Szerintetek az ilyen eseteket meglehet előzni,ha mondjuk pszichológushoz fordulnak az emberek amikor öngyilkossági gondolatai támadnak? Nekem a családomnak közvetlen családtagjaim közül az apám és a nagyapám is öngyilkos lett. Úgy érzem én is hajlamos vagyok rá de igazából nem rólam szól ez,hanem inkább az érdekel ti mit gondoltok az ilyen esetekről? Szerintetek mivel lehet segíteni a depressziós ismerősökön, családtagokon?
41 comments
fabri coelho: szerintem a mai fiatalok hihetetlenül gyorsan “válnak” felnőtté, legalábbis ezt hiszik. a tinédzser kor, mint olyan teljesen kimarad a számukra, és már az első nagyobb kudarc padlóra küldi őket.
konklúzió? az nincs, ezért sok minden felelős, én leginkább a szociális interakciók teljes hiánya körül keresném a probléma gyökerét
*Borsonline – Bors Szórakoztató Napilap*
(X) Doubt
Mivel lehet egy depresszióson segíteni? Csak azt tehetjük, hogy teljesen mellette vagyunk, meghallgatjuk, és támogatjuk amiben csak tudjuk, pl.: Segítünk neki terapeutát keresni, elkísérjük hozzá, stb.
Ezért is fontos szerintem, hogy a mentális betegségek, az öngyilkosság, és az öngyilkos gondolatok ne számítsanak tabu témának.
Ezek rengeteg embert érintenek, épp ezért lenne jó az ha nyíltan beszélhetnénk róluk, és, hogy senkinek se kelljen félnie a megbélyegzéstől ha kiderül, hogy szakemberhez jár, mert ebbe nincs semmi szégyen.
Sokaknak vannak öngyilkos gondolatai, de ettől senki se kevésbé értékes, csupán most egy szakaszba került az élete ahol a padlón van és nem látja a kiutat.
Sajnos az az ország vagyunk ahol az alkoholizmust elfogadják, a terápiát pedig megvetik.
Nekem az első gondolatom a kérdésednél az volt, amikor még nem olvastam a bevezetőt, hogy biztos volt a lány környezetében más öngyilkos is. Sajnos ilyenkor sokkal könnyebben megtörténik ez, ha van egy ilyen minta. Látom, neked is. Egyébként nekem is több családtagom öngyilkos lett, közeli is, a szomszédunk is.. Fontos szerintem, hogy az öngyilkosságot, mint bármire megoldást iktasd ki a fejedből. Ne legyen opció az, hogy most nagyon rossz és mi jön/mi jöhet ezután, az öngyilkosság? Nem, NEM! Ilyen lehetőség nincs, ez nem fordulhat elő. Meglepve tapasztaltam fiatal felnőttként, hogy más velem egykorúaknak ez abszolút nincs a fejében. Ez teljesen az én laikus tanácsom, nekem ez segített, ezt tudatosítani.
“modell szépségű lány”
Mennyire releváns egy öngyilkosságnál az áldozat kinézete? Miért kell ezt beleírni a címbe?
Ez a lány nem szimplán depressziós volt, hanem. Borderlineos. Egy zárt borderline csoportban régóta aktív volt amiben én is és nagyon küzdött a betegségevel, járt szakemberhez, szedett gyógyszert. De sajnos ennek a betegségnek az egyik legnagyobb az öngyilkossági rátája a mentális betegségek közül. Mint Borderlineos, nem csodálom. Piszok nehéz együtt élni vele normálisan.
A csoportban kiirt egy segitsegkérést órákkal előtte és sokan próbáltak neki segíteni ott rögtön, de már csak a halálhírét kaptuk meg.
Egy depressziós ember borzasztó mélyen van, tényleg semmi kiutat nem lát abból, amiben benne van. Egy nagyon jó szakember biztos, hogy nagyon sokat tud segíteni, hangsúlyozom, hogy egy NAGYON JÓ szakember. Viszont, társadalmilag sajnos a mentális betegségek a mai napig nem igazán vannak betegségként kezelve, ami pl. egy depressziós embernél csak szégyent generál, mert tudja, hogy az emberek többsége nem hogy segíteni nem fog neki, de még cimkézni is fogják, hogy “lusta”, “nem is akar változtatni”, “belekényelmesedik a rosszba”, és stb. Egy depressziós ember szenved, mert nem tudja, hogy változtasson, pedig szeretne. Egy depressziós ember nem tud egyedül kimászni abból, amiben van. Egy depressziós embernek segítségre és támogatásra van szüksége mert a depressziós ember magányos. Beszűkül a látótere, és olyan mintha lenne a szemén egy fekete szűrő. Segíteni egy depressziós emberen nagyon nehéz, főleg ha nem hamozzáértő az ember, de meghallgatni, érdeklődni felőle és olvasni a jelekből, hogy ténylegesen hogy érzi magát csak egy kicsi odafigyelést igényel.
Az első és talán a legfontosabb dolog, ami a gyógyuláshoz vezet az az, hogy belássuk, hogy segítségre van szükségünk, ami persze iszonyú nehéz. Nagyon jó antidepresszánsok léteznek már, ami nyilván csak tüneti kezelés, de sokszor elég ahhoz, hogy levegye a negatív szűrőt a szemünkről, és ezáltal további lépéseket tegyünk magunkért. Emellett elengedhetetlen a hosszadalmas, sokszor fájdalmas terápia, de hozzáértő, jó szakemberrel talán ez az egyetlen módja annak, hogy ne csak tünetileg legyen kezelve a depresszió.
A családon belüli totális elidegenedés, az alapvető kommunikáció hiánya, a problémák szőnyeg alá söprése, és mèg lehetne folytatni. Amikor leülünk egy étterembe mindig körbenézek és évek óta az megy, hogy megérkezik egy család és a rendelés felvétele után mindenki merül a telefonjába és pörgetik azt a szart ahelyett, hogy beszélgetnének, a pelenkás gyerek elé is beteszik a táblagépet mert addig is csendben van. Biztos, hogy ugyanez megy otthon is, TV előtt.
Van egy jóbarátom, középiskolai tanár alapítványi iskolában. Azt mondja, hogy a covid miatti bezártság miatt olyan tinik roppantak meg érzelmileg, akiknek azelőtt semmi bajuk sem volt. Az állami oktatásból átjelentkezettek már attól felvidulnak, hogy egy tanár a nevükön(!) szólítja meg őket. Senki ès semmilyen intézmény nem foglalkozik a tinédzserekkel, mély kapcsolatot, netalántán közösséget csak kevesen találnak. Ez a barátom szervez jógaóràkat, de általában átmegy az egész egy nagy beszélgetésbe, ahol bizony nem egyszer előkerül az öngyilkossàg témája, de főként a lelki nyomorról esik szó.
A legtöbb esetben nem kellene pszichológus nekik, csak az , hogy valaki odafigyeljen rájuk.
Gondolom népszerűtlen vélemény lesz, de nem baj. Az hogy beszélgetünk a másikkal róla, az szerintem nem kifejezetten segítség, csak időhúzás. Sőt, engem az ilyen beszélgetések nagy részénél kifejezetten fel is szoktak idegesíteni, mert az emberek 99%-a a szentimentális coelhot idéző közhelyeken kívül nem képesek mást kipréselni magukból.
A másik meg az, hogy mindenki úgy dobálózik a terápiával, pszichológussal és gyógyszerezéssel, mintha ingyen lennének. Biztos vagyok benne, hogy ha az ember talál egy nagyon jó szakembert, az drága, de minden pénzt megér. Ellenben én megjártam már 3 idiótát is több 10ezrekért.
Amit a saját tapasztalataimból le tudok szűrni, mint probléma az az, hogy a társadalom jelentős része nem tudja hova tenni a mentális betegségeket. Nem ismerik a depressziót, az alkoholista csak kicsit sokat iszik, akik már olyan szinten van, hogy pszichológiailag kezelt az is csak ‘bolond’. Nagyanyámnak én magyaráztam el, hogy mi is a skizofrénia, ami a fiának (azaz a nagybátyámnak) fiatal kora óta diagnosztizálva volt, de senki nem mondta el az anyának, hogy ez mivel is jár. Szedje a gyószereket és kész. Aztán amikor egyszer csak nem szedte a gyógyszert akkor jöttek a bajok. Ugyan így senki nem követte le, hogy a nagyapám öngyilkossága mi miatt volt, ez milyen gondokat okozott a gyerekeknél. Mennyi pszichológiai betegség öröklődhetet, mennyit erősödhettek az ezekre hajlamosító tényezők az ilyen családi feldolgozatlan traumák miatt.
A másik amikor azt láttam, hogy a fenti lányhoz hasonlóan bordenlineal diagnosztizált lány ismerősöm öngyilkossági kísérlet, mentő, kórház kör után, másnap ki lett engedve és csak rajta és a baráti társaságán múlt, hogy a kocsmába megy-e tovább piálni, vagy a pszichológusához kezelni a dolgot.
Itthon a rendszer elengedi a mentális betegek kezét az esetek túlnyomó többségében, ha egyáltalán valaha megfogta.
Kövezzetek meg de szerintem az alapvetően autoriter, hierarchikus társadalmunkon kellene változtatni, komolyan, intuitív módon kellene azt éreztetnunk egymással hogy “lehetsz önmagad” hogy elfogadlak, tiszteletben tartalak mert az embertarsam vagy
csodálatos dolognak tartom, hogy a cikk headlineja annyit tudott kiemelni, hogy ” modellszepsegu ” volt az aldozat, igazabol csak ennyit tudott felmutatni es csakis a szep embereket kell sajnali ugyebar /s
Hát ha most úgy bárkiről beszélünk általánosságban, akkor azt mondanám hogy a társadalmi befogadó képesség, és nem a kirekesztés, elidegenítés, csúfolkodás meg a “kit érdekel ki ez meg mivan vele” történne. Csak nézz végig a hozzászólásokon…
Mivel akadályozhatók meg az ilyen kattintásvadász pofátlan “cikkek”, amihez egyébként senkinek semmi köze?
Elképzeltem, ahogy az írónak a lelki szemei előtt lebegett az irományért járó jutalék miközben írta ezt.
Fundamentális probléma, hogy a boomerek áldozatos munkája elvette a klasszikus értelmét az ember életének, így mindenki egy kártyavár stabilitásával rendelkező kis hazugságba menekült, ahol egy kis hiba, változtatás teljesen tönkre tud tenni mindent. Akinek van hajlama arra, hogy ettől depressziós legyen, az az is lesz, és extrém esetekben akár ez is megtörténhet.
Megakadályozni nem lehet, mert nem tudunk az eutanázián kívül semmit, ami visszaadja a tulajdon, stabilitás, karrier, kiszámítható gazdasági helyzet és tervezhető élet lehetőségét. Amíg ráncos, eres, májfoltos markokkal permanensen ki van tekerve minden fiatal kezéből az ok az életre, addig egyre többen fognak úgy dönteni, hogy nincs miért tovább csinálni.
Ahelyett, hogy próbálnánk hazudni egymásnak és haszontalan frázisokat puffogtatni a problémákra, őszinték lennénk, és segítenénk egymásnak megérteni, elfogadni és kezelni a helyzetet, akkor elkerülhető lenne. De ahhoz az kéne, hogy először magunkkal legyünk őszinték, és ne féljünk beazonosítani és kimondani a problémákat. Mindannyian felelosek vagyunk azért, hogy helyt álljunk ebben.
Nekem sajnos már több ismerősöm, köztük az egyik legjobb gyerekkori barátom is öngyilkos lett. Nála ugyan voltak jelek, de egy erős macsó férfi volt, és mindenki evidensnek vette, hogy elbírja a terheket. Engem nagyon tacsra tett a hiánya és a felelőség súlya, mert többször is keresett, de nagyon elfoglalt voltam, és mindig csúszott a dolog.
Elmentem pszichológushoz, hogy jobban értsem ezt, és erre jutottam:
– Ha sokan tudnak egy problémáról, akkor megoszlik a felelőség és csökken az esélye, hogy valaki valóban közbeavatkozzon. (Egy ismerősömet már sikerült így visszarántanom, a családja és a közeli baráti körre nem merte kihívni rá a mentőket napokig, éppen ezért? nekem kellet, pedig akkor láttam őt harmadszor)
– Nem az ő döntése, hanem a depresszió okozta torz filteren kikövetkeztetett lehetőség a fájdalom enyhítésére Az “ez az ő döntése volt, nem tudtuk megfékezni” ez az itt maradtak relativizálása, ha ezt a narratívát választjuk, elmarad a Lesson Learned, ami mentén a következő megakadályozható. (Az öngyilkosok nagy arányának a családjában, baráti körében már volt hasonló este, ez a borzalom újra termeli magát)
Már itt is volt erről szó: https://www.reddit.com/r/hungary/comments/xgi2ln/%C3%B6ngyilkoss%C3%A1gok_az_ismer%C5%91si_k%C3%B6rben/?utm_source=share&utm_medium=ios_app&utm_name=iossmf
“Modell szépségű lány”
Köszi, akartam is kérdezni…
Először is szerintem fontos lenne, hogy ne csak a súlyos helyzetekre legyen terve és módszere a társadalomnak. Ez olyan, mintha csak akkor akarnánk tudni, mi a teendő, amikor már lángol az egész ház, az első kipattant szikrát meg tétlenül nézzük.
Szóval, először is elérhetőbb, megfizethetőbb terápia kéne. Kurvára nem okés az itthoni átlagkereset mellett, hogy havi 50-160.000-be kerül a mentális egészséged (területtől, módszertől, gyakoriságtól függően), ha eredményt is akarsz elérni. Főleg, hogy számtalan súlyos problémával küzdő ember nem funkcionál eléggé ahhoz, hogy megkeressen annyit, amiből a számlákra, a terápiára meg az esetleges gyógyszerekre kell, azt meg hadd ne fejtsem ki, mennyire körülményes az, ha esetleg egy délelőttös vagy bentfekvős folyamaton kell végigmenned.
Másodszor, elérhetővé kéne tenni a terápiával, pszichoterápiás kezelésekkel kapcsolatos információkat. Jelenleg ezeket kézről kézre adogatjuk egymás között, és ahhoz is előbb el kell jutni egy olyan közösségbe, amelyik nem a növényi olajokat csepegteti a vizébe meg eljár thétaoldásra. Jó lenne egy szabadon elérhető, informatív platform, ami kifejti minden terápiás módszer tulajdonságait és hogy milyen jellegű problémákra ajánlott. Jó lenne, ha az emberek megtanulnák, mi alapján szűrjék ki nem csak a számukra nem hatékony módszereket, de az alulképzetteket és a sarlatánokat is. Például nem tudom, hány éve foglalkoztam ezzel a témával, mire szembejött velem a “traumaértesült” jelző.
Harmadszor, tök jó lenne, ha az embereknek lenne egy elképzelése arról, mi történik egy terápián, mert az a szociális stigma még mindig, hogy vagy beszélgetsz vagy azonnal feltárod a lelked legmélyebb bugyrait és csak mélyebbre fog taszítani az egész. Ha én nem akadok rá David McPhee-re Quorán (egy klinikai szakpszichológus, elsősorban gyerekekkel foglalkozik, baromi jó sztorijai vannak), soha nem tanulom meg, hogy minden apró érzelmi rezdülésedet érdemes megosztanod a terapeutáddal, mert megerősödik a bizalom közöttetek, de az is lehet, hogy ebből fogtok összerakni valami nagyobb képet a lelkiállapotodról. És nagyon fontos lenne, hogy ilyen David McPhee-ket lássunk és hallgassunk a Csernusok helyett.
Aztán, a gyógyszerekről. Itt is sok a stigma és a rossz szokás. Kurva jó lenne, ha kapna egy update-et a társadalom a gyógyszerekről, mert sokan azt gondolják, hogy van a Xanax, ha ideges vagy, meg a Rivotril, ha instabil, aztán az utóbbi vagy segít vagy még jobban kicsinál.
Ha ezeket a stabil alapokat le lehetne fektetni, akkor azt gondolom, hogy sokkal több ember kapna időben hatékony segítséget, és sokkal kevesebb ház állna lángokban, mint most. Mert persze, van hogy sajnos minden erőfeszítés, segítség ellenére a másik szenved és ne adj’ Isten megtörténik a legrosszabb végkimenetel. Ahogy ezzel a szegény lánnyal is történt. Itt hoznám vissza azt a gondolatomat, hogy néha az lenne a leghatékonyabb, ha kiszakadnál a mókuskerékből, de nem megoldható. A bentfekvéses ellátásra is kéne egy rohadt nagy reform, ami biztosítja, hogy a páciens nem a megélhetését kockáztatja azzal, ha akár fél évre elvonul valahova. Illetve, fontos lenne, hogy a bent töltött idő alatt egy idő után a társadalomba való visszaintegrálódásban is segítenék a pácienseket, hogy ne az legyen, hogy fél évig gyógyul, nyugi, majd visszayeetelik a mókuskerékbe, és oldja meg magának onnantól kezdve.
Nekem ennyi a gondolatom, de biztosan sokkal hosszabb a teendők listája ebben a kérdésben. 🙁
Szerintem nem mindig. Most a saját példám fogom hozni, hogy megmutassam néha mindenki mindent megtesz mégsem elég. Harmadik alkalommal szedek gyógyszert (2 fajtát szedtem), háromszor voltam korházba, 2 éve járok pszichológushoz, mégis állandóan visszaestem. Sosem értem el többet mint néhány hónapnyi, átmeneti jóllét. Szerintem ha én is hasonlóképpen döntenék senkit sem lepne meg…sajnos néha hiába tesznek meg mindent, az sem elég.
Nekem is volt a csalàdban öngyilkosság, és sajnos skizofrénia is. Nagyon sokat szorongok nehogy örököljem ezt a betegséget és depresszióm is van. Remélem sose jutok el idàig hogy ilyet tegyek. Küzdök ahogy csak tudok mert sok a negativ gondolatom
Nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy ha fel is ismerik nincsenek jól akkor pszichológushoz forduljanak. Anyagilag igen megterhelő..
Nem “csak” depressziós volt, hanem borderline személyiségzavarral küzdött.
…és Alexandrának hívták.
Van, amikor nem lehet megakadályozni. A depresszió egy nagyon mocskos betegség, ami teljesen át tudja alakítani az agyat… Mindenre kihatással van: az érzelmekre, a kognícióra, az evésre, alvásra, szexuális életre. Borzalmas. Az ember ebben az állapotban nem tud szomorú, boldog, izgatott lenni, hanem egyszerűen semmit sem képes érezni. Bárcsak lehetne segíteni, de néha még a gyógyszer sem megoldás, annyira beszűkül az ember tudata, átformálódik a gondolkodása. Nem azért, mert ezt akarja, hanem mert ez történik vele, legtöbbször úgy, hogy észre sem veszi, mennyire mélyre került. Én is érintett vagyok ebben a betegségben, és soha, egyszer sem vágytam arra, hogy jobban legyek, csak arra, hogy megszűnjek létezni. Nem azért, mert nem akarok jobban lenni, hanem mert nem tudok akarni. Van, akinél nem ennyire súlyos, de nálam így volt/van, és valószínűleg ennél a lánynál is.
Egyébként legszívesebben letiltanám a kommentelési lehetőséget az ilyen szennylapok alatt, olyan mértékű okoskodást lehet olvasni azoktól, akik szerint gyáva, önző volt ez a szegény lány. Olyanokat írnak, hogy “nem elmenekülni kellene, hanem segítséget kérni és szembeszállni a problémákkal…” Aki ilyet ír, fogadok, hogy soha nem szenvedett még klinikai depressziótól, mert fogalma nincs a lényegéről, magyarul arról, hogy ez konkrétan az agy betegsége, és semmi köze a szomorúsághoz, még csak nem is hasonlít rá.
Edit: typo
A tarsadalom szet van hullva. Izolacio, elmaganyosodas eleg jellemzo. Ez resze szerintem az agendanak.
Szerintem a megtarto, mely emberi kapcsolatok, szeretetteljes odafigyelo kozeg lehet a megtarto ero nehez lelkiallapotokban. Elvegre tarsas lenyek vagyunk.
Az mas kerdes, hogy pont a minosegi kapcsolatok megteremtese a legnehezebb manapsag.
Ha tényleg odafigyelünk egymásra.
Nekem is érik már egy öngyilkosság egy megoldatlan egészségügyi dolog miatt ami romba dönti az életemet és még szenvedek is vele. Segített volna mondjuk ha a az orvos nem küld el azzal hogy jól vagyok és ne keressem, úgy hogy közben műszerekkel mérhetően nem vagyok jól :/ az hogy ez aztán mit okoz, az meg főleg nem az ő dolga, csak húzzak onnan ha negatívak lettek azok a leleteim amire tippelt hogy az lehet.
Szomorú.
Már több mint 5 óra telt el hogy úgy hogy a kutya sem fogja ezt olvasni vagy vote-olni de mind1.
Valaki azt írta hogy a beszélgetések csak rontanak a helyzeten (kivéve ha egy nagyon hozzáértő specialistával vannak) és sajnos nem vagyok meglepődve. Az az igazság hogy szerintem sok Depressziós személynél még az a hozzáértő specialista sem elég. A sok bajom mellett beszélgettem a terapeutámmal egyszer az élet értelmetlenségéről, és egész jó dolgokat mondott, meg mondta hogy amiről beszélek az kicsit Madáchtól az ember tragédiájára emlékeztette, amit egyébként utánna először halgattam meg, de mondom tehát vannak olyan depressziós emberek akiket nem igazán lehet rávenni hogy az életnek van logikailag értelme.
De várj.
Pl. én elmondtam hogy logikailag csak az ösztön fűt minket hogy éljünk, és még csak szabad akaratunk sincs mert pl. erre is voltak tanulmányok (Free Will – Sam Harris), és hogy mennyire menekül az emberiség a vallásba stb. stb. Sajnos valószínüleg ezeket egy depressziós ember is tudja, mivel nagyon sokat tűnödött ezeken, és az az ember aki beszél egy depressziós emberrel mivel nem gondolkozott el ezeken a dolgokon nagyon közhelyesnek, butának tűnhet a depressziós embernek. Ez okozza ezt a kihabarodottságot.
És egyébként a végek végén tényleg nincs az életnek célja logikailag. Tényleg csak azt ösztönök vezérelnek bennünket és ezek az ösztönök állítanak meg minket hogy kárt tegyünk magunkban.
De az a véleményem hogy érzelmileg kell az embernek jól éreznie magát a bőrében. Úgy értem gondolj bele, nagyon sok olyan másik ember van aki tudja hogy a vallás baromság és az életnek nincs értelme, mégis jól érzik magukat és nem akarnak maguknak ártani. Alapvetően **nem az élet értemetlenségéről szerzett tudás okozza az öngyilkossági vágyat**. Ez csak egy tünet.
Szerintem a végek végén meg kell oldania annak a Depressziós embernek, hogy jól érezze magát a bőrében, és ezt azért nem tudja megtenni mert áll a depresszió mögött valami. Szerintem a legtöbb embernek nem csak szimplán klinikai depressziója van, hanem van valami ami szarrá teszi az életét és a depresszió az inkább csak egy logikai konkluzió ettől fogva. Ez lehet persze “valós” dolog mint egy szar élethelyzet, de én itt pl. olyanokra gondolok akik Borderline személyiségzavarral küszködnek és a depressziós időszak jött el a mánia után, vagy ADHD-val és emiatt inkompetesnek érzik magukat, vagy lehet hogy kevés az osztrogén/tesztoszteron a szervezetükben (pajzsmirigy hibák miatt) és szarul érzik magukat.
Sokszor mondom hogy szerintem mert tényleg nem tudom a választ, de azt gondolom hogy ha a depressziós ember ebbe a kategóriába tartozik amit a fenti paragráfusba leírtam, akkor semennyi beszélgetés akármilyen különlegesen jó specialistával nem fog hosszútávon segíteni. Válaszok kellenek hogy mi lapul a depresszió alatt, és persze ez mind sokkal jobb és távol áll azoktól a beszélgetésektől a barátaiddal-szüleiddel hogy “mindenki néha szomorú”.
jaj do imádom hogy odaírták, hogy milyen szép azért hogy többen elolvassák
Egyébként én latasbol ismertem a lányt, az egyik pékségben dolgozott Nagykőrösön, és senki, de senki meg nem mondta volna, hogy baj van. Szerintem, amíg az ember maga nem jut el arra a szintre, hogy segítséget kérjen, addig nagyon nagyon nehéz ezt észrevenni, es segíteni.
Ha tudnám, hogy mivel lenne megakadályozható, akkor nem gondolnék hetek óta (újra, hosszú idő után) az öngy!lk0ss@gra.
Ezen felül nem csak a negatívat látnám meg a párkapcsolatomban, nem csak a negatív tulajdonságaimon lógnék és végre felkelnék az ágyból és nem az lenne a rutin, hogy meló, kaja, alvás, alvás, alvás, talán kaja, alvás, meló.
Teljesen megelőzni nem lehet, mindig lesznek emberek, akik nem bírják tovább.
Csökkenteni lehet: destigmatizációval, szociális hálókkal (garantált otthon, étel, ital, fűtés – tudjátok, az alapvető emberi jogok), megértőbb, türelmesebb társadalommal ami nem hajszol a halálodba munkával és elnyomással, legfőképpen pedig valódi társaságokkal, emberekkel akik tényleg szeretnek és támogatnak és elfogadnak, miközben ösztönöznek, hogy javulj lelkileg, emberileg amikor szükséges.
Sok válasz lehet erre a kérdésre, vannak olyan mentális betegségek amiknél még felügyelet mellett is nagyon nehéz “megmenteni” a sorsától valakit. Van ahol pedig elég egy kis odafigyelés is. A depresszió nem feltétlenül fog önygilkosságra késztetni, de természetesen jó ha oda figyelsz magadra, és remélem vannak emberek az életedben akikhez fordulhatsz támogatásért ha úgy érzed szükség van rá.
It’s still a mystery what causes it. For me, it’s hormonal. But most doctors shrug off that it may be hormonal. And I don’t mean serotonine, I feel worse from antidepressants. I mean things like testosterone, estrogen, cortisol, adrenaline etc. and their receptors. For example I feel less depressed from Creatine HCL and Boron.
Sorry for the EN, not native Hungarian.
A depresszio nem valogat, szep vagy nem szep
Az a baj ezzel hogy sajnos az elő jelek nagyon későn jönnek elő, és az emberek nagyon kis százaléka képes észre venni ezeket. Màsrészt az ilyen gondolatokkal élő emberek nagyobbik része nem osztja meg a környezetével ezeket a dolgokat. Az én környezetemben 2 ember volt aki egyik naprol a másikra önszántából távozott. Egyiküket sem ismertem ugy igazan. Csak egy helyen tanultunk. Azóta úgy beszélek az emberekkel hogy ne az én szavam legyen az utolso csepp mert az embereknek olykor csak egy lehellet elég hogy “ugorjanak” hiába mondják el az embereknek hogy forduljanak segitseghez. Kevesen twszik..
Ha valakinek a betegsége olyan formában manifesztálódik (pl. para mániás epizód), hogy mindenképpen be kell vinnie a mentőnek és/vagy a rendőrségnek, akkor önszántán kívül bekerül a rendszerbe és elkezdődhet a pszichoterápia és gyógyszeres kezelés.
Más esetben azonban ha nincs az illetőnek betegségtudata és nem megy el kezelésre, akkor kb. sehogy nem akadályozhatóak meg az ilyen esetek.
Egyáltalán nem vagyok a pszichológia ellen, de a saját családomban tapasztaltak alapján úgy látom, hogy egy komoly depressziót csak gyógyszerrel lehet kezelni.
Lepontozhattok, DE a mozdonyvezeto mit el at? Tonkreteszi az eletet egy ongyilkosjelolt. Volt a csaladban egy masiniszta, aki beleroppant egy ilyen esetbe, rakos lett es sajnos elhunyt. Ott is hatalmas traumak keletkeznek, nem csak az elhunyt csaladjaban….
nagyon szomorú hogy iylenek vannak és elő fordúlnak sajnos a Phiológus sem pedig a pshiiáter nem minden esetben tud segiteni
én sajnos tudom nem vállatak tovább engem sem mondván nincs megoldás hullámzik a hangulatom ha ugy fogja ki valaki és rossz paszban vagyok nehezen fogom vissza magam vagy inkább elmegyek onnan ha nem tudok szátkapom ha nem enged az illető
a pénzügyi és gazdasági helyzet is közre játszik sok ember ideges emiatt családjuk miatt én is ha leeht családomon rokonaimon kivül ha nem muszály nem beszélek nagyon senkivel
Sokan nem is tudják hogy pl létezik olyan hogy TB támogatott pszichológus és pszichiáter.
Én is egyszer eljutottam arra a pontra hogy már az öngyilkosságot láttam egyedüli feloldozásnak mert a mögöttem lévő akkor 23 év az csak traumák sora volt, sikertelenségek, betegségek, magány, bántalmazás, kiközósítesek, stb.
De egyik ismerős segítő kezet nyújtott és adott elerhetoseget körzeti pszichiáterhez.
Nem is tudtam hogy van ilyen. Ott elmeseltem mindent, adott időpontot pszichológushoz, írt fel antidepresszánst, ami egy mankót adott hogy átvészeljem azt az időszakot amíg az életemben rendet és stabilitást tudok teremteni.
Elnyomta az öngyilkossági vágyat, és a negatív érzelmeket, volt végre energiám az olyan dolgokhoz is amikhez a mélypontom körül egyáltalán (lásd olyan alapvető higiéniai dolgok mint hogy a nyári 40 fokos időben ne heti 1x fürödjek, vagy mossak fogat), aki nem járta meg a poklot, nem tudja mekkora szó az hogy kitakarítani a több heti pizzás dobozt és bepenészedett edényeket.
Volt erőm ismerősökkel lógni, új helyekre menni, és szép lassan minden traumát és hozott problémát megoldani szinte. Elköltöztem, munkám lett, egzisztenciám, buliba járok, stb.
Elmúltak a pánikrohamok, derealizációk, és az alvás ciklus is helyre állt, nem sírtam esténként órákig.
Azóta par hetente egy egy nap ha vissza is tér az üresség érzés, de a napjaim jó része vidáman telik, és az életemet koszonhetem a gyógyszernek, és annak hogy ingyen van pszichiáter, mert pénzen nem lett volna rá akkor.
Megnéztem a fb profilját. Kb. egy év óta rendszeresen posztolt az öngyilkossággal kapcsolatos történeteket, posztolt a szomorúságról, depresszióról.
Hogy lehetne megakadalyozni? Nem tudom, de az kurva biztos, hogy ezeket a segelykialtasokat eszre kellett volna venni. Nem az asztalfioknak irt titkos levelben irta le ezeket a gondolatokat, hanem egyertelmu uzenetekként a fb nyilvanos platformjan uvoltotte az ismerosei arcába h nincs jól. Basszameg 😢
“Modell szépségű lány”
Ez körülbelül olyan szöveg, mint a “kétgyerekes anyuka halt meg”.
Úgy látszik egy nő két esetben lehet értékes: ha szép vagy ha gyereke van.