https://ibb.co/x2vyvX5
Ezt most lőttem a fbon. A Samsung propagandával mossa át az emberek agyát.
Korábbi posztoknál már leírtam, de csak megerősíteni tudom. Légvonalban 1.3 km-re vagyunk a gyártól, köztünk pedig a Topolyás-erdő névre hallgató fenyőerdő húzódik. Korábban is lehetett elvétve hallani a gyárat, ha olyan volt a széljárás. Azonban 1 hónapja, mióta átadták az új üzemcsarnok biztonságtechnikai engedélyét megindult a gyártás ott és azóta többszörösére ugrott a zajterhelés: az ipari légtechnikai, szennyvízszivattyúk és egyéb berendezések hangjának ereje és frekvenciatartománya miatt lehúzott redőnynél, csukott ablaknál is lehet hallani azt.
Amikor ide költöztünk gyönyörű, csendes környék volt, rengeteg madárcsicsergéssel. Most nem tudom, hogy fogunk nyáron nyitott ablaknál aludni.
A környezetvédelmi hatóságnak panaszbejelentéat tettem, basztak válaszolni. Talán még birtokvédelmi eljárás van a kezemben, de egy multi jogi osztálya, állami hátszele és anyagi forrásaik mellett sok esélyem nincs.
Arról nem beszélve, hogy újabb 7000m2-nyi fát akarnak kivágni, hogy szélesítsék és aszfaltozzák az erdő északi részén futó földutat, ami a gyárhoz fut, azzal az indokkal hogy a teherforgalomtól mentesítsék a lakóövezet egyik forgalmas útját. Ezt a tervet az előző Fideszes vezetés öreg komcsi főépítész asszonya is progagálja, de az egész érvelés aljas hazugság, mert vadiúj lehajtót építettek a gyár déli oldalán a 2A gyorsforgalmiról, ergo a teherforgalom direktben eléri az üzemet.
Az erdő kiírtásával járó új út állami pénzen valósulna meg és csak a 60%-ban külföldi dolgozók könnyebb bejutását segítené, nem kéne nekik északi oldalról kerülni/átsétálni.
Szóval minden igaz a pletykákból, tényleg szétbasznak egy egykori üdülővárost 0.1 GDP-ért.
2 comments