Ennél már csak az a szomorúbb, hogy ennyi pénzért kb egymáson taposnak át az emberek. Nem azt mondom, hogy ennyiért le sem hajolnék, de a videón ez kb úgy néz ki mintha 2 heti fizetésük lenne. De gondolkodás nélkül húzzák be rá az x-et.
A magyar vidéken azért 5000 forint megvan egy szavazat.
Előre, nem hátra!
erdogán király, török király, gurul céges g mergáján
Azt gondolná az ember, hogy ez valami ellenzéki-hátszelű, AI-generált lejáratóvideó, de nem, ezt ő rakja ki magáról … és működik.
Azért is virágoznak ennyire ezek a hibrid rezsimek, mert azzal, hogy az embereket ilyen olcsó, bazári mutatványokkal megveszik, arra is rámutatnak, hogy nincs értelme a demokráciának (abban az adott társadalmi környezetben).
A globális “jobboldal” politikája gyakorlatilag az, hogy:
*”Baromság a demokrácia és ha nyerek akkor ennek én vagyok a maga bizonyítéka. Így viszont nincs más választás, mint a diktatúra, de azt viszont nehogy már a másik oldal vezényelje, majd csinálom én, nyugi.”*
10 éve jártam isztambulban, akkor 200 líra még 22 ezer ft-ot ért
Most rendeltem pont ennyiert giroszt, lol.
Miután fél disznót nem adhat 😬
Az 1989-es Batmanből jutott eszembe a jelenet amikor Joker pénzt osztogat Gothamben
A kulturáltabb országokban a pénzt krumplival helyettesítik.
Gratulálok az ottani geciknek akik hugyért fosért eladták a török demokráciát. Kis komfortot ad az érzés hogy nem csupán a magyaroknak nem akar leesni hogy választás nem egyenlő a diktátor börzével.
Ha viktátor osztana ugyanez lenne a sok agyhalott ott csókolna kezet neki, szintén ugyanez lenne ha gyurcsány menne ki nyuggerek elé pénzt osztani azoknak meg ő lenne a megváltó. Nem a kibaszott korrupt faszfejekkel van a gond hanem a retardált szavazóbázissal… akik nemhogy szavazati jogot nem érdemelnek de fele még önálló életre is képetelen.
26 comments
lehet, hogy az ő szavazói nem szeretik a tésztát
Sugardaddy
Igy kell csinalni! Egy gondoskodo apa nem hagyja a gyerkocoket elkallodni, ehezni! Allah aldja meg ezt a szent embert. Hat mihez kezdenenek nelkule?!
Na ebben is jobbak vagyunk, a krumpli többet ér
Kispalyas
Ez is egy geci
Zsák krumplira nem telt neki
https://preview.redd.it/o8b3qlkscz2b1.jpeg?width=1080&format=pjpg&auto=webp&v=enabled&s=ab6f7ad8779be8d104cde24304f57bc9c9c14990
Osztana inkább pulykát.
A krumpli nem fér el a zsebben.
Adhatna nekem is
*3000 HUF
Ennél már csak az a szomorúbb, hogy ennyi pénzért kb egymáson taposnak át az emberek. Nem azt mondom, hogy ennyiért le sem hajolnék, de a videón ez kb úgy néz ki mintha 2 heti fizetésük lenne. De gondolkodás nélkül húzzák be rá az x-et.
A magyar vidéken azért 5000 forint megvan egy szavazat.
Előre, nem hátra!
200 TRY = 3400 HUF
200 TRY = 3200 HUF
200 TRY = 3000 HUF
…
Megszavazták, nem? Akkor?
https://preview.redd.it/xz92geojqz2b1.png?width=255&format=png&auto=webp&v=enabled&s=d264b70b16c3f13ca316a839abb8acfc40410c63
nyomtat magának újat, ha nagyon fogy
erdogán király, török király, gurul céges g mergáján
Azt gondolná az ember, hogy ez valami ellenzéki-hátszelű, AI-generált lejáratóvideó, de nem, ezt ő rakja ki magáról … és működik.
Azért is virágoznak ennyire ezek a hibrid rezsimek, mert azzal, hogy az embereket ilyen olcsó, bazári mutatványokkal megveszik, arra is rámutatnak, hogy nincs értelme a demokráciának (abban az adott társadalmi környezetben).
A globális “jobboldal” politikája gyakorlatilag az, hogy:
*”Baromság a demokrácia és ha nyerek akkor ennek én vagyok a maga bizonyítéka. Így viszont nincs más választás, mint a diktatúra, de azt viszont nehogy már a másik oldal vezényelje, majd csinálom én, nyugi.”*
10 éve jártam isztambulban, akkor 200 líra még 22 ezer ft-ot ért
Most rendeltem pont ennyiert giroszt, lol.
Miután fél disznót nem adhat 😬
Az 1989-es Batmanből jutott eszembe a jelenet amikor Joker pénzt osztogat Gothamben
https://youtu.be/gVbCWTvUGdQ