30 perc ugyan, érdemes megnézni.
Tldr: magyarországon operálhatatlannak nyilvánítanak olyan daganatos betegeket, akik nem azok, feltételezhetően finanszírozási és a hálapénz kivezetése miatti érdektelenségi okok is szerepet játszanak. A film főszereplője 8000 EUR-ért Németországban, egy magyar doki által lett megoperálva akiről teljesen véletlenül hallott.
Másik threaden valaki írta pár hónapja, hogy mekkora balfasz voltam évekig, hát ő csak 9 ezret fizet TB-re mAgA UTÁn . Mondom ja, ha bejelentetlenül feketén dolgoznék, én is annyit fizetnék. De nyilván ezt nem lehet megpiszkálni, mert földbe állna a magyar kkv szektor, ha mindenki befizetné azt a kurva közterhet. De akkor jutna ilyen kezelésekre is, meg a 30 eurós idegmonitoros bazra műtétenként (de biztos már területen is van hasonlóan elenyésző költségű, de nagy hasznú eszköz), ha az embernek ezt dobja a genetikai lottó.
Ez a nő is dolgozott 30 évet, aztán utána még kifizethet 8-9 hónapnyi nettó átlagkeresetnyi pénzt, hogy meggyógyulhasson.
5:26 “elítélendő vagy nem, a régi barátaimat felhívtam, a kapcsolati tőkét bevetettem”
tehát azon panaszkodik, hogy túl lassú volt a várólista már az első vizsgálatokra is a sok geci miatt, akik ismerősök és/vagy pénz révén előrefurakodnak a listán, ezért ő is ismerősök és/vagy pénz révén előrefurakodott
Értem, hogy sürgősnek érzi a gondját (elmondottak alapján tényleg az), de ezt mindenki így gondolja általában magáról.
Azért ennek az a nagy tanulsága, hogy ha csak elszigetelten egy eleméhez hozzányúlnak az egészségügynek (hálapénz) és nem az egész rendszert reformálják meg, akkor több kárt lehet okozni, mint amennyi haszna van.
Jah… kicsit sem lettem érezhetően depressziós meg frusztrált ettől a videótól egy jó 3-4 órára.
5 comments