Kevesebben akarják az utcán tartani az autót, mióta fizetőssé tették a lakossági parkolást Józsefvárosban

17 comments
  1. Micsoda meglepetés: ha fizetni kell a parkolásért a lakóknak is, máris kevesebben akarják a közterületen tárolni az autójukat.

    A lakossági fizetős parkolás (2.500 forint/hó) bevezetését követően 16%-kal csökkent az igénylők száma, vélhetően ennyivel kevesebb autót tartanak tehát a VIII. kerületi utcákon.

  2. Ugye, ha elkérik az árát annak, hogy valaki foglalja a közterületet, máris nem annyira akarja foglalni a közterületet. Ingyen persze minden is kéne. Nekem is jól esne, ha kapnék az utcából csak úgy 6 négyzetmétert, tökre jól el tudnék vele lenni.

  3. Egyfelől örülnék, ha a kerületünkben is rendesen megemelnék [XI. kerület, jelenleg 12k/év, és már ezen is megy a háborgás], mert biznék abban, hogy a parkolási helyzet javul.
    Ugyanakkor: az nagyon nem tetszene, hogy azzal, hogy sokan eladják az autójukat, mert ez már nem fér bele a keretbe, azt érnénk el, hogy többen járnak majd a kerületbe autóval, mert úgyis van hely. Azaz: én eladom az autóm, de cserébe nagyobb a forgalom, rosszabb a levegő…
    Azaz nem hiszek abban, hogy könnyebb lenne parkolni. Maximum rövid távon…

    Illetve: jól hangzik, hogy a felszabaduló helyekre lehet majd teraszokat, játszóteret tenni, de amúgy komolyan: ezt hogy képzeljük? Terasz még csak csak [bár eléggé utálnám, ha a házam előtt 2 parkoló autó helyett egy söröző nyitna teraszt], de bármi mást hogy? Leraksz egy hintát? VAgy egy padot az út mellé, mint “közösségi tér”?

    vessük össze: ” Az intézkedés célja, hogy 80-90 százalékra csökkentsék a kerületi parkolóhelyek kihasználtságát, ami tavaly inkább 95 százalék körül volt napközben. ”
    és ” Aki elvesz az autójának 11 négyzetmétert az utcán, oda nem települhet ki a cukrászda, nem játszhatnak ott a gyerekek, nem lehet fa, sem szélesebb járda. Az egyik célunk, hogy felszabadítsuk ezeket a köztereket”

    Akkor mi is a cél, több parkoló vagy több cukrászda?

  4. Nekem ezekkel mindig az a bajom, hogy jo, szivassunk egy reteget, mert ez meg az nem jar, aztan ket poszttal lejebb meg azon megy a haborgas, hogy az ingatlanok milyen dragak es ki vannak akadva, hogy bezzeg regen elerheto volt. El kene donteni, hogy elfogadhato-e hogy egyre tobb minden elerhetetlen sokak szamara ( ingatlan, autozas, akarmi) vagy nem.

  5. Szerintem ez nem egy rossz irány, de azt gondolom, hogy lakásonként 1 parkolóhelyet kellene ingyenesen biztosítani, legyen az akár az utcán, akár a ház alatti parkolóban. Mert bár pesten belül aránylag jó a tömegközlekedés, de néha valóban vannak olyan esetek, amikor kell az autó, ez lehet akár nagybevásárlás, hétvégi vidéki rokonlátogatás vagy bármi más.

    Vidéken pedig nem lehet meglenni kocsi nélkül, annyira kritikán aluli a tömegközlekedés, hiszen az alacsony népsűrűség miatt, sok helyen még a jelenlegi, alacsony járatszámok mellett is üresen vagy 1-2 utassal tesz meg a busz több 10km-t.

    Sokkal inkább a városon kívülről érkezőket kellene rávenni, hogy rakják le a kocsit valamelyik tömegközlekedési eszköz végállomásánál.
    A városban lakókat pedig arra kellene ösztönözni, hogy a kocsi helyett járjanak BKV-val.

  6. Azért az kiderült, hogy a magyar reddit közösség alapvetően tömegközlekedőkből áll. A gond csak az, hogy így itt pont egy ugyan olyan buborék alakul ki, mint a facebookon, ahol meg sok az autós.

  7. Én a kerületben lakom, és utálom ahogy, és amennyit kiszabtak a parkolásért. Ezért:
    1, Személyes nyomorom.
    Eddig hallgattam, hogy milyen utolsó felelőtlen dolog, hogy mindenhova autóval akarnak menni az emberek, miközben a városban laknak – ott a tömegközlekedés, sétatávra a szolgáltatások tömkelege. Míg én tudatosan figyeltem arra, hogy dolgozni bkv-val járok, meg ha tehetem kb mindenhova, és hétvégén szoktunk csak autózni, amikor visszük a gyerekeket nagyszülőkhöz, kirándulni, vagy nagybevásárlásra. Erre most én vagyok a legnagyobb szar még a szarok között is, hogy alig használom az autót, aztán mégis foglalom vele a helyet.
    (Nem, nem éri meg minden hétvégén, meg az 1-1 hetes nyaralásokra akkora autót bérelni, amibe befér a család. )
    2, Egy elvi dolog, hogy egy adót olyan mértékben megnövelni, mint a nulláról 30.000-re ugrás, az teljesen jogosan felháborító. Ezt minimum szakaszosan kellett volna intézni, még akkor is, ha tényleg a 30.000 Ft nem vállalhatatlan egy autó költségei mellett. Nem véletlen váltott ez ki ekkora indulatot az emeberekből, és simán következményei is lehetnek pl a következő választásokon.

  8. Nekem amúgy a tököm tele van azzal, hogy városomban is a központban (30 ezres város) nincs parkolóhely. Bontják a régi épületeket, húzzák fel a társasházakat, de sehol nem követelik meg a mélygarázst, hogy ennyivel is kevesebben parkoljanak az utcán.
    Aztán csodálkoznak, hogy napközben kurvára nem lehet megállni…

  9. Ez nálunk Megyeszékhelyen is már probléma. Leteszik a kocsit a főutcán a lépcsőházak előtti parkolóban (ahol már a lakók se tudnak leparkolni), aztán felsétálnak. Volt amikor már az egyik lakónak ugrott neki a parkoló autó tulajdonosa, hogy akkor ő most hova parkoljon. “A centrumban pénzért!” Nyilván nem tetszett neki.

  10. Még mindig várom a befolyó parkolási díjakból a parkolóházakat, mint pl. Olaszországban. Ezzel együtt a csövesek, részegek, drogosok, hangoskodók eltávolítását a tömegközlekedésből, ne legyenek már egy szinten kezelve azokkal, akik jegyet vesznek és betartják az utazási szabályokat.

Leave a Reply