Volt amikor egy ilyenért egy sajtbureszt is adtak…
És tegyél mellé egy akkori fém 100ft-ost
ez volt a dollár, mármint hogy mivel olyan színe volt mint a dollárnak a mesékben. Emlékszem a leggazdagabbnak éreztem magam mikor volt egy 200 forintosom suliban, vehettem belőle 3 cukorka karkötőt is!!!!!!
En nemreg par ezust 200-ast talaltam itthon, gyerekkent nagyon meno volt, amikor egy ilyen volt a zsebemben.
Az “igazi” régi 200-as. Elég jól követi az inflációt, manapság 2000-20000 Ft között lehet hozzájutni – attól függően milyen régi és mennyire kopott. Vajon mostani pénzben számolva milyen értéknek felelt meg, ha valakinek volt egy ilyenje? (~30 évvel ezelőtt)
A cimet meglatva azt hittem az ezust tartalmu ketszazast lathatom.
Fan art, hozzáigazítottam a forint mostani kinézetéhez.
Na mindjárt előkapom a régi numizmatikai gyűjteményt aztán lesz nemulass rendszerváltás előtti Petőfi meg Dózsa forintokkal.
50Cent
Van egy anekdota ezzel kapcsolatban, ki tudja mennyire igaz, Károly Róbertrop nagyon nagyon képes festmény maradt fenn nagyon nehéz volt reprodukálni hogy is nézett ki ezért Koltai Ferenc aki ott dolgozott került a pénzre mint Károly Róbert. Nem tudom mi igaz mi semm, keressetek rá hogy néz ki és döntsetek el magatok. (Igen numizmatika a hobbim)
Á igen, ennek a hátulján van a képen a fa tövében a gombának álcázott fasz
Anyád a régi!
Marketplacen kb 20 ezerert adjak, meg a 10 ezrest is
Bezzeg régen még ezüst volt a 200-as
“Régi”
Én aki még papír tízforintosban kaptam a zsebpénzem:

Látjátok a hátulján a biciklit?
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Azok a hülyegyerek is azt keresik.:D
F for Károly Róbert
Régi…:’) nem, nem vagyok öreg, nem vagyok öreg..nem vagyok öreg😅😂
Hiányzik 🥲
Egy időben szimultán volt papír & érme 200-as is!:D
A sok borravalót ellenző megkeseredett fogyasztó remegve várja vissza a kezébe azt az 5 forintos pici érmét is :DD
Amikor még a 10 forintos is papír alapú volt. 1 db mai napig megvan.
A 2. képhhez fűződik egy kis játék, ami úgy hangzik, h “A képen el van rejtve egy bicikli, keresd meg”.
40 comments
Ez a post úgy ütött meg mint a PS2 csatlakozóval ellátott “nosztalgikus” billentyűzetek képei.
Egyszer apám adott egy ilyet a szombat esti szórakozásomhoz és annyira boldog voltam, hogy még mindig ez jut eszembe, ha meglátom ezt a zöld pénzt.
Ugyanúgy ekkoriban(2007) volt még FreddyD és a Rossz PC Játékok Sorozata…..
köszi, egyik este pont ezzel álmodtam
500-as izzad a sarokban, hogy ez a mostani infláció hasonló sorsra jutattja.
Hozzá egy igazi klasszikus: https://vastagbor.blog.hu/2008/04/23/ki_ez_a_faszi_a_ketszazason
Petőfis 10 forintos gang szevasz
Amikor még egy zacskó chipsben is találtál belőle… 🙂
​

Általános sulis koromban találtam a suliudvaron egyet, beledugtam a zoknimba (wtf?) aztán még aznap el is hagytam.
Nem rég találtam kettőt belőle az érettségi öltönyömben…
A dizájnt újra fel lehet használni az 50ezreshez.
>amikor megláttam a flairt:

Én is gyűjtöm 🖤
https://www.reddit.com/r/hungary/comments/ulrymc/a_képen_52_euró_látható_illetve_egy_⅓_hilfiger/?utm_source=share&utm_medium=android_app&utm_name=androidcss&utm_term=1&utm_content=share_button
Volt amikor egy ilyenért egy sajtbureszt is adtak…
És tegyél mellé egy akkori fém 100ft-ost
ez volt a dollár, mármint hogy mivel olyan színe volt mint a dollárnak a mesékben. Emlékszem a leggazdagabbnak éreztem magam mikor volt egy 200 forintosom suliban, vehettem belőle 3 cukorka karkötőt is!!!!!!
En nemreg par ezust 200-ast talaltam itthon, gyerekkent nagyon meno volt, amikor egy ilyen volt a zsebemben.
Oh, eurocent!
50cent
https://preview.redd.it/mptrvua5zmva1.jpeg?width=620&format=pjpg&auto=webp&v=enabled&s=d7dc936531580ffd3de2b87b3bcf9a05851b75f4
Az “igazi” régi 200-as. Elég jól követi az inflációt, manapság 2000-20000 Ft között lehet hozzájutni – attól függően milyen régi és mennyire kopott. Vajon mostani pénzben számolva milyen értéknek felelt meg, ha valakinek volt egy ilyenje? (~30 évvel ezelőtt)
A cimet meglatva azt hittem az ezust tartalmu ketszazast lathatom.
Fan art, hozzáigazítottam a forint mostani kinézetéhez.
https://preview.redd.it/owidd40y2nva1.png?width=1984&format=png&auto=webp&v=enabled&s=c8e5da92855688814b287202dffd713d34143184
Na mindjárt előkapom a régi numizmatikai gyűjteményt aztán lesz nemulass rendszerváltás előtti Petőfi meg Dózsa forintokkal.
50Cent
Van egy anekdota ezzel kapcsolatban, ki tudja mennyire igaz, Károly Róbertrop nagyon nagyon képes festmény maradt fenn nagyon nehéz volt reprodukálni hogy is nézett ki ezért Koltai Ferenc aki ott dolgozott került a pénzre mint Károly Róbert. Nem tudom mi igaz mi semm, keressetek rá hogy néz ki és döntsetek el magatok. (Igen numizmatika a hobbim)
Á igen, ennek a hátulján van a képen a fa tövében a gombának álcázott fasz
Anyád a régi!
Marketplacen kb 20 ezerert adjak, meg a 10 ezrest is
Bezzeg régen még ezüst volt a 200-as
“Régi”
Én aki még papír tízforintosban kaptam a zsebpénzem:

Látjátok a hátulján a biciklit?
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Azok a hülyegyerek is azt keresik.:D
F for Károly Róbert
Régi…:’) nem, nem vagyok öreg, nem vagyok öreg..nem vagyok öreg😅😂
Hiányzik 🥲
Egy időben szimultán volt papír & érme 200-as is!:D
A sok borravalót ellenző megkeseredett fogyasztó remegve várja vissza a kezébe azt az 5 forintos pici érmét is :DD
Amikor még a 10 forintos is papír alapú volt. 1 db mai napig megvan.
A 2. képhhez fűződik egy kis játék, ami úgy hangzik, h “A képen el van rejtve egy bicikli, keresd meg”.
Én: Mikor vonták ki a papír kétszázast?
Wikipédia: 2009
Én: 👴👍
Itt még minden jobb vót’!