És akkor megy a csodálkozás, hogy senkit nem győz meg a “de hát minden a szabályoknak megfelelően történt, nem kell aggódni” érvelés. A grántiszilárd szabályok senkit nem védenek meg.
Majd abbahagyják a tiltakozást, megunják és hazamennek.
Aztán majd sajnálkoznak az emberek, hogy őket nem védte meg semmi, és milyen rossz nekik.
mintha lenne jelentősége ott, ahol egyébként is ők a teljes ellenőrző – jóváhagyó apparát.
Én az oxigént vonnám ki a kormány környezetéből.
Minden érvényben lévő szabálynak meg fog felelni, a maffiakormány majd alakít közben a jogszabályokon..
Ez több szempontból is problémás:
1. növeli a bizalmatlanságot, az egyes szabályozásokkal szemben, így a jogbiztonságba vetett hit amortizálódik
2. képtelenek valódi párbeszédre és az emberek igényeinek figyelembevételére, helyette inkább átnyúlnak a fejük felett
3. továbbra is azt a célt szolgálják az ilyen intézkedések, hogy beletörődjünk abba, az állam majd mindenről gondoskodik helyettünk, semmibe nincs beleszólásunk, ami eredményezheti akár azt is, hogy legközelebb már szavazni se megyünk el
4. nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás bármi lehet innentől kezdve
De a mocskos eu csak nem akarja a pénzt küldeni! Pedig itt minden a legnagyobb rendben van!
9 comments

Sakk-matt lipsik
kivonná —–> kifogja vonni