Szerintem a híres TOPgazdagok közt a legunszimpatikusabb, amíg nem éri utol Lölö.
IRL Lex Luthor, csak még nála is rosszabb.
Jeff Bezos rablóbáró rakétája folyékony oxigén és folyékony hidrogén alapú és nem bocsájt ki szén alapú égésterméket.
Ha lenne Magyarországon amazon SSC, az itt levő ITsok fele ott pötyögne
Egyetlen petíciót írtam alá életemben, hogy ne engedjék vissza a Földre.
Szopjon le
Intelligens és szorgalmas szociopata, aki saját erőből, (viszonylag) szerény családi háttérrel lett nagyon sikeres. A fő probléma vele az, hogy nem tudja elképzelni, hogy nem mindenki annyira tehetséges/okos/szorgalmas, mint ő, ezért nincs benne empátia azokkal szemben, akik nála rosszabb helyzetben vannak.
Mivel “újgazdag”, nincs mögötte senki, akitől megtanulhatta volna, hogyan kéne úgy viselkednie milliárdosként, hogy ne legyen borzasztó ellenszenves a társadalom egy jelentős részének.
Hé redditorok! Mit gondoltok arról az emberről akit a redditorok nem szeretnek?
Olvassatok híreket, nem arról van szó hogy Jeff Bezos szimpi-e, vagy sem, hanem hogy hatan meghaltak mert hurrikán idején is a raktárban kellett maradniuk.
Leírnám a véleményemet, de az sértené a Reddit szabályait 🙁
Nem egészséges ember, egocentrikus beképzélt pöcs ennyi semmi emberi nincs benne kezet foghat Elonnal
Gazdasági terrorista
ahova megy minden kis és középvállalkozás tönkremegy, a sok hülye meg bólogat, mert attól boldogabb hogy amazonról rendelhet
Két lehetőség van: vagy kiskorában mindenki verte vagy rettentő kis kukija van, de az biztos, hogy jó sokáig semmi sikerélménye nem volt az életben oszt most probál minden módon, eléggé szánalmasan kompenzálni.
Elég csak megnézni a legutóbbi “arcoskodását” dicaprioval, vagy amikor repült egyet a faszalakú rakétájával oszt rögtön jött az asszisztens a kalappal, nehogy meglássák, hogy kopasz, stb.
Vagy hogy beperelte a nasat, mert helyette a spacex nyerte az egyik közbeszerzést és kilobbyzta magának, hogy kapjon ő is egy ugyanolyan szerződést.
Szánalmas.
Ő meg az a másik autista fasz nyomatják a hülyébbnél hülyébb szövegeket meg a pénisz méregetéseket, közben rommá szennyeznek mindent, de te paraszt érezd rosszul magad a műanyag szívószál és a műanyag zacskó miatt.
A sok hülye meg tapsikol ehhez.
Bravó.
sok mindent nem tudok róla, szóval a kurva anyját.
[deleted]
Az a helyzet, hogy én még nem utálom annyira, mint illene.
Ez a karbonsemlegesség méregetés nekem kicsit nonszensz.
De szívesen elolvasom azokat a sztorikat, amiről személyesen ő tehet.
CEO, entrepreneur, Born in 1964
Jeffrey, Jeffrey Bezos
Come on, Jeffrey, you can do it
Pave the way, put your back into it
Tell us why,
Show us how
Look at where you came from
Look at you now
A rakéta hidrogén hajtóanyagú. A hidrogén elégetésekor víz keletkezik. Mind a hajtóanyag (folyékony H2), mind az oxidálószer (folyékony O2) elállítható megújuló energiaforrásokkal. Nem tudom miből számolták ki. Tán matematikusok ők? A rakéta elkészítéséhez kapcsolódó fix kibocsátás nem osztható le Bezos utazására, ugyanis a rakéta újrahasználható az űrhajóval együtt. Biztos, hogy több, mint tízszer fog repülni, és minél nagyobb lesz ez a szám, annél kevésbé szennyező egy utazás. Ráadásul egyszerre hatan is tudnak vele repülni, tehát hat felé oszlik (bezos-ék még csak négyen mentek). Nem hinném, hogy több Co2-kibocsátással járt, mint venni egy új autót, sőt…. Az egyetlen számottevően szennyező dolog a rakétában az evakuáló rendszer lenne, ami szilárd hajtóanyagú (de csak nagyon kis mennyiségben, de még ez is elenyésző a klasszikus hipergolikus hajtóanyagú rakéták környezetszennyező melléktermékeihez képest. Biztos sok minden igaz abból, hogy szarul bánik az alkalmazottakkal, meg, hogy nem jók a munkakörülmények az amazonnál, de ezzel tényleg nem ártott senkinek, csak sokan irigyek rá, mert megteheti.
Adjon 500k dollárt és leszopom.
Gyakorlatilag az amazon a kiskereskedelem rákja, ha nem rendszabályozzák meg, akkor mindent ki fog csinálni ami kiskereskedelemmel foglalkozik.
Amikor kiment az űrbe, volt egy petíció, hogy ne hozzák vissza. Én aláírtam.
Ugyanolyan gerinctelen paraszt, mint mindegyik milliárdos.
Amúgy ez a “money hoarding” eléggé kapzsi dolog miközben megtehetnék h a világon segítsenek. Főleg a milliárdosok. Probléma az h a pénz fontosabb nekik me money = power. Ezé a pénz nekik sose elég.
Az, hogy 999 millió dollár fölött minden bevételednek az államhoz kellene vándorolnia. Ennyi pénzből veszel 1 yachtot, 2 magán gépet, 10 házat, 20 kocsit és még mindig van 500 millió dollárod.
hulljon a férgese
Nagyon ért az üzlethez és más nem is érdekli. Az emberek tették őt gazdaggá, és teszik folyamatosan. Közben panaszkodnak hogy “hogy lehet ilyen gazdag”. Annyira sikeres hogy már az átlag emberek látóterében sincs hogy ezt hogy lehet.
Emelett persze sokszor hoz etikátlan döntést, mert csak a pénz érdekli.
Remélem nem kriptonitért ment ki az űrbe, és nem akar egy új kontinenst létrehozni a semmiből.
Részemről senkinek se engednék ekkora vagyonokat felhalmozni egy személyben névtől függetlenül, hisz ekkora háttértőkével kb mindenre képes.
Bezosról annyit extrába írnék, hogy nem azzal van a gond, hogy valaki gazdag, hanem azzal, hogyan is lett az, akárcsak lölö kapcsán. Ha tegyük fel nem modern kori rabszolgaságot kihasználva lenne gazdag (tehát rendes munkavállalói körülmények és fizetés) akkor azt mondanám egy zseni, persze akkor is különadóztatnám pont a kisebb cégek védelme érdekében.
Feleslegesen gazdag, feleslegesen van szája és feleslegesen van még a földtányéron.
Minden amit tudunk róla arrafelé mutat, hogy egy öntelt, hiú, havasi pöcs.
Az Amazon tudatosan és célzottan tönkreteszi az összes kisebb üzletet. Ha nem lesz megállítva/ felosztva vagy tiltva akkor 30 év múlva nem lesz egy kis bolt sem, mert mind tönkremegy.
Egy egyszerű példa:
Indiában hagyták hogy a kisebb boltok is hírdessék a termékeiket az Amazonon, ami jó volt mindenkinek (főleg az Amazonnak). Majd a rendszerükben mérték hogy mik a legjobban fogyó termékek. Ezek után ezeknek a termékeknek a gyártóit felkeresték vagy elkezdték gyártani a saját változatokat és ezt olcsóbban felrakták saját maguk. Ezek után az összes kisebb üzlet tönkrement. Mindezt úgy, hogy teljesen illegalisan a kis boltok adatait használták fel (amúgy itthon ugyanezt csinálja az emag).
Ha Amazont nem állítják meg akkor pár tízév és az összes vállalkozót tönkre fogja tenni.
36 comments
late stage capitalism
senkinek sem kellene ilyen gazdagnak lennie

https://www.theguardian.com/technology/2021/dec/13/amazon-warehouse-collapse-safety-illinois
Leírnám a véleményemet, de az sértené a Reddit szabályait 🙁
Nem egészséges ember, egocentrikus beképzélt pöcs ennyi semmi emberi nincs benne kezet foghat Elonnal
Gazdasági terrorista
ahova megy minden kis és középvállalkozás tönkremegy, a sok hülye meg bólogat, mert attól boldogabb hogy amazonról rendelhet
Két lehetőség van: vagy kiskorában mindenki verte vagy rettentő kis kukija van, de az biztos, hogy jó sokáig semmi sikerélménye nem volt az életben oszt most probál minden módon, eléggé szánalmasan kompenzálni.
Elég csak megnézni a legutóbbi “arcoskodását” dicaprioval, vagy amikor repült egyet a faszalakú rakétájával oszt rögtön jött az asszisztens a kalappal, nehogy meglássák, hogy kopasz, stb.
Vagy hogy beperelte a nasat, mert helyette a spacex nyerte az egyik közbeszerzést és kilobbyzta magának, hogy kapjon ő is egy ugyanolyan szerződést.
Szánalmas.
Ő meg az a másik autista fasz nyomatják a hülyébbnél hülyébb szövegeket meg a pénisz méregetéseket, közben rommá szennyeznek mindent, de te paraszt érezd rosszul magad a műanyag szívószál és a műanyag zacskó miatt.
A sok hülye meg tapsikol ehhez.
Bravó.
sok mindent nem tudok róla, szóval a kurva anyját.
[deleted]
Az a helyzet, hogy én még nem utálom annyira, mint illene.
Ez a karbonsemlegesség méregetés nekem kicsit nonszensz.
De szívesen elolvasom azokat a sztorikat, amiről személyesen ő tehet.
CEO, entrepreneur, Born in 1964
Jeffrey, Jeffrey Bezos
Come on, Jeffrey, you can do it
Pave the way, put your back into it
Tell us why,
Show us how
Look at where you came from
Look at you now
Zuckerberg and Gates and Buffet
Amateurs can fucking suck it
Fuck their wives, drink their blood
[Come on, Jeff, get ’em!](https://youtu.be/NqSxf_uhM8I)
A rakéta hidrogén hajtóanyagú. A hidrogén elégetésekor víz keletkezik. Mind a hajtóanyag (folyékony H2), mind az oxidálószer (folyékony O2) elállítható megújuló energiaforrásokkal. Nem tudom miből számolták ki. Tán matematikusok ők? A rakéta elkészítéséhez kapcsolódó fix kibocsátás nem osztható le Bezos utazására, ugyanis a rakéta újrahasználható az űrhajóval együtt. Biztos, hogy több, mint tízszer fog repülni, és minél nagyobb lesz ez a szám, annél kevésbé szennyező egy utazás. Ráadásul egyszerre hatan is tudnak vele repülni, tehát hat felé oszlik (bezos-ék még csak négyen mentek). Nem hinném, hogy több Co2-kibocsátással járt, mint venni egy új autót, sőt…. Az egyetlen számottevően szennyező dolog a rakétában az evakuáló rendszer lenne, ami szilárd hajtóanyagú (de csak nagyon kis mennyiségben, de még ez is elenyésző a klasszikus hipergolikus hajtóanyagú rakéták környezetszennyező melléktermékeihez képest. Biztos sok minden igaz abból, hogy szarul bánik az alkalmazottakkal, meg, hogy nem jók a munkakörülmények az amazonnál, de ezzel tényleg nem ártott senkinek, csak sokan irigyek rá, mert megteheti.
Adjon 500k dollárt és leszopom.
Gyakorlatilag az amazon a kiskereskedelem rákja, ha nem rendszabályozzák meg, akkor mindent ki fog csinálni ami kiskereskedelemmel foglalkozik.
Amikor kiment az űrbe, volt egy petíció, hogy ne hozzák vissza. Én aláírtam.
Ugyanolyan gerinctelen paraszt, mint mindegyik milliárdos.
Egy PR-zseni és a kizsákmányolás megtestesítője.
Gazdagok többsége rossz ember.
[https://www.theguardian.com/us-news/2018/oct/19/billionaires-wealth-richest-income-inequality](https://www.theguardian.com/us-news/2018/oct/19/billionaires-wealth-richest-income-inequality)
Amúgy ez a “money hoarding” eléggé kapzsi dolog miközben megtehetnék h a világon segítsenek. Főleg a milliárdosok. Probléma az h a pénz fontosabb nekik me money = power. Ezé a pénz nekik sose elég.
Az, hogy 999 millió dollár fölött minden bevételednek az államhoz kellene vándorolnia. Ennyi pénzből veszel 1 yachtot, 2 magán gépet, 10 házat, 20 kocsit és még mindig van 500 millió dollárod.
hulljon a férgese
Nagyon ért az üzlethez és más nem is érdekli. Az emberek tették őt gazdaggá, és teszik folyamatosan. Közben panaszkodnak hogy “hogy lehet ilyen gazdag”. Annyira sikeres hogy már az átlag emberek látóterében sincs hogy ezt hogy lehet.
Emelett persze sokszor hoz etikátlan döntést, mert csak a pénz érdekli.
[6 Amazon dolgozó vesztette életét, ugyanis nem lettek haza engedve vihar közben, így az olcsón megépített raktárban haltak meg.](https://people.com/human-interest/illinois-amazon-warehouse-tornado-collapse-victims-killed-identified/)
Én személy szerint utálom mint a szart
Teljesen mellékes, de amúgy
Mi a véleményetek Smaugról?