Megdöbbentő, hogy a szektás hívek, akik feltétel nélkül mindent elfogadnak a Viktortól, átveszik az ő stílusát. Ezt a kommunista stílus. Hogyha valamivel nem értünk egyet az legyen betiltva.

A szektákat hobbi szinten kutatom és a legtöbb szekta valóban alárendeli magát a vezérnek, tehát istenként tekintenek rá. Akármit mond vagy csinál az jó.
Jellemzően a gyenge vagy megvezethető és buta emberek állnak be szektákba. Kritikus gondolkozás zero.

Elképesztő, hogy ezt valaki el tudna érni Magyarországon. Na persze ehhez kell egy kis média támogatás meg végtelen pénz. De karizma is kell, egyszerű politikus ezt nem tudja elérni.

Szerintem sok ember érintett ami veszélyes. Mert akármennyire emeli majd az adókat Viktor, akármit csinál ők mindenre helyeselni fognak és persze szavaznak is.

A média túlsúly mellett a szekta gondolkodás miatt sincs sok esély a változásra. Már csak azt remelem nincs több 100 ezer ilyen embernél, aki feltétel nélkül imádja a vezért.

Általában Istenre hivatkozva működnek a szekták. Tehát Isten nevében teszem ezt meg azt. Nem véletlen nagy kereszteny lett a Viktor is. Rájött, hogy Istennek takarozva alakíthat ki kötődést a híveivel.

Jó hír: a szekták általában szétesnek vagy buknak. Ahogy a Fidesz is lesz majd 6% alatti part (a Felcsuti lemondása, kiszállása, eltűnése után), már csak türelem kell és ez önmagától megtörténik.

Van aki szerint a hanyatlás már elkezdődött számukra.

17 comments
  1. Majdnem biztos vagyok benne, hogy az ehhez hasonló kommentek jelentős részét kamuprofilos bértrollnokok fossák a postok alá, hogy irányt adjanak a diskurzusnak. A többinek már csak bólogatni kell.

  2. Én nem értem, hiszen megvan a joga és a lehetősége aláírást gyűjteni. Miért nem megy ki és kezdi gyűjteni az aláírásokat a Momo beszüntetésére?

  3. Lehet én vagyok ilyen tájékozatlan, de Donáth Annán illetve az a világos színű szakállas csávon kívül szokott mással is kampányolni a Momentum?

    Nekem ez kicsit ilyen személyi kultusz vibokat ad.

    Mondom ezt hogy a Momentumra szavaztam 2022-ben.

  4. Én nem hiszek a Fidesz bukásában. Szerintem rámegy majd az egész ország, mint a náci Németország. Eldollárbaloldalaznak a végsőkig, aztán majd egy szomszédunk megunja és kitakarítja őket a faszba. Ahogy kitesznek minket a NATO-ból, már jönnek is az új “tulajok”.

  5. nem kell őket betiltani, kiváló munkát végeznek a balliberális oldal lejáratásában, máshol ezért fizetnének

  6. Nem vagyok narancsos de a momentumot tényleg be kéne tiltani. Elkényeztetett, megélhetési yuppie majmok gyülekezete.

Leave a Reply