Az egész interjúból süt ez a nagyképű aktivista attitűdje a kiscsajnak. Remélem pofára esés lesz neki.
Kurvafaszom iskolám picsára szét lesz perelve a gecibe. – nyilatkozta Lili
Kár érte, jó ügynök volt…
És ha már ott van írjon oda is egy verset
Tipik penzehes geci ugyved. Vki elhiszi ezt h szerencsetlen kiscsaj felebredt almabol h o most mar pedig beperli? Valszeg ezek a taszosok lattak h jo lesz ebbol a zseton aztan behuzzak a skalpot. Siman egy becsuletsertes/ragalmazzassal feljelentik, vagy valami hasonlo. remelem eltudjak szamolni az uti koltseget. Sikerdijat is szamoljatok fel meg serelem dijat meg minden dijat. Szamlat ne felejtsetek kiallitani. Johet a downvote.
Remélem be is zárják a Nagy Lajost. Fasznak kell még egy vallásos iskola ahol ezeket a gyönyörű horogkeresztény értékeket terjesztik.
Nehéz szavakba öntenem, mennyire fáj ez az ügy. Egyrészt, hogy meg lehet tenni ezt egy diákkal, ami történt. Annak örülök, hogy P.Lili erős, mert ha nem így lenne, simán az öngyilkosságba kergethetett volna egy tinédzsert ez a procedúra.
A személyesebb része, hogy az iskolaigazgatót ismerem közelről és személyesen. Korábban nagyon felnéztem rá. Ennek okán abszolút nem ezt vártam tőle. Ez is fáj. És hogy 1-2 héttel az eset előtt beszélgettünk, ő maga is mondta, mennyire nehéz helyzetben van az iskola pedagógusok szempontjából, nincs megfelelő utánpótlás, stb-stb. Hát valaki kiállt értük, de lám, nem tetszett nekik a stílus, de leginkább a kockázat. Azóta nem beszéltem vele, szeretnék, de egyelőre nem tudnék asszertív lenni.
Szurkolok neki, abszolút jogosnak érzem.
Az, hogy az iskolája anno menesztette őt egy iskolán kívüli viselkedése miatt, amivel épp közvetve az iskolájának (is) szeretett volna segíteni, az nonszensz.
Mondott pár csúnya szót – na és? Attól még lehetett kurvára igaza.
Két hónapja nem kapok választ a Telextől az e-mailemre amiben arról érdeklődöm, hogy mégis melyik univerzumban tekinthető hírnek az, hogy egy 18 éves kiscsaj iskolát vált? Szegény ördög a hazai ellenzéki szekta aktuális hőse még pár hónapig, készül még vele pár 444 interjú, aztán mehet a lecsóba…
Amúgy jelzem h túl lett tolva a káromkodás ezert az ellenzékiek értelmesebbik resze nem tudott azonosulni a beszéddel. Ha csak egy maximum ketszer használt volna obszcén kifejezéseket talán ennek a pernek lenne értelme. De jelenleg ez a legnagyobb faszsag amit szegény lány csinálhat magával, ha nyer(nem fog) kussol majd a nermedia nem lesz konkretan semmi, egy fb bejegyzésen kivul, ha veszít (és mo. biztos azt fog) azon fog csamcsogni egy ország egybites tábora fel-1 evig h mekkora gyökér, és sajnos igazuk is lesz. Érettségi előtt egy ilyen mindenkeppen vesztes szituációba belemenni, raadasul úgy h nem támogat meg a maradványellenzék nagyobb része sem hatalmas öngól. Szegény lány sorba all a faszert, de remelem nem fog csodálkozni amikor valakitől meg is kapja 🙁
Tudom én vagyok a hülye, mégis mire számítottam, de olvastam a Mandiner Facebook bejegyzésénél a kommenteket. Brutális a gyűlölet ami ott van. Néha úgy érzem a boomereink legszívesebben kiirtanának minket. Keresztény embereknek nyoma sincs az országban.
12 comments
Remélem meg is nyeri.