Balázs Péter: Ellentétes Magyarország érdekeivel, amit Orbán Viktor a háború és a NATO-bővítés ügyében tesz

9 comments
  1. már kezdtem meglepődni, hogy a színész balipali tett egy 180as fordulót, miután beszopta magát valami jó kis poziba, de aztán mégse

  2. Érdekes kihívás lenne megkeresni azt a pontot, amikor eltűnt az önálló magyar külpolitika. Már Gyurcsányék és szívesen beálltak az orosz érdekek mögé (Nabucco megfúrása és a paksi projekt pl.), mostanra pedig úgy tűnik, Budapesten legfeljebb a diplomáciai fogadások menüsoráról döntenek önállóan.
    A folyamat az elmúlt években gyorsult fel látványosan. Orbánék korábban európai szövetségekben gondolkodtak, egyeseknek beszóltak, másokkal igyekeztek összefogni. De most már nincs senki, akivel összefoghatnának. Az állandó fenyegetőzés és vétózgatás a gyengeség egyértelmű jele, hiszen a tárgyalásos érdekérvényesítésre esélyünk sincsen, miután még a visegrádiakat is jórészt magunk ellen fordítottuk.
    A legjobb példa a svédek, ahol a széljobbnak mondott, bevándorlásellenes SD kormányoz, akikből tökéletes orbáni szövetséges lenne. Ráadásul komoly katonai képességekkel bírnak – ők megvalósították azt a fajta önerőre támaszkodó honvédelmet, amiről a magyar jobboldal száz éve álmodozik. A NATO egyértelműen erősödne velük, ami minden józan számítás szerint a mi érdekünk is. Lenne, ha maradt volna valami a szuverén magyar külpolitikából.

  3. A poén az, hogy még a Fidesz érdekeivel is ellentétes. Magyarországon csak és kizárólag Viki érdekeinek felel meg. A fideszes politikusok mégis követik őt még mindig, mint a birkák.

  4. A bővítés ügyében semmit sem tesz. A bővítés ellenében tesz.

    Magyarország érdeke meg nem számít, azt eddig is telibe szarták. Csak a saját érdekei számítanak.

Leave a Reply