Tetszik, hogy a virtuális torony hozza az eredeti igénytelenségét. Szép munka.
A bevandorlokat vedik az M1 studiojatol, nem forditva. Kerites mogott a helyuk, en sem engednem ki oket onnan
Ha nyer az ellenzék, javaslom, hogy a 2023-as költségvetési tervezetben a közmédiának juttatott éves forrásokat 90 milliárdról 90 millióra csökkentsék. Össznemzeti érdek, hogy a közmédia szűnjön meg, nyoma se maradjon, emléke is minél kevesebb. Semmi keresnivalója a 2020-as években ennek az intézménynek, amiből bármelyik kormány királyi tévét csinálhat (még akkor is, ha ilyen rákosista színvonalra, mint jelenleg, senki sem próbálta levinni). Arra meg főleg nincs szükség, hogy a NER túlélő bástyáját továbbra is azok az adófizetők finanszírozzák, akik előtte másik kormányt választottak.
És hát más módot a törvények erre nem adnak, mint a totális kivéreztetést, amikor a Médiatanács vezetőjét kétharmaddal választják 9 évre.
Nekem tetszik a koncepció, gondolom később lehetnek színészek is.
És akkor mondjuk, ha a Közel-Keletről tudósítanak, hozhatnának homokot meg egy-két tevét, ha a globális felmelegedésről akkor hősugárzókat állítanak be a stúdióba, ha a bírósági végrehajtókról akkor meg nyilván húszezres kötegek leszek az asztalon, ha pedig a prostitúcióról…
Production value
Azt hittem azért van szöges drót, hogy a veszett propagandistákat benn tartsák a közmédiában.
Ez.most.komoly?
Jeeez…
Szokjak csak
Még nem néztem meg a cikket. Ez most komoly? Tényleg meg kell nyitnom vagy csak egy rossz álom és felébredek.
Itt kell lenned, hogy elhidd.
Ez ugyan az a technika amivel az m4-en egy virtualis jovo evi f1-es auton megmutogattak az ujitasokat. Hat akkor amennyire tetszett, most annyira a kurva anyjukat
Derékig érő kerítés, talán a kiscsoportos óvodásokat meg lehet vele állítani.
Vége lett a Forma 1-nek ezért felszabadult a technológia, most már autók helyett szögesdrótos kerítéseket mutatnak
Lesz még ennél is lejjebb az elkövetkezendő hónapokban?
/r/NemHircsarda
Én azt hittem a Deák Dánieltől való Verstappen poszt a legalja
18 comments
Köszi M1, nagyon hűvös

Köz(ko)média…