Ha az ellenzék nem csinál semmit az a baj, ha csinál valamit akkor meg az a baj.
Utcai jelenlét 0. fordulóban a Jehovai Tanúit kellene megelőzni, vagy meggyőzni hogy álljanak át!
Budapesten?
Egy Donáth akciós lábszárképet, ha lehetne. – Van Dobrev farhátkép is, a készlet erejéig. Adhatok? – Köszönöm, a lábszár elég lesz.
Ha arra lehet szavazni hogy az adott párt takarodjon-e akkor indulok is
Oké, de nem Budapesten kéne ezt még mindig. 13 év alatt már illett volna megtanulni, hogy alulról kéne építkezni pont, ahogy a Fidesz tette. És nem ma kéne elkezdeni hanem már rögtön a választás másnapján.
az mszp ezzel a témával most nagyon rátapintott…
Bár tény, hogy kreatívabb mint a jobbik
de miert kell kiallni horn gyula mellett? mostmar jo volt az a pufajka?
Hajrá Momentum! 💜
Komolyan. Ki az az idióta aki ki akar állni Horn Gyula mellett?
Ez a 4 kép valahol válasz a Fidesz kétharmadra
dobrevéknek zseniálisan sikerült felrakni azt a matricát, van ott szakértelem
Az MSZP tényleg a pufajkás Horn Gyulával kampányol??
Nem’tom mit gondoljak. Alapvetően, egy demokratikus országban tök jó, hogy vannak ellenzéki pártok, és hogy ki is jönnek egymással. Én is pultoztam együtt Momentumosokkal, szórólapoztam Jobbikossal, az MSZP székházban számoltuk a szavazatokat és az LMP-s képviselőjelölttel teáztunk együtt, amikor az aláírásokat gyűjtöttük. Ezek jó bulik, mindenki szereti ezeket, de az az igazság, hogy ezektől aztán kurvára nem fog változni semmi sem, sőőt, azt mondom, jelen helyzetben a lehető legrosszabb az, hogy ezer felé szakadunk szét. _Egyetlen_ erős ellenzéki párt kellene, _egyetlen_ olyan vezetővel, akinek van víziója, van karaktere, és képes összefogni az ellenzéki tábort.
van értelme ennek a pultozásnak?
Csak az a baj hogy mind a negy egy kalap szar
Nem akarok a többi hozzászólóval hasonlóan nihil lenni, de nekem csak egy bajom van; olyan pályán akarnak labdába rúgni ezek a pártok, ami erősen lejt feléjük, és még a kapujuk is nagyobb, ahelyett, hogy építenének maguknak egy új, jobb, korszerűbb pályát, és megmutatnák, mennyivel jobb lenne itt mindenkinek, még az utolsó zsákfaluban élőknek is.
Demokrácia eszközeivel akarnak egy nem demokratikus pártot leváltani. Nem fog menni, ’18-ban és ’22-ben sem sikerült. De ez csak az én laikus megfigyelésem. Próbálkozni attól még ér (vagy nem, nem tudom). Hátha majd kövi választásnál valami csoda történik (mondjuk egy összeomlás, lol).
Látom az összes szavazóikat is felvonultatták maguk mellett
Az MSZP üzenete mellbe vágott mint nagyapámat Somogyban egy pufajkás.
Ellenzék: A régi idők elmúltak, megújult az ellenzék, már nem vagyunk komcsik.
MSZP: Álljunk ki Horn Gyula mellett!
Most komolyan, ki a fszom akarna kiállni egy pufajkás “hazavédő” mellett?
25 comments
Momentum (kb 1 hónapig) – Az oktatásért
[https://www.facebook.com/donathannajulia.momentum/videos/174373995347792](https://www.facebook.com/donathannajulia.momentum/videos/174373995347792)
DK (10 napig) – Az infláció ellen
[https://www.facebook.com/dobrevklara/videos/218488217664102](https://www.facebook.com/dobrevklara/videos/218488217664102)
Jobbik – A magasabb bérekért
[https://www.facebook.com/JobbikKonzervativok/videos/969315911162170](https://www.facebook.com/JobbikKonzervativok/videos/969315911162170)
MSZP (csak Budapesten) – A Horn Gyula sétányért
[https://www.facebook.com/mszpfb/videos/792551965881601/](https://www.facebook.com/mszpfb/videos/792551965881601/)
[deleted]
Mszp az nem párt
Ha az ellenzék nem csinál semmit az a baj, ha csinál valamit akkor meg az a baj.
Utcai jelenlét 0. fordulóban a Jehovai Tanúit kellene megelőzni, vagy meggyőzni hogy álljanak át!
Budapesten?
Egy Donáth akciós lábszárképet, ha lehetne. – Van Dobrev farhátkép is, a készlet erejéig. Adhatok? – Köszönöm, a lábszár elég lesz.
Ha arra lehet szavazni hogy az adott párt takarodjon-e akkor indulok is
Oké, de nem Budapesten kéne ezt még mindig. 13 év alatt már illett volna megtanulni, hogy alulról kéne építkezni pont, ahogy a Fidesz tette. És nem ma kéne elkezdeni hanem már rögtön a választás másnapján.
az mszp ezzel a témával most nagyon rátapintott…
Bár tény, hogy kreatívabb mint a jobbik
de miert kell kiallni horn gyula mellett? mostmar jo volt az a pufajka?
Hajrá Momentum! 💜
Komolyan. Ki az az idióta aki ki akar állni Horn Gyula mellett?
Ez a 4 kép valahol válasz a Fidesz kétharmadra
dobrevéknek zseniálisan sikerült felrakni azt a matricát, van ott szakértelem
Az MSZP tényleg a pufajkás Horn Gyulával kampányol??
Nem’tom mit gondoljak. Alapvetően, egy demokratikus országban tök jó, hogy vannak ellenzéki pártok, és hogy ki is jönnek egymással. Én is pultoztam együtt Momentumosokkal, szórólapoztam Jobbikossal, az MSZP székházban számoltuk a szavazatokat és az LMP-s képviselőjelölttel teáztunk együtt, amikor az aláírásokat gyűjtöttük. Ezek jó bulik, mindenki szereti ezeket, de az az igazság, hogy ezektől aztán kurvára nem fog változni semmi sem, sőőt, azt mondom, jelen helyzetben a lehető legrosszabb az, hogy ezer felé szakadunk szét. _Egyetlen_ erős ellenzéki párt kellene, _egyetlen_ olyan vezetővel, akinek van víziója, van karaktere, és képes összefogni az ellenzéki tábort.
van értelme ennek a pultozásnak?
Csak az a baj hogy mind a negy egy kalap szar
Nem akarok a többi hozzászólóval hasonlóan nihil lenni, de nekem csak egy bajom van; olyan pályán akarnak labdába rúgni ezek a pártok, ami erősen lejt feléjük, és még a kapujuk is nagyobb, ahelyett, hogy építenének maguknak egy új, jobb, korszerűbb pályát, és megmutatnák, mennyivel jobb lenne itt mindenkinek, még az utolsó zsákfaluban élőknek is.
Demokrácia eszközeivel akarnak egy nem demokratikus pártot leváltani. Nem fog menni, ’18-ban és ’22-ben sem sikerült. De ez csak az én laikus megfigyelésem. Próbálkozni attól még ér (vagy nem, nem tudom). Hátha majd kövi választásnál valami csoda történik (mondjuk egy összeomlás, lol).
Látom az összes szavazóikat is felvonultatták maguk mellett
Az MSZP üzenete mellbe vágott mint nagyapámat Somogyban egy pufajkás.
Ellenzék: A régi idők elmúltak, megújult az ellenzék, már nem vagyunk komcsik.
MSZP: Álljunk ki Horn Gyula mellett!
Most komolyan, ki a fszom akarna kiállni egy pufajkás “hazavédő” mellett?
Mind a négy el is tűnhetne a politikából…
Kunhalmi még mindig dugható