Nyílt levélben kérik Böjte Csabától, hogy ne vesse alá szembesítésnek a szexuális erőszakról beszámoló volt neveltjét

5 comments
  1. >Böjte Csaba azonban kétségbe vonta a lány szavahihetőségét. Pár napja pedig arról posztolt, hogy a ház vezetőivel úgy döntöttek, keddre (holnapra) meghívnak minden hajdani diákot, nevelőt egy találkozóra, ahová várják a sajtó képviselőit is. „Szembesítsük a vádaskodó hajdani lányunkat a vele egy szobában lakó lányokkal, azokkal akikkel nap mint nap együtt járt iskolába, együtt tanult, játszott! Hallgassuk meg a kirepült gyerekeket, akik felnőttek, akiknek ma már szép családjuk van! Vajon milyen volt a mindennapi étel, ital, program? Vajon valóban csúfolták, verték itt egymást a gyerekek, felnőttek!? (…) Ne hagyjuk, hogy a gonosz széttépje azt, amit oly sok áldozat, fáradtság által építettünk!” – írta a Facebook-on Böjte Csaba.

    Just keresztyény-konzervatív things.

  2. “Ne hagyjuk, hogy a gonosz széttépje…” – Kész. Már eldöntötte, mi lesz a dolog vége. Hátradőlve élvezi ki a helyzetet.

    Böjte atya, Máté 7:1-2! De ha így folytatja, akkor abból hamarabb lesz Máté 7:15-20, mint szeretné. Aztán jön a vége főcím…

Leave a Reply