Forrás: https://www.szabadeuropa.hu/a/a-fiatalok-hozzaszoktak-ahhoz-hogy-vezerdemokracia-van-magyarorszagon-szabo-andrea-politologus/31596540.html

inb4 vótmá: https://www.reddit.com/r/hungary/comments/rbmxh7/a_magyar_fiatalok_el%C3%A9gedetlenek_az_%C3%A9let%C3%BCkkel_de/

Érdemes elolvasni az egészet, de aki nem szeret annyit klikkelgetni, kiszedegettem néhány pontot, amit fontosabbnak tartottam, meg kiemeltem néhány gondoltatot is. Számomra a fontos tanulság az az, hogy bár a környezetemben sok a politikailag aktívabb fiatal, valóban az a helyzet, hogy egy fővárosi buborékban élek. Valamint az is tovább erősödött bennem (ami nem csak a fiatalokra igaz), hogy az emberek elvesztették a hitüket abban, hogy tudnának bármit is tenni a változás érdekében.

**”A Fidesz egyáltalán nem veszítette el a harminc év alattiakat – állítja egy friss, a négy visegrádi országot felmérő ifjúságkutatás. A magyar fiatalok végtelenül megosztottak, emellett elégedetlenek, passzívak és konformisták, viszont nagyon Európa-pártiak. Egyharmaduk szerint csak erőszakkal lehet leváltani a Fideszt, és több mint a felük gondolja azt, hogy erőskezű vezetőre van szüksége az országnak. Lapunknak Szabó Andrea, a Politikatudományi Intézet tudományos főmunkatársa összegezte a Friedrich Ebert Alapítvány által finanszírozott kutatásuk tapasztalatait. Podcastunk szerkesztett, írott változata.”**

* _”Ha le akarjuk írni ezt a tíz évet, hogy hogyan hatott az Orbán-éra a magyar fiatalok gondolkodására, akkor mondhatjuk, hogy az Orbán-kormány nagyon hatékonyan dolgozott. Ha az volt a célja, hogy nyomot hagyjon a fiatalok gondolkodásmódján, az sikerült.”_
* _”A legfontosabb, hogy a fiatalok végtelenül megosztottak. […] **Gyakorlatilag nem ugyanazt a világot látja egy ellenzéki beállítottságú fiatal, mint egy kormánypárti.** Az oktatási rendszer megítélésétől kezdve a családi pozíciókon, a gyerekvállaláson, családalapításon át egészen odáig, hogyan ítélik meg a demokráciát: tökéletesen másképp látják a világot.”_
* _”A rendszerváltás hajnalán azt gondoltuk, hogy egyik napról a másikra minden megváltozik: intézményi demokrácia van, innentől kezdve az emberek is demokratikusan fognak gondolkodni. De ez kudarcra volt ítélve akkor is és most is.”_
* _”A magyar fiatalok körében elég erős a politikai konformizmus a felmenőikhez. Nincs az a generációs elkülönülés, ami a hatvanas évek óta, amikor az ifjúsági kultúra megjelent a világban […] **A mi fiataljaink fogadják el leginkább a szülők nézeteit. Kritika nélkül átveszik, nem is jut eszükbe, hogy másképp is lehetne.**”_
* _”Magyarországon a társadalmi mobilitást alacsony szintűnek mondják. Az anya iskolai végzettsége nagyon hajlamosít arra, hogy a gyereké is olyan legyen. […] Valószínűleg igaz, hogy van összefüggés aközött, hogy milyen alacsony Magyarországon a társadalmi mobilitás, […] és aközött, hogy a magyar fiatalok mennyire konformok.”_
* _”**Az elmúlt harminc évben láttunk olyat, amikor a magyar társadalom valóban kiállt a saját érdekeiért?** Néhány kivételtől eltekintve, amelyek óriási amplitúdójú tiltakozások voltak. Amikor egyik nap kint volt az utcán százezer ember, másnap meg már senki. Szerintem nem volt példa hosszú távú építkezésre.”_
* _”Minimum háromszoros különbség van a V4-es országok és a magyar fiatalok politikai részvétele között. **Minden politikai részvételi formában a magyar fiatalok a legkevésbé aktívak, beleértve a választói részvételt is.**”_
* _”Van egy pici elmozdulás önmagukhoz képest 2018-at követően. A nagy mintás ifjúsági vizsgálat és ez a kutatás is azt mutatja, hogy növekedett a politikai és a közéleti érdeklődésük. […] Elsősorban egyetemisták és egyetemet végzettek, illetve olyan középiskolába járók, amelyek a demokratikus állampolgári részvételt jobban át tudják adni a fiataloknak, mint a többi iskola.”_
* _”Szerintem ennek lenyomatát láttuk az előválasztás során, 2021 őszén. Meglepődve tapasztalták az emberek, hogy fiatalok vannak az utcán. ’56 óta ha Magyarországon fiatalok jelennek meg az utcán, az rossz ómen. Másrészről miért ne jelenhetnének meg? Szerintem azok a fiatalok pontosan a vizsgálatban is látható fiatalok voltak. **Van tehát egy rendkívül aktív, a politika iránt kifejezetten érdeklődő nagyon szűk rétege a magyar ifjúságnak.**”_
* _”2004 óta, amióta teljes jogú tagjai vagyunk az uniónak, **felnőtt egy olyan generáció, amelyiknek teljesen természetes, hogy mi magyarok is és európaiak is vagyunk.** Tehát nincs éles különbség a nemzeti tudat és az európai uniós tudat között.”_
* _”Ha csak a bal–jobb-tengelyt nézzük, ami leginkább alkalmazható a kormány–ellenzék-tengelyre, akkor azt látjuk, hogy egy hajszállal több jobboldali van, mint baloldali. Viszont a jobboldalon jobban megoszlanak a szavazatok, mert ott nemcsak kormánypártiak, hanem ellenzékiek is vannak. Ezért mintha **a fiatalok körében egy hajszállal, de csak tényleg egy hajszállal kicsit több lenne az ellenzékiek aránya.** De nagyságrendileg azonos.”_
* _”Világosan látszik az adatokból, hogy a fiatalok hozzászoktak ahhoz, hogy vezérdemokrácia van Magyarországon. Van egy nagyon erőskezű vezető, aki lényegében mindenért – is – felel, és ezt ki is mondja, hogy ő felel a nyugdíjtól a Covid elleni védekezés irányításán át mindenért. Ez átment a magyar fiatalokon, ennek az igénye jól láthatóan ott van bennük. Mert nem tapasztaltak az elmúlt tíz évben ezzel szemben egy olyan alternatívát, amelyik hitelesen mást tudott volna mondani.”_
* _”A kormánypárti fiataloknak is csak hatvan százaléka gondolta azt, hogy Magyarországon a választások szabadok és tisztességesek. […] hogy gondolhatják fontosnak a demokráciát ezek a kormánypárti fiatalok, ha természetes nekik, hogy a választásokon csalnak? […] Mert ha valóban úgy gondolja a negyven százalékuk, hogy a demokrácia legfontosabb alapintézménye, a választások sem teljesen rendben lévők, azt gondolná az ember, hogy ezt meg akarják változtatni. De hogy lehet megváltoztatni? Úgy, hogy cseréljük le azt, aki most hatalmon van. Másrészről viszont azt mondják, hogy ez a világok legjobbika. Ez egy nagyon komoly konfliktus… **Kognitív disszonancia.**”_
* _”**Vannak olyan fiatalok, akik hosszú távon a Fideszre fognak szavazni.** […] Igenis megvan a Fidesznek egy nagyon világosan elkülöníthető, önmagát újratermelő társadalmi bázisa, méghozzá nagyszámú társadalmi bázisa az ifjúságon belül. Ezt mutatták a nagy mintás kutatások és ezt mutatja ez a kutatás is.”_

9 comments
  1. *fíatal rósz*

    egyébként kikérem magamnak, hogy a vezérdemokrácia igénye ott lenne bennem…

    valami megoldási javaslatot még odabüfizhetett volna…

  2. Fideszes fiatalokról: 2017-ig én is annak számítottam. Szüleim nézeteiből indultam ki. Aztán ebben az évben a propaganda rákapcsolt (soros, migráns, soros) és ez már átütötte ingerküszöbömet. A ’18-as választás után még csak hisztiztem, hogy hát mi fenéért nyert a narancsos párt. Most már viszonylag árnyaltabb a képem az egész helyzetről.

    Az egyik dolog, amitől a hideg ráz az a Viktor személyi kultusz. Pl.: Orbánra szavazok Facebook filter. Főleg azért, mert nem látom benne az erős vezetőt. Az arc nem áll le vitázni 2006 óta senkivel (Feri úgy helyben hagyta), mondván hogy ő nem alacsonyodik le az ellenzék szintjére. Hát miért nem mutatja akkor meg ország-világ előtt, hogy ő mennyivel jobb? Ez a gyengék egyik ismertető jele számomra. Két dologra képes: a Kossuth rádiósban a saját kérdéseire válaszol és a Fideszes tábor előtt felolvassa nem túl határozottan a szövegét golyóálló mellényt viselve.

    Azt viszont meg tudom erősíteni, hogy van bőven Fideszes fiatal, baráti körömből kiindulva.

  3. Nekem ez a legfontosabb benne:

    >_Kezdhetjük elölről a rendszerváltást?_

    >Ha nem is elölről, de az látszik, hogy a fiatalok körében valami megtört az elmúlt harminc évben. Az 1989–90-es rendszerváltás időszakának illúziója volt, hogy demokrácianevelés nélkül lehet demokrácia. Sokak számára a demokráciára való nevelés valami szitokszó, ugyanaz, mint amikor marxizmus–leninizmusra neveltek az államszocializmus időszakában. De ez nem így van. Az állampolgári nevelés szakirodalma arról szól, hogy önmagában egy társadalom nem lesz demokratikusan gondolkodó. Pláne ha még tesznek is érte, hogy ne legyen az.

  4. Magyarországon a társadalom újratermeli saját magát, lásd Illyés Gyula: Puszták népe

    >A puszták népe a legjobb államalkotó elem, mert a legnagyobb tekintélytisztelő. Bizonyos, hogy a tekintély tisztelete is nevelés eredménye, de oly régi s oly alapos nevelésé, hogy ma már e nép vérébe itatódott, idegzetébe szüremlett s szinte ösztönévé vált. Igazuk van, akik ezt mint jellemének legősibb alapvonását említik. Családom körében meglepetéssel hallottam nemegyszer, hogy a grófot a legmeghittebb, legbensőségesebb beszélgetések során is csak mint méltóságos urat emlegették.

  5. > Egyharmaduk szerint csak erőszakkal lehet leváltani a Fideszt

    Csak a fiatalok egyharmada jött még rá erre? Az kemény…

  6. Viszonylag sok ellenzéki fiatalt ismerek, akik azzal tették le a voksukat, hogy elhagyták ezt az országot. Ők úgy konformisták, hogy egyszerűen nem is fáradnak ezzel a rendszerrel, hanem csak kilépnek belőle és keresnek egy olyat, ahol nem kell naponta egy bites propaganda plakátokat látni.

Leave a Reply