Telex: Szarral bekent fal, hemzsegő poloskák – panaszt tett Schadl György a fogvatartási körülmények miatt

39 comments
  1. “A történet pikantériája, hogy két évvel korábban államtitkárként éppen ő kritizálta a leghangosabban a börtönkártalanítások kifizetését, Völner szerint ugyanis mindenféle mondvacsinált ürüggyel perlik be az államot a fogvatartottak.”

  2. Minek kente be ha zavarja?

    ​

    És még így is jobb körülmények közt van, mint amit érdemelne, remélem gyorsan valaki csicskája lesz bent.

  3. hát mindjárt elsírom magam! annyira megható!

    hát ne haragudj Gyurika, megérdemled! a kilakoltatott, kisemmizett emberek se kerültek jobb körülmények közé főleg ha hajléktalan szállóra repültek!

    nem azt mondom, hogy aki nem fizet annak ne legyen szankció. de a kilakoltatás nagyon undorító, és főleg ami utána történik (adóstól vonják tovább a pénzt – lakását ár alatt átveszik tőle)

  4. Üdvözöllek az igazi Magyarországon. Ti ezt adjátok nekünk. Ja, hogy nagy volt a pofád, és elkenték, és átkerültél a másik oldalra? Hát ez van.

  5. Sch. Gy. 2017 körül még azokon élcelődött sok ember előtt, akik Magyarországon az emberi jogok sárba tiprása és az állam diktatúrába fordulása miatt aggódtak. Akkor még kinevette azokat az embereket, akik ilyenkor melléje állhatnának. Nem kell sajnálni.

  6. Hogy is volt? “Ne bassza már meg a jó ég”, hogy egy būnözõ igényeket támasszon….

  7. Akkor Schadl György uraság még nem hallott a CECOT-ról.

    El kéne oda küldeni nyaralni vagy 1 hétre.

    Úgy is szereti a trópusi országokat. Aztán ha majd visszajön onnan (élve), lehet más véleménnyel lesz a magyar BV-ről.

  8. A magyar börtönök ilyenek, hiába szeretnek egyesek rohadt demagóg módon úgy hivatkozni rájuk, hogy bezzeg az én adómon etetik itatják tartják őket, semmi dolguk, bla bla.
    Katasztrofalis helyzetek vannak odabent. Majd jön a nyár, a pusztult meleg, fürdés csak ritkán, még több bogár, csótány stb. Igazi büntetés ez ennek a manusznak. Nagy pénzeket fizetett ki az állam kártéritésre, de ne legyen illúziók: azokat többnyire nem a fogvatartottak kapták, hanem fogták is le a pénzt egyből: gyerektartas, bűnügyi költség, banki tartozás, közüzemi tartozás, sértettnek kártérítés.

  9. “védencem bűntársa” Ez beismerés? Freud-i elszólás? Vagy gyakori szófordulat az ügyvédeknél?

  10. Schadl ügyvédje, a védő beadványában arról is írt, hogy a nyomozati szakban is érvényes a belső arányosság elve:

    „elfogadhatatlan, hogy amíg >!Védencem bűntársa!<

    változatlanul parlamenti képviselő és az Esztergom feletti ingatlanában szabadon él és intézi ügyeit, addig Védencemet nemcsak hogy letartóztatásban tartják, hanem minden ok nélkül majd öt hónapos letartóztatási idő után magánzárkába helyezik”.

  11. Szegény Gyuri
    nincs több szusi
    csak bólogatsz mintegy b..zi.
    most nem számithat másra
    csak egy kigyúrt cellatásra…
    álj fel fésüld meg magad
    állva kösd be a cipődet
    és felejtsd el a nőket…

  12. Szegény Gyuri
    nincs több szusi
    csak bólogatsz mintegy b..zi.
    most nem számithat másra
    csak egy kigyúrt cellatásra…
    szépen fésüld meg magad
    állva kösd be a cipődet
    és felejtsd el a nőket…

Leave a Reply