, a családsegítő szolgálatok pedig nem tartják ma Magyarországon problémának az iskolai zaklatást, illetve nem veszik komolyan a gyerekek mentális problémáit. Pl. nekem 14 éves koromban volt egy öngyilkossági kísérletem, amely után felkerestem a családsegítő szolgálat pszichológusát, hogy segítséget kérjek. A beszélgetés során két kérdést tett fel nekem a pszichológus: 1. Ér-e családon belüli fizikai vagy szexuális erőszak; 2. Most épp öngyilkos akarok-e lenni. Miután mindkét kérdésre nem volt a válaszom, azt mondta, hogy jöjjek vissza, ha ez változna, addig nem indokolt, hogy ott legyek. Ennyit erről. És ezt a lehetőséget is úgy kellett kinyomoznom, egy 11 éves kislány (főleg ilyen közegben) valószínűleg még ennyi lehetőséggel sem találkozott. De hát családbarát kormány.
A cikk vége elég érdekes:
> A riportból kiderült még, hogy megvan az esély arra, hogy a kislány felügyeleti jogát elveszik a nagyszülőktől. Annak idején a kislány szüleit nem tartották alkalmasnak a gyereknevelésre, ezért már újszülöttként elvették tőlük, és hamarosan a nagyszülőkhöz került. A történtek azonban mindent megváltoztathatnak, és a kislány anyja már be is adta a követelését a bíróságon.
Szóval a szülők, akiktől azelőtt elvették a gyereket mielőtt nevelhették volna meg egyáltalán nem tartották alkalmasnak őket, egy ilyen eset után vissza akarják kapni? Egy halál közeli trauma után alkalmatlan szülők akarják átvenni a nevelést?
Felsős koromban voltam egy lány osztálytársam, akinek valami baja volt, nem beszélt egyáltalán. Sokat gúnyoltuk érte, talán csak akkor vettük észre magunkat, amikor egyszer elsírta magát. A mai napig se értem, hogy miért voltunk ekkora pöcsfejek, bele se gondoltunk, hogy megvan az oka, amiért ilyen. Egyetlen jóindulatú lány védte csak, a többi osztálytárs vagy nem szólt, vagy a gúnyolók közé állt. Tudom, hogy legszívesebben fejbe rúgtatok volna, én is azt tenném az akkori önmagammal. De elgondolkodtam rajta, hogy talán csak egy felnőtt kellett volna, aki normális hangon, nem lecseszve, megmagyarázta volna nekünk, hogy nem szabad bántani, ne legyünk ilyenek, mert nehéz neki stb. Persze a felnőttek is túlságosan el vannak foglalva, hogy odafigyeljenek. Szar a világ emberek, próbáljatok tenni, hogy jobb legyen…
Az az igazság, hogy aki másokat zaklat az otthonról merít. A gyerek a szülő tükre. Egyszer a fiamat leköpte az egyik csemete a suliban, felhívtam az anyukát erre azt mondta nekem, “Csak nem gondolod, hogy erre tanitjuk?”… igazából nem gondolom, hogy erre tanítják…viszont nem is tanítják az ellentétjére sem. Szülői mulasztás, hogy zaklatóvá válik a gyerek.
Elöre bocsátom, nem leszek népszerü. Nehéz dolog ez a mobbing meg a csoportdinamika.
Adott ugyebár egy csoport, akik ha nem is köbe vésve, de megalkotják a saját belsö szabályaikat, és ezek nagyjából eldöntik azt is, hogy hogyan viszonyulnak a mássághoz. Valakihez, aki nem illik bele a csopoprtba, esetleg szembemegy azzal, amivel a csoport magát definiálja (pl. sportolók közt a kövér, rosszul mozgó kislány). Ha a csoport nem tartja értéknek a toleranciát a mássággal szemben, akkor bizony kigolyózzák maguk közül.
Aztán adott a “másik”, aki “felajánlja magát”, hogy zaklassák. Aki nemcsakhogy nem tud/akar a csoporthoz illeszkedni, de nem képes a másságát hitelesen képviselni. Pl. különbözö testi adottságok (szemüveg, szeplö, túlsúly), amiket a gyerek maga is szégyell, vagy ami miatt bizonytalan. Ha aztán ez miatt csúfolják, nem tudja egy vállrándítással elintézni.
És talán a legfontosabb szereplö a csoportért felelös vezetö (pl. a tanár), akinek leginkább az értékformálásban van szerepe. Az ö lehetösége lenne pl. a másság iránti toleranciát értékként képviselni, a csoportban az értékek megtalálását, egy pozitív, erösitö, támogató jellegü kommunikációt serkenteni, adott esetben ha szükséges a mobbingot szankcionálni. Ha a tanár figyelmetlen/hanyag/nemtörödöm/túlterhelt, vagy ami még rosszabb, beáll a kiközösítés mögé, esetleg maga is gúnyolja a gyereket, akkor gyakorlatilag felhatalmazza/felbújtja a csoportot a kiközösítésre.
A legegyszerübb megoldás kiemelni a bántalmazott gyereket a környezetböl. Sajnos valószinüleg jönni fog a következö, minden résztvevö megtanulja, hogy igen, így kell ezt csinálni. A bántalmazott megtanulja, hogy ö alacsonyabb értékü. A csoport megtanulja, hogy a másság az egy hiba. A tanár pedig, no ezt inkább hagyjuk…. Egy komolyabb megoldáshoz kéne egy egyéni terápia a bántalmazottnak, hogy saját magát jobban el tudja fogadni, ne érezze magát kisebbrendünek. Kéne egy csoportterápia a csoportnak (vagy egy kis nevelés toleranciából), és persze a tanárnak is kéne valami segítség.
Mindez egy társadalomban, ahol utáljuk a pirézeket….
Elég erős számomra, hogy egy ilyen eset után az a tanulság és hozzáfűzni való minden felnőtt részéről, hogy “ezért nem kell bántani senkit”. Nem tudom hány gyereknek kell még meghalnia, hogy ne ilyen félvállról legyintős legyen a reakció mindenkitől. Szegény gyerek pedig “többet nem fog előfordulni”, ergo magát hibáztatja. Csodálatos!
Mert otthon a sok parasztgeci kiskölököt nem sikerült megnevelni.
Itt az a probléma hogy 11 évesen valószínűleg fogalma nincs arról hogy családsegítő meg szociális munkás létezik, és ebben az esetben is tud segíteni, valószínűleg a nagyszülők se tudják.
Iskolapszichológus meg nincs mindenhol, hiába van előírva. Ha véletlenül mégis van, akkor 16 éves kor alatt csak szülői engedéllyel, a szülők rendszeres tájékoztatásával lehet látogatni. Ebben az esetben ez nem probléma, biztos vagyok benne hogy a nagyszülők mindent megtennének a gyerek jóléte érdekében pláne hogy pénzbe se kerül.
De sok hasonló eset van ahol otthon is bántják a gyereket, aki a család basztatása nélkül nem tud segítséghez jutni, mire igen addigra már sok esetben nem elég az iskolapszichológus.