“A vágtató infláció motorja a lakosság megrendült bizalma az ország kormányának határozott válságkezelő képességében.” – Fidesz
​
Ez mehetne is óriásplakátokra
Az utolsó oldal minden szava arany.
Zsenialis
TL;DR összefoglaltam a legviccesebbeket:
* Fellépünk a kiváltságok és monopolhelyzetek ellen.
* Nem hiszünk a gazdasági gondjainkra megváltást hozó államban. Kétkedünk a politika gazdasági teljesítményre gyakorolt pozitív hatásaival szemben.
* A politika … nem emel gátakat ill. nem hoz egyeseket olyan privilegizált helyzetbe, amelyek elveszik a többiek kedvét és lehetőségét attól, hogy többletjövedelemre tegyenek szert piacképes teljesítmény nyújtásával.
* Az oktatási intézmények irányítása a társadalom joga.
* Oktatási kérdésben döntés csak az érdekelt felek (diák, szülő, tanár, gazdasági fenntartók) egyenlő súlyú döntési jogával történhet.
* A tudományos kutatás és az egyetemi felsőoktatás körében valamennyi szervezet esetében meg kell szüntetni az államigazgatás intézmények feletti itányítási jogköreit.
* Ne halogassák tovább a várost kikerülő főútvonalak (körgyűrű) megépítését.
* A megsemmisíthetetlen hulladékok termelésével járó technológiákat drasztikusan csökkenteni kell (pl. a radioaktív hulladékot).
* A magyar nemzet heterogén kultúrális hagyományrétegekre épül. A FIDESZ a liberalizmus talaján állva minden kulturális hagyományréteget a nemzeti egész részének tekint, beleértve a magát nemzetietlennek tekintő irányzatokat is. A nemzetiségi-kisebbségi kérdés, amíg megoldatlan, akadályozni fogja a magyarságot abban, hogy az európai nemzetek sorába lépjen.
* Az 1945-ben bekövetkezett orosz megszállás, s az azt követő nagyhatalmi rendezés nem csupán ketté szakította Európát, hanem annak keleti részét – benne Magyarországot – egy ázsiai despotikus uralom alá taszította. E bolsevik rendszer totális csődje után újra előttünk áll a történelmi feladat: csatlakozni Európához.
* A FIDESZ egy fegyvermentes, egységes Európa megvalósításában szeretne közreműködni.
Mostmár értem miért van 2/3 és miért szavaznak az idősek rájuk. Mert megvan nekik ez a program füzet. /s
Ezez nyugatti própagandalf, Víktor SOHA! nem. Móndanna ijet!!
“Liberális, vagyis szabadságelvű”

Most akkor sakk-matt de kinek?
Olyan mintha valami fantasy-t olvasnék
Már csak el kéne indítani ezzel a programmal és a FIPESZ névvel (fiatal polgárok eszményi szövetsége?) meg találni hozzá egy Orbán névre vállalkozó embert es kész
Amennyire sikerült lerombolni az emberek értelmi képességeit simán összezavarná az emberek 1/3át
11 comments

Van még nekik ilyen izéjük, kongresszusuk? 🙂
Van két Fidesz 🙂