Jeleznek egymásnak, ha ugrani kell, de sokszor már késő – a tragikus közlekedési kultúra miatt halnak meg az útmunkások
Jeleznek egymásnak, ha ugrani kell, de sokszor már késő – a tragikus közlekedési kultúra miatt halnak meg az útmunkások
3 comments
Vannak dolgok, amiben Balkánabbak vagyunk, mint a Balkán.
A közlekedési morál egy ilyen dolog.
Mindig érdekelt, hogy lehet valaki akkora nyomorult, hogy nem vesz észre egy kurva nagy rikító narancssárga és/vagy villogó tereptárgyat amit akár több száz méterrel előre kiraknak.
Örülök, hogy erről valaki írt egy cikket, nem újkeletű probléma és akinek van közutas ismerőse, az tudja, hogy tényleg szinte mindennaposak a majdnem balesetek, autósok általi verbális inzultus meg a dobálózás. Az én apám is egy ilyen balesetben halt meg és azt a törést senkinek sem kívánom, amit ez a családomban okozott. Természetesen ügyvédi konzultáció után a baleset okozója is kevésbé akar felelősséget vállalni, így az elhúzódó jogi procedúra miatt még azt sem tudom milyen büntetést fog kapni (nem mintha az bármin változtatna), ha kap is egyáltalán felfüggesztetten és pár év vezetéstől való eltiltáson kívül bármit.
Nem tudom mikor fogjuk már fel, hogy az autó nem játék, és hiába tud a vezetés rutinná válni egy idő után, attól még mindig a figyelmünk 100%-át az útra kell fordítanunk és a szabályokat be kell tartanunk.
Mindig kiakadok, amikor telefonozó sofőröket látok, vagy itt néha olyan kommenteket olvasok vagy élőben hallok másoktól, hogy “én x évet levezettem baleset nélkül, jó sofőr vagyok”, “egy mai modern autónak már bőven 130 felett van az utazási sebessége”, “az a balesetveszélyes, aki tötymörög” és az egyéb sablon szövegeket, amiket a közlekedési szabályok szelektív betartására használnak kifogásként az emberek.
A szabályokat nem heccből találták ki és nem vagy különleges, rád is vonatkoznak. Ne indulj el fáradtan, ne telefonozz, egyél, sminkelj vagy zsonglőrködj vezetés közben, mindenre lesz időd, amikor hazaérsz. A lényeg, hogy érj haza te is és mindenki más is.